Épületek/Középület

phæno - Zaha Hadid új science centere Wolfsburgban

2005.11.28. 12:40

Négy év építési idő után november 24-én átadták a Zaha Hadid tervei alapján megépült wolfsburgi phæno-t.


Négy év építési idő után november 24-én átadták a Zaha Hadid tervei alapján megépült wolfsburgi phæno-t. A magasan az utca felett trónoló, dombos-völgyes mesterséges tájat, alatta pedig újszerű városi teret formáló épület tervezését egy 2000-es tervpályázaton nyerte a Pritzker-díjas építész. Belül, a hét méter magasságban feltáruló épített kráterek, barlangok, teraszok és fennsíkok a természettudomány és a technika 250 kísérleti állomásának adnak helyet. Az avantgárd építészeti gondolat hagyományos eszközökkel nem volt megvalósítható, mert a plasztikus formaadásnak egy darabban kellett megvalósulnia - ami legalább annyira logisztikai, mint statikai és konstrukciós kihívás elé állította a kivitelezőket. A standardizált betonépítési mód helyett egyedi előállítású zsaluzatot és monolit betont használtak. A phæno az eddigi legnagyobb európai építmény, amit őntömörítő betonból valósítottak meg. A phæno mellett Aalto, Scharoun és Schweger által tervezett fontos kulturális intézmények sorakoznak, ugyanakkor az épület a Volkswagen-város felé is kapcsolatot teremt.

 

 
 
 

fotó: Klemens Ortmeyer és Szabados András