A mai napon, 2021. október 14-én, 15 órakor helyezik örök nyugalomra Török Ferenc építészt az általa tervezett Magyar Szentek Templomában. A mai napon Patonai Dénes, az építész tanítványának búcsúsorait osztjuk meg Olvasóinkkal.
Elhunyt Török Ferenc, a nemzet művésze.
Hír, a mindennapok sokaságából.
Hogy miért ütött szíven ez a száraz közlés csak az ember szubjektumán keresztül érthető meg, az is csak azért, mert nem vagyok gép és még érezni vagyok képes.
Feri, ahogy mi az egyetemen hívtuk, egy fiatal tanársegéd volt amikor megismertem, jól el lehetett beszélgetni Vele mindenről, az építészetről, az életről és mindig erőt tudott táplálni belénk, belém, mely hosszú ideig kitartott utána. Vártam a következő találkozást, nem letudni akartam azt.
Amikor diploma után elengedett utamra, melyet tanácsa alapján választottam, azzal indított el, hogy nehéz, nem mindennapi sorsot választottam magamnak az építészet rögös útjára találva. Nehéz lesz a mindennapokat megosztani a család és a munka között, sok buktatót kell majd sikeresen átvészelnem. Fiatalon magabiztosan vállaltam az ismeretlent, de ma már értékelem az akkor mondattokban a valóságot. Nem a munka terhei voltak a nehezen elviselhetők, hisz azt ahogy Feri mondta, látja, hogy szeretem és élvezem a tervezést, de egy elgondolás végigvitele nagyon sok olyan buktatót tartogatott, amire nem tudott felkészíteni. Ilyenkor bementem hozzá vagy találkoztunk és elbeszélgettünk, és mindig újabb lendületet tudott adni a továbbiakhoz. Nagy öröm, és megtisztelés volt számomra, hogy együtt vehettük át az Ybl dijat.
Úgy éreztem, a belém fektetett energiái nem vesztek kárba. Nagy erőt adott a későbbiekben is, amikor rendszeresen hívott a különböző rendezvényeire, ahol a munkásságát összefoglaló könyv, kiállítás, vagy “csak" előadás volt a téma. A rendkívül egyszerű és kifejező rajzi stílusa mindig bizonyította előttem a gondolkodásának tömörségét, átütő erejét. A gondolaton túl talán ez volt oktatásának is a lényege.
Amikor születésnapja alkalmából gondolkodtam, hogy mivel lepjem meg, egy nagyon kézenfekvő ajándékot találtam, egy tekercs skiccpauszt, mert egyik találkozásunkkor láttam, hogy ez fogytán van, ezzel is szimbolizálva alkotó korszakának továbbélését, segítését, mely ha egy idő után nem is házakban, hanem gyönyörű rajzi összeállításokban folytatódott. Minden ünnep alkalmából megküldte újabb rajzainak gyűjteményét, melyet azóta is külön lefűzve őrzök. Még létezett egy kor, amikor a rajz volt a kifejezés eszköze, nem a számítógép, mely benne hordozta létrehozójának minden tulajdonságát, lényeglátását, személyes értékrendjét. Örülök, hogy részese lehettem ennek a kornak, és hogy tanárom Feri, és építészeti mesterem, Gulyás Zoltán is ennek a kifejezésmódnak volt kitűnő képviselője, akihez szintén Feri jóvoltából és tanácsára kerültem.
Talán nem kell bizonygatnom, hogy életem sordöntő fordulóinál mindig ott állt mögöttem, és ellátott intelmeivel, de soha nem kértem közbenjárását ügyemben, ezt már magamnak kellett elvégeznem. Végtelen öröm volt számomra, hogy 75-ik születésnapomra elfogadta a meghívásomat és Ilivel, feleségével, szó szerinti élet-társával ünnepelhettük ezt a meghitt összejövetelt, melyhez építészetileg méltó helyen, a vári Reimholz Péter által tervezett Hapimag épületben tudtuk megünnepelni, pedig akkor már egészségügyileg bizonytalan volt, hogy összejön-e.
Még tavasszal, a szörnyű Covid járvány utáni kiszabadulás után terveztük, hogy teszünk egy pár sétát a várban beszélgetve mindenről, de leginkább az épitészetről, tanulságokról, az élet értelméről, hisz nekem is a társam, vitorlázótársam, feleségem, két gyönyörű gyerek édesanyjának elvesztése, az eddig oly biztos cél értelmének köddé válását jelentette.
Lett volna miről beszélgetni.
Ezt zúzta szét a váratlan hír Feri elhunytáról.
Azt hiszem, talán megérthető, hogy ez a hír számomra sokkal többet jelentett egyszerű információnál, ebben az elérzéstelenedett információs társadalomban. Teljesen tisztában vagyok, hogy a család számára sokkal súlyosabb Feri elvesztése, mint bármelyikünk számára. De ha kibővítjük a kört és a címben szereplő titulusból indulunk ki, talán nem túlzás, hogy egy nemzet, egy építész társadalom számára pótolhatatlan veszteség egy olyan személyiség elvesztése, aki erkölcsi tisztaságával, fedhetetlen moralitásával, mégis emberi lényével egy egyre ritkuló példát képvisel korunkban.
Elnézést mindenkitől, aki egy építészeti méltatást várt ebben a megemlékezésben, de számomra Török Ferenc ezt a SZEMÉLYT jelenttette számomra. A maradandó építészeti értékei csak még hitelesebbé tették mindazt, amit mint EMBER képviselt.
Egy a tanítványai közül
Patonai Dénes DLA
Ybl-Csonka Pál díjas
Építészmérnök
A MÉSZ egykori Elnöke
Professzor Emeritus