Pest régi zsidónegyede - helyzetjelentés
Az a nagy kiterjedésű építészeti-történeti együttes, melyben Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége élt és él ma is, és ahol 1944-ben minden szörnyűség ellenére megmaradt a gettóvá változtatott negyed, az utcák és a házak, ezáltal az egész kétszáz éves múlt, az most – ha semmi nem történik, ami ezt megállítaná –, néhány év alatt, a szemünk láttára semmisül meg.
Perczel Anna írása
Három évszázados városfejlődés, többszörös átalakulás, sorsdöntő változások után egy különleges, egyedülállóan értékes városnegyed maradt ránk, ahol még ép a 18. századi organikus utca- és térszerkezet, és a belső utcák mentén összefüggően megmaradt a 19. század első feléből származó beépítés. Olyan városnegyedet örököltünk, amelyet a 19. század során megtelepedett és minden történelmi megpróbáltatás ellenére közel két évszázada itt élő, ma is jelen lévő zsidó közösség kultúrája határoz meg.
Ez Pest régi zsidónegyede, amely a Várnegyed és a Belváros mellett Budapest legrégebbi, legértékesebb építészeti-kulturális együttese.
Egyediségét és jelentőségét a szabálytalan, tört vonalú utcák, a változatos telekszerkezet és beépítés, a 19. századi házak klasszicista időket idéző, még összefüggő jelenléte, a zsidó kereskedőnegyedet jellemző átjáróházak titokzatos szövevénye, a zsinagógák keleties varázsa, a szecessziós építészet itt látható kiemelkedő alkotásai, és mindezek keveredése együttesen adja.
1980–2002
Az 1980-as évek elején ebben a városrészben jelölték ki az első rehabilitációs területet. A munkát tömbönként tervezték és kivitelezték, azonban az állami program néhány lakótömb felújítása után leállt, és azóta sem folytatódott. Az ezután kezdődő irodaépítések és az 1990 óta zajló, majd 2002 óta egyre inkább felgyorsuló, a városszerkezetet is átalakító folyamatok - a sorozatos, felelőtlen bontások és az értéktelen, rossz minőségű, a beépítés karakterét és a kialakult léptékét sértő új építkezések – súlyosan megbontották az egyedülálló építészeti és kulturális együttes egységét.
A nyolcvanas évek végére a 20. század elején az Andrássy út mintájára elképzelt Madách sugárút építésének gondolata gyalogos sétánnyá változtatva éledt újjá. Az erre vonatkozó szabályozási tervet először 1990-ben fogadták el. (...)
2002–2004
A főváros VI. és VII. kerületéhez tartozó negyed 2002-ben az Andrássy úttal kibővített világörökségi terület védőzónája lett. Az ezt megelőzően készített és elfogadott szabályozási terveket, amelyek nem megőrzésre érdemes, védendő értéknek, hanem az ingatlanfejlesztés szabad terepének tekintették a területet, ennek ellenére nem függesztették fel.
A védőzóna területének kijelölése óta az események felgyorsultak – a továbbra is érvényben lévő korábbi szabályozási terveket követve. A VII. kerületi önkormányzat például 2002 és 2006 között 47 ingatlanát adta el magánbefektetőknek, többségüket bontási engedéllyel, a műemlékként védett lakóházak esetében a lakók kiköltöztetésének feltételével. Megkezdődött a lakók kitelepítése és a belső keresztutcák bontása, így ma már több utcából olyan pótolhatatlan házak hiányoznak, amelyek az utcák eredeti vonalát-karakterét fenntartották. (...)
2004–2006
2004 tavaszán az értelmetlen rombolás és az elbontott házak helyére épített új épületek silánysága és elfogadhatatlan nagysága láttán civil mozgalom indult a régi pesti zsidónegyed megmentésére. Az ÓVÁS! Egyesület kezdeményezésére a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2004 áprilisában elrendelte a világörökségi területként védett Andrássy út védőzónájához tartozó "Régi pesti zsidónegyed" ideiglenes műemléki védelmét, majd 2004 novemberében már végleges területi védettséget biztosított a városrésznek. 2005 áprilisában műemlékké nyilvánított 51 épületet, köztük olyan házakat is, amelyekre a szabályozási tervek és önkormányzati döntések szerint bontás várt. A negyed értékeit nyilvánvalóan veszélyeztető szabályozási tervek azonban a mai napig érvényben vannak, érvénytelenítésük az összeférhetetlenség ellenére máig nem történt meg. Így az önkormányzat a régi tervek alapján dönt és ad ki bontási és építési engedélyeket. (...)
2006–2007
2006-ra a helyzet tovább súlyosbodott. Mára a klasszicista, historizáló és szecessziós épületekből álló belső tömbök egy részében a beépítés közel negyven százaléka hiányzik, illetve helyét lakótelepre emlékeztető beépítés foglalta el. Egyes utcákra már nem lehet ráismerni. Az ÓVÁS! Egyesület, látva, hogy a megnyugtatónak tűnő "műemléki jelentőségű terület" elnevezés valójában nem véd, 2005 óta - mindeddig hiába - kéri a változtatási tilalom elrendelését. (Ezt a tilalmat az építési törvény szerint akár a kerület, akár a főváros elrendelheti, amikor új tervet készít vagy módosít.) Ugyancsak hiába kérte a világörökségi cím elnyerése után az UNESCO Világörökség Központ által is elvárt kezelési terv jogi érvényesítését és a kezelő szervezet létrehozását - ennek érdekében 2002 óta sem a főváros, sem a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nem tett megfelelő, hatékony lépéseket. A legújabb fejlemény, hogy a védett területen belül, a Dohány utcai zsinagóga műemléki környezetében már műemlék lakóházakat bontanak, és a zsinagóga kertjéből, az emlékezés fája mellől is jól látható területre lakótelep-jellegű beépítést engedélyeztek, úgy, hogy mindezért senki nem érzi magát felelősnek. (...)
Az a nagy kiterjedésű építészeti-történeti együttes, melyben Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége élt és él ma is, és ahol 1944-ben minden szörnyűség ellenére megmaradt a gettóvá változtatott negyed, az utcák és a házak, ezáltal az egész kétszáz éves múlt, az most – ha semmi nem történik, ami ezt megállítaná –, néhány év alatt, a szemünk láttára semmisül meg.
Perczel Anna
építész
Részletek az Élet és Irodalom 2007. 41. számában megjelent írásból (október 12.)
