Pályázatok

Pécsi konferencia- és koncertközpont nyílt építészeti tervpályázat

2007.02.16. 09:42

A pályaművek postára adásának határideje 2007. március 16.

Figyelem!
Friss információ érkezett a MÉK-től, melyben értesítik a pályázókat, hogy a pályaművek beadásának határideje továbbra is március 16. péntek, mely munkaszüneti nap.

Tisztelt  Pályázók!
 
Értesítjük a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont pályázóit, hogy a pályaművek beadásának határideje továbbra is március 16. péntek. Ez a nap munkaszüneti nap, de ennek ellenére tudomásunk szerint néhány posta nyitvatart, többek között a Nyugati és Keleti pályaudvar melletti posták 14.00-ig, valamint a Fogarasi úti Tesco Hipermarket Postája éjfélig. Ezt az információt a pályázók kérésére közöljük, bár telefonos érdeklődésünkre egyik helyen sem kaptunk írásos megerősítést.
A pályázat beadásának határidején a Tervpályázati Szabályzat szerint változtatni nem lehet, a információt pusztán tájékoztató jelleggel adjuk és kérünk minden pályázót, hogy minderről személyesen is győződjön meg, vagy pályázatát március 14-ig adja be!
 
forrás: Magyar Építész Kamara

Pécsi konferencia- és koncertközpont nyílt építészeti tervpályázat
A tervpályázat kiírója: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata - 7621 Pécs, Széchenyi tér 1.

 
A tervpályázat lebonyolítója:
MÉK Logisztikai és Koordinációs Közhasznú Társaság - 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.
E-mail: info/kukac/mek.hu
www.mek.hu
 
A tervpályázat tárgya:
Pécs 40679 hrsz-on nyilvántartott ingatlanon, illetve a tervpályázati dokumentáció mellékletét képező helyszínrajzon jelölt további területeken építendő, mintegy 1000 fő befogadására alkalmas konferencia- és koncertközpont építészeti tervjavaslatának kidolgozása.
 
A tervpályázat célja:
A Konferencia-és Koncertközpont építészeti kialakítására a legjobb megoldás kiválasztása, az épület és az azt körülvevő tér építészeti egységét biztosító, legszínvonalasabb terv kiválasztása.

A tervpályázat jellege: NYÍLT
A tervpályázati eljárás formája: ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZAT
A tervpályázat: eljárásában és lebonyolításában TITKOS
A tervpályázat lebonyolítása: Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, 137/2004.(IV.29.) Korm. rendelet, a Magyar Építész Kamara Tervpályázati Szabályzata,  Pécs M. J. V. Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzata valamint a tervpályázati kiírás előírásai szerint történik.
 
A tervpályázat lebonyolításának időtáblázata
A tervpályázat meghirdetése, kiírás árusításának kezdete: 2006. december 1.
Helyszíni szemle időpontja: 2007. január 5.
Kérdések határideje: 2007. január 15.
Kérdésekre adott válaszok határideje: 2007. január 31.
A pályaművek postára adásának határideje: 2007. március 16. 24:00
A pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása: 2007. április 16.-ig
A tervpályázat nyilvános bemutatása: 2007. április 30.-ig
A díjazásban nem részesült pályaművek visszaadása: 2007. május 15.
 
A tervpályázati dokumentáció beszerzésének módja: A tervpályázati dokumentációt bruttó 60.000.- HUF összegért, 2007. március 16-ig lehet letölteni a Magyar Építész Kamara www.mek.hu webcím alatti honlapjáról, a regisztráció igazolásakor kapott regisztrációs kód ellenében.
 
A befizetés a MÉK KHT részére az alábbi számlaszámon történik:
Magyar pályázó részére: 10405004-49525257-50551023
Nem magyar pályázó részére: SWIFT CODE OKHB HU HB
IBAN HU-16-10405004-49525257-50551023
 
A befizetéskor a közlemény rovatban a regisztrációs kódot fel kell tüntetni.
A regisztrációs díj beérkezését követően a kódszám alapján lehet a teljes pályázati dokumentációt letölteni. A regisztrációs kód nélkül a pályázat letöltése nem lehetséges!
 
Kérdések feltevése
:
A pályázók a kiírással és a pályázattal kapcsolatban kérdéseket 2007. január 15-ig az alábbi címre küldött e-mailben tehetik fel: E-mail: info/kukac/mek.hu
A határidőben feladott kérdéseket a kiíró, ill. a nevében eljáró Bíráló Bizottság 2007. január 31-ig megválaszolja, és az összes kérdést, valamint az azokra adott válaszokat, továbbá a közlekedési vizsgálatot a regisztráció során megadott e-mail címre megküldi, valamint a www.mek.hu honlapon közzéteszi.
 
A Bíráló Bizottság összetétele:
  
Elnök: Tasnádi Péter polgármester (jelölő szervezet: Pécs MJ. Város Önkormányzata)
Társelnök: Wagner Péter DLA, építészmérnök (MÉK)
Szakmai titkár: Domonkos Ádám építészmérnök (MÉK)
Tagok: Tima Zoltán építészmérnök (MÉSZ)
           Horváth Zsolt igazgató (Pannon Filharmonikusok-Pécs)
           Bagoly Attila építészmérnök (Pécs MJ. Város Polgármesteri Hivatal)
           Sulyok Balázs építészmérnök (Dél-dunántúli Építész Kamara)
           Dr. Eckart Rosenberger építész (Fellbach város)
           Peter Zinganel építész (Graz város)
           Antal József építészmérnök (OLÉH)
           Márton András DLA (Pécs MJ. Város Önkormányzata)
 
A tervpályázat díjazása:
A pályaművek díjazására és megvételére bruttó 43.000.000 HUF áll rendelkezésre.
A díj legnagyobb összege: 15.000.000 HUF
A megvétel legkisebb összege: 1.000.000 HUF
A díjak és a megvételek ÁFÁ-t tartalmaznak, és adóköteles bevételek.