Az Arkt Építész Stúdió egy ´70-es években épült nyaraló átalakításával hozott létre kortárs szállásépületet Bélapátfalván. "A megvalósult munka mementója a megbízó, az építész és a kivitelező részéről tanusított nyitottságnak és rugalmasságnak" – fogalmaz Kiss Dávid, a cikk szerzője.
Az építészet kornyelv, így sokszor félrevezető lehet önmagukban vizsgálni formákat, anyagokat, részleteket. Ez a piciny ház nem kifejezetten építészeti érték, de a közös emlékezet egy darabkája. Egy nem is közeli, nem is távoli kor lenyomata. Ambivalens ez a visszatekintés. Jómagam a rendszerváltás után születtem, mégis a 90-es évekbeli késő szocializmusból táplálkozott gyermekkorom okán erős érzelmi viszony fűz a nyaraló építésének idejéhez. Az épület megtestesíti a Kádár-kor nyaralási szokásait; így nyaral a magyar. Egy szobában két család, merész színű bútorok, pettyes bögre, nyár eleji pókháló és dohos szag. Ehhez mindenki viszonyul valamiképp, a házikó környezetében tapintható a nosztalgia.
Az épület újbóli használatba vétele mindeközben nem véletlen. A határok lezárása hívta életre ezt a nyaralót még a múlt században, így biztosított magának szerény, de nyugalmas elvonulási lehetőséget a család. A rendszerváltással és később az egyre jobb gazdasági helyzettel elérhetővé vált bármiféle külföldi desztináció, a külterületi nyaralók szerepe leértékelődött. A 2020-as évekre sok tényező együttes hatásaként a tendencia visszafordult, és megkezdődött a vonzó térségek újrahasznosítása, akár meglévő épületállománnyal, de jellemzően teljesen új apartmanok építésével. Ma sokan nem saját nyaraló megteremtésével fáradoznak, hanem rövidtávú szállásként veszik ki őket, így ez direkt gazdasági modellé is vált, pénzügyi forrásokat csábítva ebbe az építési nembe.
Tekintve az egyre élesebb versenyt a belföldi turizmus piacán, kell egyfajta bátorság ahhoz, hogy valaki egy oly lesajnált időből való kisstílű nyaraló újrafazonírozásában lásson fantáziát. Mégis, a történelmi beágyazottság és az átalakításnál jelenlévő, részletekig hatoló gondosság releváns hivatkozási alapot teremthet.
Az épület maga az optimális minimum. Annak épült, és felújítás után sem lett több, nem bővült. Ez igen nagy önmérsékletre vall. Vitán felül áll, hogy a felújítás nagyobb építészeti értékkel ruházta fel viselőjét, mint amivel eredetileg is rendelkezett. Ez főképp azért említésre méltó, mert a munka léptéke nem tesz lehetővé nagy gazdasági mozgásteret, s ezt jellemzően a tervezési folyamat sínyli meg. A megvalósult munka mementója a megbízó, az építész és a kivitelező részéről tanusított nyitottságnak és rugalmasságnak. A részletek nem a tervezéssel, hanem folyamatos művezetéssel kerültek a helyükre.
A nyaraló szenvtelen nyitottsága lehet az első benyomás, ahogyan a relatíve sűrű beépítésű zártkertek mentén megközelítjük azt. Egy négyzetes ablak az utca felé, belátást nem igyekszik takarni. A robosztus falak texturált vakolatuk által olvashatóvá teszik többgenerációs jelenlétüket. A terasz fehér műgyantáján áttűnő fél évszázados műkő lapok fugája is segít érzékeltetni a ház múltbéli kiterjedését. A falsíkba kihelyezett alu nyílászárók kevés eszközzel is képesek megidézni a kortárs építészeti szakzsargont. A tető szükségszerű felhízlalása bár kissé aránytalan, ez is csak segít abban, hogy képzetszerűbbé váljon az épület. A minimális alapterületen minden funkció frappáns megoldásra talál.
A megvalósult átalakítás tisztelettudóan ért hozzá egy olyan korhoz, ami – joggal, vagy jogtalanul – vajmi kevés tiszteletet kap manapság, és a múlt hangjait megszólaltató, de maximálisan kortárs szállásépületté vált a résztvevő felek kezei között.
Kiss Dávid
Szerk.: Hulesch Máté