Az AU.ROOM Kiskőrösre készült terve a meglévő városszerkezethez való illeszkedésből és a település történeti környezetének tiszteletben tartásából indul ki. Az épületegyüttesek kompakt beépítésével és mértéktartó tömegformálásával a közösségi funkciók megerősítésére, valamint a környező terek zöldfelületeinek bővítésére törekszenek. A pályamű a Petőfi Sándor Kulturális Központ építészeti tervpályázatán III. díjban részesült.
A tervezési terület szemrevételezése, majd az elkészített vizsgálatok alapján a következő alapgondolatokat fogalmaztuk meg:
Az új épületegyütteseket organikusan integrálni kívánjuk a meglévő települési szövetbe. A kulturális központ elhelyezését a Petőfi tér mentén kialakult térfalhoz igazítva tervezzük, míg a könyvtár esetében a kialakítandó rendezvénytér és városi park térfalának meghatározása a cél. Az épület illeszkedik a már meglévő, utcára merőleges tömegstruktúrához (Petőfi szülőháza, római katolikus templom stb.), ugyanakkor kitüntetett térszervező szerepet kap a térbeli eltolással. Az új könyvtár a Petőfi Sándor Szülőház és Emlékmúzeum épületeivel szoros összhangban, az eredeti polgári utcasorba illeszkedően valósul meg.
A telepítendő két épületegyüttest kompakt és mértéktartó tömeggel kívánjuk megvalósítani annak érdekében, hogy a meglévő Művelődési Központ helyén kialakítandó új zöldfelület és rendezett köztér, szabadtéri rendezvénytér révén a történelmi emlékhely (Petőfi szülőháza) építészeti értékei jobban érvényesüljenek, illetve a beépítettségi mutatók kapcsán optimális eredményt mutasson. A kialakuló épületcsoportok biztosítsák a belső terek ideális külső környezeti kapcsolatait a térszint közforgalmú funkcióinak transzparens és közvetlen kültéri elérhetőségét.
A pályázati kiírásban megfogalmazott helyiségigényeket a megengedett minimális alapterületen kívánjuk biztosítani a fenntarthatóság érdekében mind a megvalósítás, mind pedig az üzemeltetés során. Mindez mértéktartó épülettömeget eredményez, ugyanakkor a tervezett külső felületek és az átmeneti terek tudatos bevonása a programba kellő nagyvonalúságot biztosít az összetett funkcióegyüttesnek.
Az új épület vertikális tagolása kiemeli középületi jelentőségét, ugyanakkor kölcsönhatásba lép a szomszédos templomtornyok vertikalitásával. Az épületek megjelenése magába foglal olyan szerkezeti, anyaghasználati és stiláris elemeket, amelyek absztrakt vagy direkt módon reflektálnak a magyar építészeti és építéstudományi hagyományokra és azok innovatív jellegére.
A beépítéssel a városközpontban megjelenő városi hőszigeteffektus csökkentése az átszellőztetést biztosító telepítéssel.
A Petőfi-kultusz kiterjesztése érdekében új, nyilvános térképző elemeket alakítunk ki az épületek által határolt területeken, például „Petőfi köz" és „Búzakalász tér" elnevezésű mikroarchitektúrákkal.
A terület általános környezetalakítása
Az elmúlt évtizedek során a városközpontban megvalósult a közterületek funkcióbővítése, a forgalomcsillapítás első üteme, valamint a zöldfelületek megújítása és bővítése. Az új beavatkozásokat ezen előzmények figyelembevételével javasuljuk.
Petőfi Sándor Kulturális központ a terepszint feletti háromszintes keretes beépítés északi oldalára került elhelyezésre a jel szerűen kiemelkedő vertikális tömeggel (multifunkcionális rendezvényterem), amik együtt egy sajátos hangulatú, részben nyitott, részben fedett térrendszert, az általunk Petőfi köznek elnevezett nyilvános terek határolják le. Az épülettömegek között kialakított publikus térrendszer, a városháza és a szomszédos irodaház között található külső terek felnyitásával együtt értékes, gyalogosan átjárható városi közlekedési teret hoz létre az autóbuszállomás és a városi park között, ezáltal a most elzárt új, minőségi, ligetes városi térré kerül átalakításra.
A tervezett Petőfi Sándor Városi Könyvtár telepítésével a meglévő központi városi tér részben átalakul: a könyvtár közvetlen környezetében a meglévő közterületfelújítás alkalmazott anyaghasználatát és utcabútor használatát figyelembe véve a meglévő teret némileg átalakítva nagyobb zöldfelületet javasoltunk létrehozni, valamint egységes megjelenéssel két új teret alakítottunk ki: Búzakalász tér valamint a rendezvénytér.
Szerkezetek
A két épületegyüttes tartószerkezeti rendszerét, valamint anyaghasználatát azonos módon alakítottuk ki: a vasbeton vázas, tömör téglafalas épületeket mind a belső, mind a homlokzati megjelenését magas minőségű, a meglévő ’kultúrtájhoz’ illeszkedő anyagokkal kívánjuk kialakítani. Az épületek homlokzatának anyaghasználatát a polgári építészet karakteres, tradicionális elemei uralják: natúr megjelenésű téglaburkolat, vakolt fehér felületek, terrakotta cserépfedés.
A tradicionális szerkezetek egyesesetekben korszerű technológiai megoldásokkal egészülnek ki: a Petőfi Sándor Kulturális központ multifunkcionális jelszerű tömegének tetőfelülete fehér korcolt fémlemezfedéssel, keretes beépítése zöldtetővel kerül kialakításra, míg a Petőfi Sándor Városi Könyvtár lemezszerű vagy lapostettős szerkezete finombeton burkolattal került zárásra.
Képzőművészeti alkotás
A műalkotás az Alföld nyugodt, időtlen tájait idézi meg egy absztrakt, éjszaka világító búzamező formájában. Ez a szobrászati installáció a puszta végtelen egyszerűségét és a természet lágyságát fejezi ki, vizuálisan megidézve Petőfi Sándor gyakran visszatérő motívumait – a szélben ringatózó búzamezőt, a zöldellő tájat és az alföldi élet mindennapi szépségeit.
„A tanyáknál szellők lágy ölében Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven színével A környéket vígan koszorúzza."
A műalkotás egy absztrakt „búzamező" képét kelti életre, amely éjjel különleges, finom fényforrással világít. A világító „búzakalászok" áttetsző, akrill anyagból készülnek, amelyek napközben természetes fénnyel, este pedig enyhe, meleg fényekkel vonják magukra a figyelmet. A világítás nem hivalkodó, hanem inkább sejtelmes, amely felidézi a holdfény alatt ringatózó mező látványát, ezzel különleges, bensőséges hangulatot teremtve.
Az installáció több szempontból is interaktív élményt nyújt: a látogatók közvetlenül átsétálhatnak rajta, felfedezhetik a különböző formákat és fényeket, így a műalkotás a közösség aktív részévé válik. A megvilágított „búzakalászok" sorai különböző irányokba és magasságokba rendeződnek, hogy a szél játékosságát és a természet folytonos mozgását idézzék meg. Az installáció, amely a rendezvénytér részét képezi, nem csupán egy látványos központi elem, hanem szimbolikus tiszteletadás is Petőfi Sándor és az alföldi táj előtt, egy olyan helyen, amely egyaránt tiszteleg a múlt előtt és teremt inspiráló élményeket a jelen számára.
AU.room
A teljes műleírás a mellékletek közül letölthető.