Épülettervek/Középület

Pitypang óvoda közbeszerzési pályázat - a sporaarchitects ajánlata

2015.06.30. 12:16

A VIII. kerületi Százados úti Pitypang óvodára közbeszerzési eljárást írtak ki. Bemutatjuk a sporaarchitects ajánlatát. 

Műszaki leírás

Az épített környezet minősége, kisugárzása, az általa közvetített szellemiség befolyásolja a benne zajló élet minőségét, a használók hangulatát, döntéseit. Különösen igaz ez a gyerekek környezetére. A gyerekek számára tervezett bölcsődék, óvodák, iskolák tervezése mindig kihívás, mert a bölcsi, az ovi meghatározó szerepet tölt be a gyerekek szellemi fejlődésében,

szemléletük kialakulásában. Kilépve a családi környezetből ez az első játékos találkozásuk a felnőttek világával, itt indulnak el lassan az önállósodás útján, itt szereznek először barátokat, itt alakul ki először a családon kívüli a közösséghez való tartozás érzése. Fontos, milyen épített környezettel találkoznak itt, hogyan használják a házat, milyen anyagokkal érintkeznek. Nagyon fontos, hogy a gyerekek olyan közegben fejlődjenek, aminek van
szellemi kisugárzása.

A kerület új óvoda épülete a Százados úti művésztelep közvetlen szomszédságában , a kiíró szerint a jelenlegi épület mellett épül fel. A meglévő épület az új óvoda felépülése után elbontásra kerül. Fontos, hogy a köz által emelt kulcsépületek építészetükkel, korszerű szemléletükkel, meghatározzák és megőrizzék a városrész karakterét, hangulatát, identitását, példát adjanak
a terület más fejlesztéseinek, és a magánépítkezéseknek.





Az antik átrium házak és a hagyományos magyar parasztházak (tornác, fehér falak és oromfalak) képzete szándékunk szerint kifejezi azt a közösségi szellemet, összetartozást, a védettséget, a játékosságot, amit nagyon fontosnak tartunk.

Építészeti koncepció, funkciók, belső tér

A tervezési program és a helyi építési szabályzat és a kiíró megkötései mellett olyan elrendezést kerestünk, amely maximálisan megfelel a gyerekek igényeinek, visszafogott, mégis barátságos, funkcionálisan tiszta, áttekinthető, egyszerű. A hagyományos középfolyosós elrendezés helyett, világos, tágas, átrium köré fűztük fel a funkciókat. Az épületbe belépve azonnal áttekinthető az egész térstruktúra. A majdani játszóudvar felé néznek két szinten a csoportszobák, az átrium Százados úti szárnyában létesül a tornaszoba,
mely emelt belmagasságú és összenyitható az átrium körüli „kerengő” központi
térbővületével, a másik két oldalon sorakoznak két szinten az egyéb kiszolgáló helyiségek.

A földszinten öltözők, tárolók, a melegítő-étkező konyha, karbantartás, akadálymentes wc,az emeleten irodák, orvosi szoba, foglalkoztatók, wc-k kerülnek. A gyermekek öltözőszekrényei a csoportszobák előtti folyosó mentén helyezkednek el.



A csoportszobákhoz önálló terasz és egy kisebb belmagasságú színes „kuckó” tartozik rajtuk egy-egy ovis jeleket idéző kukucskáló ablakkal.
A közösségi élet az aulában zajlik. Itt találkoznak a gyerekek egymással, a szüleikkel. Az aula dinamikus, átlátható tér, középen az átriummal, mely összenyitható a kerengővel és jó idő esetén a közösségi tér központi elemévé válik. Az aula és a kerengő mindkét szinten közvetlen kapcsolatban van a játszóudvarral. Az épület akadálymentes. Általánosságban törekedtünk a helytakarékos megoldásokra. Az épület bruttó szintterülete 1220 m2.

Külső megjelenés

A főbejárat a tornác kortárs átirata, az emeleti csoportszobák oromfalas tetőképzése a fehér vakolat a hagyományos magyar népi építészet elemeiből táplálkozik. A gyerekek által is használt nyílások tokszerkezete jellemzően színes, a kiszolgáló helyiségek nyílászáróinak anyaga natúr fa.

Szerkezeti kialakítás

Az épület alapozása vasbeton sávalap, a felmenő teherhordó szerkezet falazott, szükséges helyeken vasbeton erősítéssel. A födémszerkezet monolit vasbeton. Az emeleti csoportszobák tetőszerkezete magastetős és hagyományos ácsszerkezettel készül, héjalása pikkelyes fedésű.
Alternatív megoldásként javasoljuk az előregyártott fa fal és födém-paneles szerkezeti rendszert, amely kellő előkészítés mellett akár két hónap helyszíni építéssel megvalósítható, környezeti, fenntarthatósági szempontból jelentősen kedvezőbb megoldás. Ebben az esetben a külső homlokzatburkolat lehet átszellőztetett légréssel rendelkező lécvázas faburkolat.




Fenntarthatóság

A tervezés során törekedtünk arra, hogy egyszerű építészeti elemekkel a lehető leggazdaságosabban működjön az épület, figyelembe vettük az összes olyan paramétert, ami befolyásolj az épület fenntarthatóságát. A tájolás, a nyílásméretek megválasztása, a bevilágítás, természetes árnyékolás, a fal és tetőszerkezet megválasztása plusz gépészet beépítése nélkül is gazdaságos fenntartást tesz lehetővé. A déli tájolású üvegfelületeket nagy kiülésű tetővel árnyékoljuk, mely nyári magasabb napállásnál véd, téli alacsonyabb
napállásnál beengedi a nap hőjét, segítve a fűtést. Az esővizet a tetőről összegyűjtjük, és kerti locsolásra használjuk. A szürke szennyvizet kis kerti biotisztítóval tisztítva szintén kerti locsolásra használjuk.

Minden ezen felüli kiegészítés (napkollektorok, napelemek, hőszivattyús gépészeti rendszer…) külön gazdaságossági vizsgálat eredményeképpen kerülhet a tervbe. Mérlegelni kell a rendszerek megtérülési mutatóját az időben rendelkezésre álló anyagi források függvényében.

Kertkialakítás, parkolás

A tájépítészeti koncepció a meglévő növényzet megtartására törekszik. A telek minél nagyobb részét többszintes zöldfelületként alakítjuk ki. A kertbe, a játszóudvarba és az átriumba honos fa és cserjefajtákat telepítünk. Az udvar közepére előnevelt hársfa csoport kerül. A teraszok faburkolatosak. Az elbontandó épület helyére hagyományosan magyar gyümölcsfákat telepítünk, a játszóudvar mellett minden csoport külön veteményeskertet kap. A telken belüli parkolást (13db parkoló, feltételezve, hogy a közeli tömegközlekedési csomópont miatt az 50%-os kedvezmény érvényesíthető) a kerítésen kívül a Pazeller Jakab utca felöli oldalon képzeljük el úgy, hogy a meglévő fákat megtartjuk. Az autóval érkező családoknak külön bejáratot biztosítunk. A gazdasági bejárat a Százados útról közelíthető meg.





sporaarchitects


SPORAARCHITECTS Kft. ajánlatára adott szakmai vélemény egyéni bírálatok

Bíráló neve: Fernezelyi Gergely DLA főépítész

1. Városképi illeszkedés szempontjából 
A terv az épület elhelyezés szempontjából jó megoldást talál. A parkolók kialakítása is ötletes, bár a megoldás nem veszi figyelembe a jelenlegi utcakialakítást.
Helyezés: 2

2. Építészeti megjelenés szempontjából
Az épület kísérletet tesz a magastetős kialakítás és a modern építészetet együttesének megteremtésére. A játékos déli homlokzat jó hangulatú óvodai környezetet teremt. Az épület hátsó oldalán, és bejárati homlokzatán azonban már hiányzik az az építészeti elvárás, amit a kiírás rögzített. 
Helyezés: 2

3. Funkcionalitás (tervezési programhoz való illeszkedés) szempontjából
Az átrium kialakítása ötletes építészeti elem. Az alaprajz jól szervezett és a legracionálisabban használja ki a funkció adta kereteket.
Helyezés: 1

4. Fenntarthatóság, üzemeltethetőség szempontjából
Az épület jó alaprajzi kialakítása jól üzemeltethető épületet jelent.
Helyezés: 2

Bíráló neve: Iványi Gyöngyvér építész

1. Városképi illeszkedés szempontjából 
Helyezés: 4
Az épület – a tömegvázlatokon is jól látható módon – szinte lapos tetős kialakításával a városi szövetbe nem illeszkedik.

2. Építészeti megjelenés szempontjából
Helyezés: 3
A gyermekek számára befogadható kedvező megjelenés a színes homlokzati elemek és csoportokat jelölő formák miatt.

3. Funkcionalitás (tervezési programhoz való illeszkedés) szempontjából
Helyezés: 3
Funkcionális kialakítás nem jó:
- parkoló nem a Százados út felőli oldalon van kialakítva, így az autóval érkezők csak a kerten keresztül juthatnak el az épülethez;
- csoportszobákhoz nincsen saját öltöző;
- a konyha indokolatlanul kicsi (melegítés, stb.?)
- tornaterem légtere feleslegesen 2 szintes.

4. Fenntarthatóság, üzemeltethetőség szempontjából
Helyezés: 3
Tervező gondolt a gazdaságossági szempontokra későbbi esetleges kiegészítő energiaforrások használatára. Üzemeltethetőség a funkcionális problémákból adódóan nem megfelelő.

Bíráló neve: Kolba Mihály MÉK Kamarai küldött

1. Városképi illeszkedés szempontjából: Ez a terv kísérletet tesz arra, hogyan lehet környezetbe illeszkedő egy olyan épület, amelynek lényegében nincs a hagyományos értelemben magas teteje. Szerintem ez sikerült, a tervezett homlokzati beugrások , beszögelések finoman hangolt tudatos illesztése, az ablakok méretváltozásainak és elhelyezkedésének játékos kompozíciója, tehát az egyszerű(későbbiekben jelzem, hogy szerintem túl sematikus) tömegkiképzésbe beillesztett megkomponált homlokzati részletkiképzés együttese egy kiváló, igenis a helyszínbe beleilleszkedő óvoda épületet teremtett. Különösen a belső kertre néző városképi látvány az, amelyik lenyűgözően érzékelteti szerintem azt, hogyan lehet összekomponálni a mai trendi építészetet a helyszín kisvárosias hangulatával. 
Helyezés: 2 

2. Építészeti megjelenés szempontjából: Tovább dicsérve a tervet, főleg a belső kert felé néző játékos teraszos kialakítás tényleg a kisgyerekek paradicsomává válhatna a kis kuckókkal, a megjelenő színekkel és izgalmas kikémlelőkkel, ennek a homlokzatnak a kiképzése egyesíti szerintem a hagyományőrző motívumokat (oromfal tető kiszögelések, „absztrakt geometriában előadott tornácos teraszok”) a mai építészet játékos-ösztönös „absztrakt mozgalmasságával”. Viszont a tervezett épület homlokzati komponálása elválik a tömegkompozíciótól, a tervben a háznak van négy trendi ill., léptékében - motívumaiban hagyományőrző architektúrája, de tömegformálása túl sematikus maradt. A téglatest formájú háznak négy sarka van négy homlokzattal....(SAGRA építészek tervezett épület testének csak egy sarka van, a többi három helyen átfordul a homlokzati kompozíció egy oldott tömegben az egyik oldalról a másikra…) 
Helyezés: 2 

3. Funkcionalitás (tervezési programhoz való illeszkedés) szempontjából: Ennek a tervnek az alaprajzi kiképzése is mutatja azt, hogy a pályázati kiírás által megadott tervezési terület szűkössége miatt nem célszerű nagy közösségi teret - aulát kialakítani, mert ez akadályozza viszont olyan fontos funkciók megfelelő kialakítását, mint például a melegítő konyha és egyéb dolgozói területek. Erősen kérdéses a gyermeköltözők aulába való befordítása, kisgyerekekről van szó, talán jobb az a megoldás, amikor a csoportszobák előtereként kicsit intimebb teresedésekben tervezettek ezek az öltözők. Dicsérendő ugyanakkor a szép geometriai rend és átláthatóság, a belső átrium megteremtésének igénye. (Elképzelhetőnek tartom, ha esetleg ez a terv kerül továbbtervezésre, hogy egy kisebb méretű belső átriummal és a szükséges funkciók rendbetételével (pl. teakonyha növelése, gyermeköltözők félig befordítása a csoportszobák felé, stb..) egy nagyon jól használható kompakt - egyszerű belső alaprajzi rend kialakul egy kisebb méretű bevilágító átriummal…) 
Helyezés: 2 

4. Fenntarthatóság, üzemeltethetőség szempontjából: A tervezett déli homlokzaton a SAGRA építészekhez hasonlóan a teraszok fölötti napvédő építészeti szerkezetekkel optimalizálják a nyári ill. téli napsugárzás hatásait. Belső átrium ugyan megbontja a kompakt tömegkiképzést, de közlekedővel határos falai inkább segítik az épület hőháztartásának- átszellőzésének kialakítását. (Nyáron jótékonyan hűti belülről is az Óvodát, télen pedig további lehetőséget adhat a megfelelően nyitott üvegfalakkal a nap hőjének a beáramlására.) 
Helyezés: 2