Közélet, hírek

Podmaniczky-díj 2017 - idén több építészt is kitüntettek

2017.07.17. 11:13

A Hungaria Nostra által odaítélt kitüntetésben olyanok részesülhetnek, akik foglalkozásuktól, munkahelyi kötelezettségüktől függetlenül, vagy azt jelentősen túlteljesítve a legtöbbet tették épített és természeti környezetünk, kulturális örökségünk értékeinek megismertetése, védelme érdekében. Idén Dr. Buzna Margit, Eleőd Ákos, Kis Béla, Kmetykó János, Nagy Gergely, Rónai Károly és Zsemberi István munkáját is elismerték.

A Város-és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) - mint 1982 óta minden évben - 2017-ben is odaítélte a Podmaniczky-díjakat. A kitüntetést minden évben az Országos Találkozó és Szakmai Konferencia alkalmával adják át mindazon magánszemélyeknek és közösségeknek, akik foglalkozásuktól, munkahelyi kötelezettségüktől függetlenül, vagy azt jelentősen túlteljesítve a legtöbbet tették épített és természeti környezetünk, kulturális örökségünk értékeinek megismertetése, védelme érdekében. A Podmaniczky-díjak átadására 2017. július 14.-én került sor ünnepélyes keretek között Gyöngyösön, a Szövetség XXXVI. Országos Találkozóján. A díjakat Ráday Mihály, a Szövetség elnöke adta át.




Kitüntetett építészek:

Dr. Buzna Margit építészmérnök, városépítés-városgazdasági szakmérnök, műszaki doktor 

A Budapesti Városvédő Egyesület alapító tagja, hosszú időn át a városépítészeti csoport vezetőjeként, jelenleg elnökségi tagként rendszeresen képviseli egyesületünket a fővárosi fejlesztési programok fórumain. Elkötelezett híve a városi környezetnek a szakemberek és a civilek közös gondolkodásán alapuló városfejlesztésnek. Ez a szemlélet vezette végig több évtizedes pályafutásán, tudományos kutatóként, településfejlesztőként és településrendezőként, állami főhivatal munkatársaként egyaránt.

Eleőd Ákos Ybl-díjas építész - a ritka kivételek képviselője, akit kiemelkedően sikeres tervezői életmű és komplex, filozofikus gondolkodásmód egyaránt jellemez

A téralkotás valamennyi területén ismertek munkái: nagyszabású kulturális projektjei (pl. a nemzetközi sikerű Memento Park, vagy a ma már legendás “Álmok álmodói” - kiállítás főrendezői munkája) mellett műemléki revitalizáció (pl. az Év Háza- és Média Építészeti Díj-döntős klasszicista Óra-Villa), középület (pl. a balassagyarmati Palócligeti Iskola új szárnya), lakóépület (pl. a Békési Népi Építészeti konferencián mintaprojektként bemutatott köveskáli nyaralóház), kulturális kiállítás tartalmi koncepció és látványdesign (pl. az edelényi kastély történeti tárlata) – és számos térarchitektúra, belsőépítészet, kiállítás-rendezés. Az építészeti közéletben pedig előadások, kiállítások mellett két szakmai program-sorozatát fontos kiemelni: 2008-2014 között a Barabás-Villa, 2011-től a Művészetek Völgye építészeti programjának kurátora. A magas szakmai színvonalú életmű méltó elismerése mellett külön kiemelést érdemel Balassagyarmaton végzett munkája: a Podmaniczky-díj értékteremtő szellemiségének mintapéldája, hogy egy “nem helybéli” építész ilyen mély és intenzív gondolati kapcsolatba kerüljön egy várossal. Részt vett már a programalkotásban is, így nem csak tervezője a városközpontnak, hanem kulturális újjászületésének is részese, - s a várostervezés mellett középület, térarchitektúra, belsőépítészet is dicséri itt munkáját; s a város felkérésére már készíti a következő ütem terveit.


Kis Béla építész, műemlékvédelmi szakmérnök, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnökségi tagja

Az elmúlt huszonöt év alatt közel száz paraszti, és polgári épület helyreállításának szakmai irányításában vett részt, biztosítva a békéscsabai épített örökség, történeti városkép védelmét, megmaradását. Kutatásaival jelentős mértékben elősegítette a békéscsabai vasútállomás műemléki védelem alá helyezését, műemléki rekonstrukciójának megtervezését. Munkájának köszönhetőn lett védett a Széchenyi ligeti egykori nyári színkör 1896-ban épült fachwerkes pavilonja, melyet 2007-ben állítottak helyre. Személyes kezdeményezésére, irányításával sikerült megmenteni, felújíttatni Békéscsaba legöregebb lakóházát, a több mint 200 éves „Molnár-házat”.


Kmetykó János építész, a Békés Megyei Építész Kamara alelnöke

Több mint négy évtizede foglalkozik Békéscsaba, Békés megye épített örökségének kutatásával, helyreállításával, az épített környezet védelmével. Elismert építészeti, városépítészeti tevékenysége egyaránt elkötelezett városvédő szellemiségét bizonyítja. Megvalósult tervei közül legismertebb a lökösházi, volt Vásárhelyi-Bréda - kastély műemléki helyreállítása, rekonstrukciója. A városvédő, műemlékes rendezvények aktív résztvevője, támogatója.


Nagy Gergely
építész

Műemlékes tervezői, tanári és publikációs tevékenységéért, s legfőképpen a magyarországi épített örökség védelméért dolgozó civil szervezetekben,
különösen az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága élén több ciklusán át végzett kiemelkedő tevékenységéért részesül Podmaniczky-díjban.


Rónai Károly
vezető építésztervező, vezető településtervező.

Diplomájának 1964-ben történt megszerzése óta él és dolgozik Vas megyében. Sokoldalú alkotó, aki a közösségért végzett munkából is kiveszi részét. A Szombathelyi Szépítő Egyesületnek több évtizede tagja, 1996–2000 között ügyvezető elnöke, 2015-től pedig örökös elnökségi tagja. A mai napig aktívan részt vesz a város, és az egyesület életében, javaslatait, véleményezéseit nagy tisztelettel fogadják. Alapítása óta tagja a Magyar Építész Kamarának. Rónai Károly munkái Szombathely és Vas megye 20. századi építészeti örökségének értékes elemei, egy feltűnés nélkül, de kitartó igényességgel és türelemmel alkotó építőművész produktumai.


Zsemberi István
építészmérnök, Kisújszállás Város Önkormányzatának 1999.év óta megbízott főépítésze

Kezdettől fogva szívén viselte e nagykun város területrendezési (településszerkezeti, szabályozási tervek, helyi építési szabályzat) tervének módosítását, fejlesztésének lehetőségeit. Megismerve a város és környezetének történelmét, természeti szellemi és tárgyi örökségeit, hagyományait, valamint fejlesztési elgondolásait, komoly kihívást jelentett a múlt értékeinek megőrzése mellett, a mai kor követelményeinek is megfelelve a kettősség ötvözése. Lelkesen szorgalmazta a Városháza műemlékké nyilvánításának eljárását, melynek eredményeként 2014. évben tovább bővült a város műemléki épületeinek száma.
Tizenhét éves főépítészi munkájával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2016. évben Kisújszállás város is helyet kapott a Hild-díjas települések között.



Álljon itt természetesen azok névsora is, akik nem építészeti munkájukért részesültek idén Podmaniczky-díjban:

Bán István Felvidéken él, a Rimaszombati Rendőrkapitányságon dolgozik. Népi emlékeket gyűjt, régi templomokat mutat be, mint pl. Pelsőc, Felsővály. Törekszik az építészeti emlékek hű bemutatására kisfilmjeivel, fotóival egyaránt.
Számos szakmai díjat mondhat már magáénak, azonban értékmegőrző, településvédő tevékenységét még sehol nem ismerték el. Internetes oldalán filmjei és fotói megtekintetők.

Elblinger Ferenc középiskolai tanár Tolna megyét A-tól Z-ig bejárta, megismerteti, segít internetes blogjával sokaknak, hogy elhiggyék: a legkisebb településeinken is egyedi kincsekkel találkozhatunk és ma még nem késő javítani ezek sorsán.

Harkányiné Dr. Székely Zsuzsanna okl. térképész, térinformatikus, egyetemi docens több mint egy évtizede kutatja és dokumentálja a magyarországi legnagyobb épített műtárgyat, a hazánk és a mai Románia területén található római-szarmata kori építményt, a Csörsz-árkát. Gyűjti az árokhoz kötődő mondákat, népi elbeszéléseket, melyek népszerűsítéséhez az egyesület kiadványokban jelenteti meg azokat. A fiatalok előadásokba történő bevonása pedig a hagyomány napjainkban történő továbbélésének alapját jelenti.

Horváth Zoltán György 2002-ben alapította a Romanika Könyvkiadót, amely a Kárpát-medence építészetének és az épített örökségünkhöz kapcsolódó művészeti alkotásoknak a részletes bemutatásával és minél szélesebb körben való megismertetésével foglalkozik, eddig 24 megjelent könyvben és 13 tematikusan válogatott képeslap-füzetben.

Kapás Attila nógrádi plébános hat falu közösségét fogja össze. Sokat tesz a gyerekek neveléséért, az idősek gondozásáért, közben régi épületeket ment meg az enyészettől, újít fel, gyűjteményeket rendez, közösségi helyiségeket teremt, helyi és műemléki védelem alá tartozó értékeket tart rendben.

Kovács Imréné Ilike 1994. óta tagja a Debreceni Városvédő, - és szépítő Egyesületnek. Kezdetektől fogva elnökségi tag, 2004 és 2006 között az egyesület elnöke volt, azóta Karácsonyi György első helyetteseként a szervezési ügyek alelnöke a mai napig. Feladatait, egyesületi munkáját mindig lelkiismeretesen, Debrecen épített és természeti örökségének védelme érdekében. Óriási részt vállal az egyesület napi feladataiból, rendkívül jó szervezői és vezetési képességével magával tudja ragadni a tagokat is.

Kummer István építőmérnök kiemelkedő munkát végzett a vasúti épületek műemlékként való elfogadtatásában a műemlékvédelmi szakemberekkel, és ezzel a műemléki védettség kiszélesítésében a jelentős építészeti, vasúttörténeti értéket képviselő vasúti épületek vonatkozásában is. Közreműködött a vasútállomási rehabilitációs program megalkotásában, elfogadtatásában a MÁV vezetésével, és ennek keretében számos nagy állomásépület rekonstrukciója kezdődhetett meg 1998-tól (Szerencs, Székesfehérvár, Miskolc, Záhony, Sátoraljaújhely, Nyíregyháza, Szombathely, Szeged stb.). Kezdetektől aktív tagja előbb a Magyar Vasúttörténeti Park Alapítvány Kuratóriumának, majd a Magyar Vasúttörténeti Park Alapítvány Ellenőrző Bizottságának. Az 1985-ben alakult MÁV História Bizottság Műemléki Albizottságának jelenleg is a vezetője.

Nyári József kőfaragó az elmúlt harminc évben Tapolca és környéke útszéli keresztjeit mind felújította (14 db), a városban készült szobrok, domborművek alapjait mind ő készítette. ( Széchenyi emlékmű, Deák emlékmű, Dobó emlékmű, Katonai emlékpark). Emléktáblák elkészítése és felszerelése is a nevéhez fűződik (17 db). Mindezt teljesen a saját költségén sem anyagra, sem munkára pénzt nem fogadott el.

Verrasztó Gábor helytörténészt is díjazták Budai históriák sorozatáért, melynek eddig megjelent kilenc kötetében csaknem 300 budai épület történetét dolgozta fel. Ezekhez a könyvekhez kapcsolódóan megírta a sütőpor-gyáros Váncza család történetét, Marczibányi István életrajzát és a Marczibányi tér történetét is és rendszeresen publikál a Budai Polgár és a Hegyvidék c. helyi lapokban is.


A Podmaniczky-díj emlékérme Kő Pál szobrászművész alkotása. A bronzplakett előlapján Podmaniczky Frigyes báró (1824-1907; a Fővárosi Közmunkatanács alelnöke 1873-1905) látható, hátoldalán városvédő Pallasz Athéné.