Nézőpontok/Vélemény

Passzívházak pár kattintásra - beszámoló a Graphisoft EcoDesigner bemutatójáról

2010.12.17. 09:27

2010. december 10-én került sor a Graphisoft Parkban a közelmúltban megjelent Archicad 14-hez kapcsolódó EcoDesigner szoftver bemutatójára. A világ több országában már jól ismert, az alacsony energiafelhasználású épületek megalkotását segítő program hazánkban még kevésbé elterjedt, így ennek itthoni megismertetése volt a rendezvény célja.

A Graphisoft CadStúdió szervezésében tartott eseményen Seidl Tibor bevezetője után Svéd Miklós termékmenedzser ismertetőjét hallgathatták meg az érdeklődők. Az új kiegészítő - amelynek fejlesztése két éve kezdődött el - a környezettudatos építészeti tervezést szeretné segíteni azzal, hogy már a kezdeti fázisban gyors energetikai analízist nyújt az elképzelt épületről. Az EcoDesigner 2009-ben elnyerte az Év Környezetbarát Terméke (Environmental Product of The Year 2009) szoftverfejlesztői díját.

 

 

 

A program jelenlegi verziója elsősorban kisebb léptékű projektek elemzésére, vizsgálatára alkalmas, amelyhez kiindulásként az épületburok virtuális modelljének elkészítése szükséges. Az EcoDesigner Archicadbe integrált, így könnyű az építészeknek használni, a modell bármilyen változását a program automatikusan leköveti, így nincs szükség a kiinduló adatok újbóli bevitelére. Az egyes tervváltozatok kiértékelése és összehasonlítása megkönnyíti az energetikai szempontból fontos döntések meghozatalát, amelyek 80%-ára a tapasztalatok szerint még a korai szakaszban kerül sor. Így pár kattintással akár passzívházat is viszonylag gyorsan tervezhetünk, hiszen a módosítások eredményeinek nyomon követésével folyamatosan figyelhetjük a vonatkozó energetikai követelmények teljesülését.

 

 

 

A szoftver indítását követően először összegyűjti és energetikai szempontból csoportosítja a vizsgált épület határoló szerkezeteit, amelyeket a modellen színkódolva jelenít meg. A folyamat végén manuális javításra is van lehetőség, mert a rendszerben mintegy 15% hibalehetőség van. Ezután egy kiegészítő - jelenleg még manuális – adatbevitelre van szükség, amelyben a virtuális modellből közvetlenül ki nem nyerhető információk megadására van szükség (többek között a földrajzi elhelyezkedés, a tájolás, az árnyékolás módja, a helyiségek megkívánt belső hőmérséklete, a gépészeti rendszer főbb jellemzői, a megújuló energiaforrások alkalmazása és ennek fajtái). Ezt követi a svéd fejlesztésű dinamikus energetikai szimuláció, amely a matematikailag bonyolultabb végeselem-módszert használva, az egész világról összegyűjtött valós időjárási adatok felhasználásával számolja ki az adott terület éghajlati jellemzőit. Ezen módszer előnye, hogy a - passzívházak méretezésénél is alkalmazott - ún. stacioner megközelítésekkel szemben az átmeneti időszakokat is figyelembe veszi, így a tényleges energiafelhasználásról jóval árnyaltabb képet kaphatunk. Az elemzés lefuttatása igen gyorsan megtörténik, végül a felhasználó egy - PDF-ben is elmenthető - eredménylapot kap, amely tartalmazza a tervezett épület főbb energetikai jellemzőit. Ezek az éves energiafelhasználás (kWh), a fajlagos primer energiaigény (kWh/m2év), a részletes havi energiamérleg nyereség-veszteség irányú kimutatással, illetve a CO2-lábnyom értékei. Svéd Miklós esettanulmányában bemutatta, hogy az EcoDesigner - a végeredményt tekintve - a PHPP (PassivHaus Projektierungs Paket) hosszadalmasabb, stacioner algoritmusával összehasonlítva ±5% hibahatárral dolgozik, amely a kezdeti tervezési fázisban elhanyagolható különbség. Fontos megemlíteni, hogy a programmal készített energetikai analízis nem helyettesíti az építési engedélyhez szükséges, előírt hőtechnikai számításokat!

 

 

 

Az EcoDesigner jelen állapotában ún. egyzónás (egyfunkciós) épületmodellek kezelésére képes, a jövőbeli fejlesztés célja a nagyobb, többzónás projektek (pl. vegyes üzlet-iroda-lakó funkció) energetikai vizsgálatának megteremtése, ahol már az érintkező belső felületek közötti hőáramokat is figyelembe fogja venni a program, továbbá a kiviteli-csomóponti tervezésre is szeretnének alkalmassá tenni, az eddigieknél részletesebb klímaadatok betáplálásával. Fontos jövőbeli lépésnek tartják az átfogó, ún. életciklus-analízis lehetőségének kifejlesztését, amelynek segítségével már aktív (azaz energiát termelő) házak is könnyen tervezhetőek lennének. 

Garai Péter