Emberek/Interjú

Pécsi örökség tágas online térben – Fókuszban az Építész Szakmai Intézet

2020.08.03. 17:14

Az elmúlt félévről és a képzés szellemiségéről Prof. Dr. Medvegy Gabriella egyetemi tanárral a Pécsi Tudományegyetemen Műszaki és Informatika Karának dékánjával és Dr. Kovács-Andor Krisztiánnal, az Építész Szakmai Intézet, Építészeti és Várostervezési Tanszékének egyetemi docensével Somogyi Krisztina készített interjút.

Somogyi Krisztina: Januárban az Építészfórumon hosszú történeti áttekintés adtunk közre abból az alkalomból, hogy a PTE Műszaki és Informatikai Kar, Építész Szakmai Intézete 2019 májusában ünnepelte az egyetemi képzés elindításának 20. és a Breuer Marcell Doktori Iskola alapításának 15. évfordulóját. A pécsi egyetem jelentős méretű képzési hely. A nemrég lezárult tanév magyar nyelvű nappali és levelező képzésére összesen 520 hallgató iratkozott be, az angol nyelvű képzésben 153 fő vett részt. Milyen az Intézet felépítése és kik most a vezetőik?

Kovács-Andor Krisztián: Az Építész Intézet négy tanszékből áll, vezetője Rétfalvi Donát DLA. Az Építészeti és Várostervezési Tanszék vezetője Veres Gábor DLA, az Épületszerkezetek – Energia Design Tanszék vezetője Halada Miklós DLA, a Belsőépítészeti, Alkalmazott és Kreatív Design Tanszék vezetője Borsos Ágnes DLA és végül a Vizuális Ismeretek Tanszék vezetője, Németh Pál DLA. A négy tanszéken összesen 54 főállású oktató dolgozik, ebből 18-an az Építészeti és Várostervezési Tanszéken, ahol én is vagyok. Ez tehát a legnagyobb, legnépesebb tanszék, amely néhány éve az Építész és az Urbanisztika Tanszék fúziójával jött létre. Ez nem azért van így, mert a városépítészet ne lenne fontos, vagy ne érdemelne önálló tanszéket. A két tanszék összevonása a működés racionalizálás jegyében történt. A városépítészet és a városépítészeti szemlélet nagyon is jelen van a pécsi építész képzésben. A különböző félévek tervezési feladatainál a települési, városi kontextusba való helyezés kifejezetten nagy hangsúlyt kap. A tanszéken oktató kollégák jellemzően az épülettervezési, a városépítészeti és az építészetelméleti tárgyakat tanítják. A tanszék jellemzője egyébként – bár ez az egész Építész Intézetre is elmondható – a hasonló szemlélet, felfogás, valamint a jó viszony és az összetartás az oktatók között.

Az építészmérnök képzés mellett építőművész képzés is van a Pécsi Egyetemen. A kettő hogyan válik el, hogyan kapcsolódik össze? Te mind a kettőben tanítasz?

Kovács-Andor Krisztián: Az építészet sajátossága, hogy egyszerre mérnöki tudomány és művészet. Ezzel együtt a nemzetközi trendeknek megfelelően az oktatásban is elindult egyfajta specializálódás. Az bolognai rendszerű osztott és az osztatlan építészmérnök képzésünk is ezt a klasszikus építész attitűdöt képviseli a maga kétarcúságával. Az építőművész képzésünkben a művészeti oldal, a design, a kreatív szemlélet nagyobb hangsúllyal jelenik meg. A kis létszám, a kiscsoportos foglalkozások, a műhely jellegű képzés eredményeképpen egy sokkal személyesebb kapcsolat alakul ki az oktatók és a hallgatók között. Egyszerűen több idő jut egy-egy hallgatóra, többet tudunk velük foglalkozni. Tanítok mindkét képzésben, igen, de nem hiszem, hogy mást vagy máshogy tanítanék az egyik, illetve a másik helyen. Az igazi különbség a személyességben és a hallgatókra fordítható időben van.

A képzésetek mindig hangsúlyozza, hogy sok a nyelvet beszélő, fiatal tanár. Többen együtt is végeztetek, szinte pár évfolyamból kerülnek ki a vezető oktatók? Nagy az összetartás közöttetek ma is?

Medvegy Gabriella: Az iskolaalapítást követő fiatal oktatók ma már nem is annyira fiatalok, mindig jönnek még újak, széles a spektrum. Van rotáció is, támogatjuk egymást akkor is, ha időről-időre távolabb sodor bennünket egymástól az élet. Ugyanakkor támaszkodunk a még velünk dolgozó idősebbnek titulált kollégákra, akiknek a meglátásai, bölcsessége tudjuk, hogy más gyökerekből indul, ami érték. Fontos döntések körül ők is mindig ott vannak. Mai napig igyekszünk a legtehetségesebb hallgatóinkat az oktatásba is bevonni, sokszintű tehetséggondozási és kiválóságtámogatási rendszert működtetünk már a graduális képzésben. Demonstrátori, diáktanári ösztöndíjpályázatokkal a markáns szemléletű hallgatóink gyakran asszisztálnak az oktatás körül, a kiválósági ösztöndíjak pedig az egyéni, magas szintű szakmai munkát ösztönzik az oktatókkal. Innen gyakran vezet út a Doktori Iskolába, ahol ez a kapcsolat tovább mélyül. Újdonság, hogy ez a metodika szintén megjelent a nemzetközi hallgatók köreiben, minden belső programunkat két nyelven tesszük ki, és az építészeti projektekben való munka emiatt gyakran angol nyelven megy. Jó látni, hogy mennyire inspiráló és kézenfekvő ez az építészhallgatók és a kollégák között is.

A pécsi képzésnek két fontos iránya látható: az egyik a műemléki környezethez kapcsolódik, és nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy Pécs épített öröksége igen gazdag. A másik irány pedig a fenntarthatósághoz, annak a technológiai megoldásaihoz köthető. Az egyetemi képzést alapító Bachman Zoltán és Kistelegdi István nevéhez, majd fiaik Bachmann Bálint és Kistelegdi Soma gondolkodásmódjához szokás ezeket az érdeklődési fókuszokat kapcsolni. Helyes ez a megítélés? Ti is ezeket a hangsúlyokat fogalmazzátok meg a képzéssel kapcsolatban? 

Kovács-Andor Krisztián: Igen, lehet ezt a két dolgot említeni, mint a pécsi képzés hangsúlyát. A Kistelegdi Soma féle energia-design szemlélet nemzetközileg is tetten érhető, új vonal, amely új színt hozott a pécsi képzésbe. Az örökségvédelmi fókusz pedig még Bachman Zoltán munkássága és a pécsi ókeresztény világörökség miatt alakult ki, és továbbra is fontos szerepet játszik a graduális és a doktori képzésben is. Olyannyira, hogy idén szeptemberben kétéves örökségvédelmi szakmérnöki képzést indítunk a karon. De van még egy fontos, az előző két dolgon átívelő sajátossága a pécsi képzésnek, ez pedig a progresszív szemlélet. Ez is még Bachman Zoltán idejéből eredeztethető, és mindig is deklarált specifikuma volt a képzésnek.

Az említett 20 éves egyetemi múlt során sokat alakult a képzés. Mi most a ti víziótok? Mi ma a prioritás?

Medvegy Gabriella: Az előzekben említett progresszió mára egyre hangsúlyosabb. Az Építész Intézet négy tanszékét Rétfalvi Donát nagyon markánsan fogja össze, stabil hidat képez a működésben – lévén, hogy nagy az Intézet és rendkívül sok hallgatót igazgat. Ami az arculatot, identitást illeti, a „pécsiség" sokat hoz. A hallgatóink lojalitása is nagy érték. Újkori eredmény, hogy a pécsi építészképzés a Modern Városok Programnak köszönhetően saját műteremmel rendelkezik, ez az ’É81’. A mindegy 810 m2 bruttó alapterület egyszerre műhely, oktatási tér, műterem, kiállítási helyszín. Arculatában állásfoglalásnak is szántuk. 2019-ben készült el, a helye a képzésben még folyamatosan alakul.

Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy olyan nóvumok is megjelenjenek a képzésben, amelyben úttörő szerepet vállalunk. A Doktori Iskola ehhez nagyon jó terepet nyújt, mert olyan befogadó közeg, amely integrálja a szakmagyakorlói – oktatói – hallgatói oldalt, és real time kísérletezhetünk is, lehetőleg élő projekteken keresztül. Innen egyenes az út az oktatásba való integrálásba, ha egy-egy ilyen jelenség kinövi magát. A BIM évek óta jelen van egy-egy kurzus erejéig, 2019-ben már eljutottunk odáig, hogy a mester szintű képzésben specializációként is válaszható, azóta pedig szakmérnök képzés alapításán dolgozunk. Ez olyan terep, ami további alkalmazásokat tesz elérhetővé, de mindenekelőtt kinyitja a digitalizált építőipar előtt is a kaput. 

Az Energiadesign Kutatócsoport komplex tervezési szemlélete szintén évek óta kísér bennünket, és ahol tudjuk, integráljuk is a projektekbe. Ez egy újfajta módszer az energiatudatos szempontokat is figyelembe vevő építészeti designban, komplex rendszert képvisel, nemzetközi érdeklődésre is számot tart. Szimulációkat csinálunk, és megvalósulás után is monitorozzuk az e tervezési módszer alapján készült létesítményeket, mindegy 1:1-es modellként működnek. A városépítészeti munkáinkban szintén jelen van a BIM és az „energiadesign", mint eszköz. Itt a „smart" szemlélet felé fordulunk, egy ilyen struktúrában már helye van az IoT-nek, a valós idejű adatok alapján működő automatizált rendszereknek is. A szeptemberben debütáló „Városüzemeltető szakmérnök" képzésbe szintén beépítjük ezt a szemléletet. 

Fontos még megemlíteni azt a munkát, ami az egészséges terek megfogalmazásának ambíciója körül zajlik. A „munkahelyi komfort" munkanév alatt futó szimulációk, helyzetgyakorlatok bekapcsolják a PTE egyészségtudományi erősségeit is, virtuális terekben bejárható komplex javaslatokat fogalmazunk meg – ebből legtöbbet a belsőépítész águnk proftál. A progresszió mellett a nemzetköziség jelent még kulcskifejezést. Bachmann Bálinttal kezdtük ezt építeni, és mára az építészhallgatóink jelentős tömegét teszik ki az angol nyelvű képzésre járók. A munka velük tényleg inspiratív, nagyon izgalmas látni, hogy az eltérő kulturális és vizuális hozott értékekkel rendelkező diákjaink hogyan lesznek a pécsi Építész Iskola által képviselt szakma elsajátítói. A mester szintű képzésben ez már gyakran kölcsönös inspirálódást jelent, kinyílt a világ.

Az építészképzéseket bemutató sorozat készítése során, rendre kiderül, hogy mindenhol vannak olyan szokások, rítusok – alkotóhét, nyári tábor, speciális napok vagy tematikák – amelyek során kialakul a közösség, a hallgatók és a tanárok ráhangolódnak egymásra, megtanulják egymás értékrendjét, nyelvezetét. Nálatok ez hogyan történik? Vannak ilyenek?

Medvegy Gabriella: Igen, nagyon is. Rengeteg workshopon veszünk részt itthon és külföldön is. A graduális oktatásnak része a nyári alkotótelepi munka, ahol az orfűi telepünkön egy hétig dolgoznak együtt a hallgatók több turnusban. Ezt nagyon szeretjük, valóban összekovácsolódnak a felek – és ebben a fantasztikus orfűi tórendszer is segítségünkre van. Már-már tradicionális az énlakai felmérőtárbor, ami az évek alatt komoly értékdokumentáló anyagot tett le az asztalra. Ez a munka a szokásosnál komplexebb, mert interdiszciplináris összetételű; régészek, szociológusok is mennek az építészekkel. Innen is összetartó csapat jön mindig haza. A régió jellemző kulturális eseményén, a Bő-Köz Fesztiválon is évek óta ott vagyunk, itt közösségi építés folyik. A tematikánk szerint tradicionális népi kézműves technológiák kortárs újraértelmezése zajlik, a kosárfonás absztrakciója végeredményeképpen a fesztivál végére szintén absztrahált tárgyak születnek – legutóbb már a Műcsarnokban is kiállítva. Sajnos idény nyáron ez kimarad.

Amivel 2019-ben nagyon sokat lehetett találkozni, a kar Solar Decathlon házépítő versenyre összeállt csapatának a sikere. Rengeteg díjat elhoztunk a nemzetközi pályázat végén, az oktatóink a hallgatókkal sok hónapon át dolgoztak, mai napig töretlen az összhang. A csapat igazi multikulti légkört képviselt Szentendrén végig. A lelkesedés tart, a következő, németországi fordulóra már bejutottunk.

Van „Perezentációs Nap" is, amit az akadémiai év elején rendezünk. Úgy gondoljuk, hogy hasznos, ha van egy olyan nap, amikor a képzés teljes spektruma bemutatkozik, és minden alsóbb éves láthatja, meddig tud velünk eljutni, illetve a kurzusok során készült legjobb hallgatói munkák tágabb nyilvánosságot kapnak, hiszen egymástól is tanulnak a hallgatók.

A képzésetek erőssége a prezentáció és a kommunikáció, így a nálatok készülő diplomatervek mindig nagyon látványosak. Ebben a már említett művészeti képzés jelenlétét kell lássuk, tehát adottság, avagy koncepcionális döntés, tehát az építészképzésben az ábrázolási módok elsajátításának a szerepét kiemelten fontosnak gondoljátok?

Medvegy Gabriella: Igen, fontosnak tartjuk a vizualitást, önálló tanszék van mögötte. Másrészt örökség is: a mai napig tartja magát az az alapítói ambíció, hogy a kollégáink között olyan képzőművészek – grafikusok, szobrászok, festők – is legyenek jelen, akik a rajzi oktatás karakterét anno meghatározták. Ez a teljes építészképzést jellemzi, nem csak a művészképzéseinket. Az, hogy a kar az építészet mellett bővebb portfoliót visz, további lehetőség – ezt építész hátterű dékánként duplán is aláhúzom – lévén, hogy a gépészeink fémmegmunkáló műhelyeiben, az ipari-formatervezők laborjában, vagy akár high-tech eszközállománnyal felszerelt 3D Nyomtató Központban folyó munkába az építészhallgatók szintén beleláthatnak; ez utóbbi a modellezés mellett szoftverismeret szempontjából is helyzeti előnyt jelent a fogékonyaknak. A virtualitás határai is kinyílnak – itt a BIM Labor, és a műszaki informatikai képzés az új közös keresztmetszet. Egyébként az inverz logika is igaz – az IT kollégák is észrevették, hogy létezik ilyesfajta szimbiózis, használjuk egymás tudását. Értékes felismerés, amit vizuális kommunikáció terén a távol-keleti építész felsőoktatási partnereinktől tanulunk. Látjuk, milyen fantasztikus prezentációs technikai ismeretekkel rendelkeznek – őket „visiting scolar" keretekkel csalogatjuk, és egy-egy szabadon válaszható kurzussal be is építjük, amit hoznak pl. eszközkezelési és anyagismereti vonalon.

A szokások mellett persze az egyediségekről is kell szóljunk. Az idei félév minden volt csak nem szokásos. Hogyan birkóztatok meg a COVID járvány miatt kialakult helyzettel, a digitális képzéssel? Hogyan álltatok át?

Kovács-Andor Krisztián: Meglepően könnyen. Az egyetemen az online oktatás minden karon egységes módon, a Microsoft Teams csapatmunkára alkalmas felületén működik. Az előrehozott tavaszi szünetben volt alkalmunk megismerkedni a programmal, és átállni az online oktatásra. Persze nem indult zökkenőmentesen a dolog. Már a próbaterheléstől összeomlott a rendszer, de egy pár nap alatt sikerült helyreállítani, így a rendszer éles indulásakor már minden rendben volt. Azóta  minden jól működött. Az oktatási alkalmak az eredeti órarendi időpontokban voltak, így nem kellett új rendszert kitalálni. Az előadások és a konzultációk is konferenciabeszélgetésként, online „értekezletként" zajlottak, amiben minden hallgató részt vett. A tapasztalatok jók voltak, az első héten az oktatók és a hallgatók is valami izgalmas, új kalandnak fogták fel a helyzetet. 

Megváltozott ez a félév során?

Medvegy Gabriella: Nem volt könnyű, mert a kar működésére erre az időszakra egy olyan rendszert kellett készíteni, ami távolról is világosan követhető mindenki számára. A félév során folyamatosan monitoroztuk mind a hallgatói, mind az oktatói oldalt. Ha valahol elakadást láttunk, állítottunk kicsit a folyamatokon. Nyilván sokat számított, hogy a félév feléig azért személyesen dolgoztunk, de igyekeztünk minden háttértámogatást megadni. Nem sokkal jártunk az események előtt, de amint eldöntöttük, hogy mi lesz az egységes virtuális platform, standardokat, ajánlásokat adtunk ki a kölcsönös alkalmazhatóság érdekében. Minden asztal otthonról is működött, a szerverek látszottak, ahol kellettek, és folyamatos szoftverhasználati oktatások illetve konzultációk zajlottak, hogy a kollégák számára befogadható, és nem utolsósorban megvalósítható legyen a változás. Folyamatosan figyeltünk arra is, hogy a hallgatók számára is tiszta és követhető legyen minden, ezért azt kértük, hogy az órarend egy az egyben forduljon át online üzemmódra. A tantárgyak nagy tárhelyet kaptak, a tantárgyi tematikák, óratervek részletezőbbek lettek, nem hagytuk elveszni a hallgatókat. Amikor láttuk, hogy tudunk működni, még le kellett rakni a félévzárás, záróvizsga sarokpontjait, itt is konform ajánlásokat adtunk, hogy minél több támpontja legyen mindenkinek, akinek ebben a megváltozott világban kell dolgoznia. A hallgatók visszajelzése alapján minden jól ment. Helyzeti előnyként jelent meg az építészoktatásban, hogy az elmúlt évek alatt kihelyezett képzéseket működtetünk az USA-ban, illetve több kínai egyetemen. Ennek van online működési vonzata is. Az itt szerzett tapasztalat most beépült, legmarkánsabb módon a gyakorlati oktatásba. 

Azt azért ki kell emelni, hogy milyen komplex feladatok is megjelentek: a kollégáknak gyakran egymást is támogatnia kellett, a vezetésnek pedig különösen kellett figyelnie az információs csatornák működtetésére, kölcsönös átláthatóságára. Hangsúlyt fekettünk ennek a sajátos működésnek az emberi oldalára is, az Egyetem online pszichológiai tanácsadást is elérhetővé tett. Igen érzékeny közeget jelentett a nemzetközi hallgatóink tömege, akik a járvány alatt Pécsett ragadtak – távol a családjuktól, szeparációs előírások közé szorulva. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a külföldön ösztöndíjat töltő exchange hallgatóinkkal is, akik egyébként nagyon bártan viselték ezt az időszakot.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget az oktatásban az online térben, mi működött nehezen a személyes találkozás hiányában?

Kovács-Andor Krisztián: A prezentációval alátámasztott előadások ugyanúgy megtarthatók online „értekezlet" keretében, képernyőmegosztással és interaktív hallgatói részvétellel. A konzultációk is viszonylag zökkenőmentesen zajlanak. Persze minden kicsit lassabb és személytelenebb a képernyőn át, de azért gördülékenyen működik. A makett készítés viszont, ami nálunk a tervezési folyamat szerves része, és amire a leadandó munka kihagyhatatlan részeként tekintettünk mindig is, most nehézségekbe ütközött. Az élelmesebb hallgatók az utolsó pillanatokban bevásároltak makettanyagokból hosszú távra, mások azonban nem tudtak dolgozni, arra hivatkoztak, hogy nincs anyaguk a makettezéshez. A saját tárgyaimnál kértem makettfotókat a félévközi leadásnál, és senki nem jelezte, hogy ez gondot okozna neki, de több tárgy esetében is úgy döntöttek az oktatók, hogy nem kellett makettet készíteni a féléves munkához.

Hogyan tudtátok megoldani az idén a diploma védéseket? Mi volt a tapasztalatotok?

Kovács-Andor Krisztián: A diplomavédések is nagyon gördülékenyen és probléma nélkül lezajlottak online védés keretében. Sőt, bizonyos szempontból még előnyét is látom ennek a rendszernek. Az online eseményre a hallgatóknak a szokásos diplomatablók mellett egy kimondottan a védésükhöz szerkesztett prezentációt is fel kellett tölteniük a rendszerbe. Így a prezentációk sokszor átgondoltabbak és gördülékenyebbek voltak, mint a személyes védések alkalmával. Ráadásul a digitális anyagokat sem kellett külön összegyűjtenünk, mert azok eleve a feltöltésre kerültek. A rendszer jól vizsgázott, azzal együtt is, hogy a szereplők (hallgatók, zsűritagok, jegyzők, érdeklődők) akár egytől egyig máshol voltak a védés időpontjában fizikailag. Volt egyébként olyan diploma bizottság is, akik közösen, fizikailag egy térben összeülve vezényelték le a védést online.

A másik komoly megmérettetés a felvételi. Ez hogyan szokott általában menni nálatok? Mi alapján, hogyan ítéltek? Volt-e változtatás idén?

Medvegy Gabriella: A platform változott, hiszen online felvételit szerveztünk, más nem. Rétfalvi Donáték nagyon sokat dolgoztak azon az Építész Intézetben, hogy a felvételizők számára ne okozzon nehézséget így vizsgázni. A kommunikációs felületeink sokat fejlődtek most, ez talán még váratlan hozadékot is jelent. Általában eldöntöttük, hogy – ahogy mindig – a személyes benyomás lehetősége megmaradjon, ami most még fontosabb lett, hiszen a jelentkezőinknek korlátozottabban volt lehetősége megismerni bennünket. Szokás szerint mentek a felkészítő foglalkozások – online. Sőt, a szokásosnál jóval népszerűbbek voltak. Ez nagy érték, mert itt is lehetőség van orientálódni. A felvételi jellege és tartalma eltér a művész vagy a mérnökképzésekben. Az alkalmassági vizsgát teljesíteni kell, a művészképzésre jelentkezők mappát is hoznak – ez most sem volt másként. A mester szinten tervezési feladat is van a portfolió bemutatása mellett – nem éreztük, hogy kompromisszumos felvételit csináltunk volna, de nekünk egyébként sokkal komolyabb munkát jelentett. A létszám nagyon szépen alakult, és a műszaki képzési terület általános visszaesése ellenére az építészek hoztak 130 százalékot.

Működik-e közösségként a tanszék, az egyetem vagy a hallgatók az építészeti feladatokon túl? Azaz támogatjátok-e egymást bármiben.

Kovács-Andor Krisztián: Ha ez a kérdés a vírushelyzetre vonatkozik, akkor igen, többféle fórum is van, ahol folyamatos az egyeztetés az oktatók között a kialakult helyzet kapcsán, segítünk egymásnak, illetve a hallgatóknak, ha kérdések merülnek fel például a programok használatával, technikai vagy oktatási problémákkal kapcsolatban. Az Építész Intézetáltalánosságban is jó közösségként működik. Ez a vírushelyzettel sem nagyon változott. A kollégák közül többekkel napi, heti rendszerességgel találkoztunk azelőtt az egyetemen kívül is. Az új helyzetben nem lett jelentősen kevesebb az interakció a kollégákkal, inkább csak más módon folyik. Sokkal több a lett a telefonhívás és az e-mail váltás. Persze a személyes találkozások, közös programok hiányoznak. 

Mi a tanulsága eddig számotokra a kialakult oktatási helyzenek?

Kovács-Andor Krisztián: Egyrészt meglepő az a rugalmasság, ahogy az egész egyetemi kar pillanatok alatt reagált az eseményekre. Tulajdonképpen egy hét leforgása alatt sikerült szervezetileg alkalmazkodni a kialakult szituációhoz. Számomra tanulság az, hogy pillanatok alatt lehet alkalmazkodni egy új helyzethez, és az élet nem áll meg, minden megy tovább. Ugyanakkor nagyon felértékelődnek a személyes kapcsolatok. Amit eddig természetesnek vettünk, az most tiltott gyümölccsé vált. Valószínűleg egészen másképp fogunk egymáshoz viszonyulni a kollégákkal és a diákokkal is, ha újra módunk lesz személyesen találkozni.

Változtat-e hosszabb távon bármin ez a mostani helyzet? Ha változtat, akkor ez a tanítás módszerében, a kiadott tematikákban, az együttműködés logikáiban érhető tetten?

Kovács-Andor Krisztián: Érdekes, hogy a karon az előző félévekben már elkezdtek foglalkozni a távoktatás módszereinek kidolgozásával, még jóval a járvány kitörése előtt. Ebben a félévben kezdődött el ennek a rendszernek egyfajta tesztelése is, ami a tesztüzemből pillanatok alatt éles kísérletté változott. A távoktatás irányába való elmozdulás már egy ideje a levegőben volt a járványtól függetlenül is. Ez viszont most még inkább felértékelődött. Az idegen nyelvű képzésben résztvevő külföldi hallgatók egyre nagyobb arányban vannak jelen a karon, és sokszor késve érkeznek vízumproblémák miatt vagy haza kell utazniuk váratlan időpontokban. A velük való jobb kapcsolattartásra, ezeknek a kimaradt alkalmaknak a pótlására is jó lehet majd ez a távoktatási rendszer, amibe most kényszerűségből fejest ugrottunk. Az eddig tapasztalatom szerint a távoktatás egyébként nem hatékonyabb, mint a hagyományos oktatás. Lehet, hogy az egyetemre való eljutás, az utazás ideje megspórolható, de maguk az online konzultációk lassabbak, nehézkesebbek és személytelenebbek. Remélem, hogy a személyes kapcsolattartást, a face-to-face oktatást soha nem fogja igazán kiváltani.

Úgy tudom, hogy a COVID járvány kapcsán megváltozott köztérhasználati szokásokról egy kínai, talán éppen vuhani egyetemmel közös kutatást készítetek. Hogyan dolgoztok együtt? Konkrétan mire irányul a kutatás? Mi a módszere?

Medvegy Gabriella: Az, hogy folyamatosan reagálunk a környezetünk változásaira az építészetben, nem idegen kijelentés. A mostani „járványhelyzet" remélem, mielőbb a múlté lesz, de az, hogy a jelenlegi világunk frissen definiálódó elvárásait integráljuk a tervezési módszereinkbe, még tanulságokkal is kecsegtet. Workshopot tervezünk őszre, ahol egy-egy konkrét városi helyszínt helyezünk kontextusba, és a Hubei University of Technology Architecture Schoollal közösen dolgoznak majd a hallgatóink. A kapcsolat régi, az iskola nagyon jó.  A kínai partnerünk városa persze most a sajnálatos időszak miatt került fel a média térképére. Mint ahogy a „social distance", vagy a „home office" kifejezések is. Ez nekünk most utcabútorokat, fesztávokat, színhőmérsékletet, ergonómiát, szélcsatornákat, térbeli centrumokat stb. jelenthet, nem beszélve arról, hogy a hallgatóink – kihasználva az online munkamódszer térhódítását – nemzetközi kontextusba kerülnek, szembesülnek majd a design vagy vizuális kifejezésmódok különbözőségével is. Mára egyébként úgy tűnik, csatlakozik majd további partnerintézmény Indonéziából és Franciaországból is – kölcsönösen ismerjük egymást minannyian, de ez lesz az első alkalom, hogy közösen dolgozunk. Arra számítunk, hogy lesz ennek a munkának egyrészt társadalmasítási vonzata is, igyekszünk majd bevonni helyi civil vagy városi köröket is, illetve a téma várhatóan nyomot hagy majd az egyébként éppen az egészséges épített környezettel foglalkozó kutatócsoportok munkájában is, mint egyfajta első inspirációs helyzet. 

Hogyan hat az építészetre vissza ez a mostani helyzet? Mi foglalkoztat ennek kapcsán építészként? 

Medvegy Gabriella: Nem lehet más, mint átmeneti. Az ember nem ilyen furcsa, társaságtól és társadalomtól visszahúzott működésre van kitalálva. Az építész munka is generál jellegű, a kommunikáció, a brainstrormingok, a műterem az alfája és omegája. Ha elszakadunk a fizikai valóságtól, nehezen lehet hitelesen állást foglalni abban, hogy mi az az épített környezet, amit emberi tartózkodásra szánunk, és ennek volumene túlmutat a „home office" által lehatárolható közvetlen tereknek. Lehet, hogy érdekel bennünket az optimalizáció, a virtualitás vagy a programozott tervezés, általában a digitális lét, de a világ attól jó, hogy meg lehet tapasztalni, benyomásokat lehet gyűjteni, és az építész ezt képes intuíciókat is belefoglalva épített környezetre vagy házakra lefordítani. Ha mindebből kiszorulunk, ha nem láthatjuk a világ másik felét, ez a szakma nagyon sokat veszítene.

Kovács-Andor Krisztián: Az építészet vizuális szakma, ahol különböző nyomtatott vagy elektronikus közvetítő közegeken, terveken, látványterveken keresztül folyik a kommunikáció. Ez ezután sem lesz másként. Az építészeti programok már régóta alkalmasak a távolsági munkára, távolsági csapatmunkára. A nagy megbeszéléseket meg lehet tartani Skype vagy Zoom konferenciákkal, a terveket, látványterveket el lehet készíteni otthon és meg lehet osztani egymással. A saját építész irodánkban jelenleg is zökkenőmentesen folyik az aktuális projektek, engedélyezési és kiviteli tervek feldolgozása, leszállítása. Otthonról. Az irodánk most éppen vizsgázik távolsági működésből, a kollégák pedig távmunkából. Eddig úgy tűnik, hogy nagyon jól. A jelenlegi helyzet szerintem nem fogja megváltoztatni az építészetet, sokkal inkább az emberi kapcsolatokat, amelyek ezért nagyon felérékelődnek. A személyes kapcsolatok nagyon fontosak. Az egyetemi konzultációkon lefirkantott skiccek, a megbeszélések hangulata, a közös éjszakázások pályázatleadáskor, a személyes impulzusok átadása, az egymásra hangolódás ezek nem működnek online. Ezek nélkül a szakmagyakorlás és az oktatás számomra hosszú távon elképzelhetetlen. Remélem, hogy ezek a dolgok soha nem lesznek olyan kihaló eszközei a szakmánknak, mint a csőtoll vagy a bútorsablon!

Somogyi Krisztina

 

Az építészet képzési helyeit bemutató sorozat az NKA támogatásával valósult meg.