Pontházak és vitorlások
A lakótelepek építésének kora lassan történelmi távlatba kerül. A korszak egyik rendkívül érdekes és nagyformátumú figurája volt Tenke Tibor, akit a történelem sodort az építész pályára. A TTI munkatársaként ő tervezte a Budafoki kísérleti lakótelep pontházait, az Újpalotai lakótelepet és azon belül a Víztoronyházat. Tervezőtársaival, Callmeyer Ferenccel és Mester Árpáddal sok tervpályázaton indultak sikerrel. Tenke, aki kitűnő vitorlázó is volt, szeptember 19-én lenne 95 éves.
"– Nem tetszik nekem ez a dolog – mondta Tenke Tibor, amikor kinézett a vonat ablakán. (…) Olyan volt a Balaton, mint egy óriási katlanban párolgó szürke massza.
– Flaute lesz – tette hozzá bölcs basszus hangján. Eszembe se jutott, hogy vitatkozzam az Ybl-díjas építésszel, az öreg »tengeri medvével«, aki már több mint két évtizede vitorlázik az Építőkben, de azért egy bátortalan megjegyzést tettem:
– Nézd az akácfák levelét. Mozognak.
– No jó. Valami kis briz van, de akármi legyek, ha nem flauol le" – ezzel a párbeszéddel kezdődik a Nemzeti Sport 1970. július 9-i számában a XVII. csillaghajós zóna bajnokság második futamáról szóló cikk.
Tenke Tibor Sopronban született 1924. szeptember 19-én. Honvéd ezredes édesapja nyomdokain haladva a helyi Magyar Királyi Honvéd Főreáliskolában, majd a budapesti Ludovika Akadémián tanult, ahol 1944-ben huszárhadnagyi rangban végzett. A lengyel frontra vezényelték, Varsó alatt fegyvereket juttatott a partizánoknak, majd miután nem volt hajlandó felesküdni Szálasira, a Gestapo bebörtönözte. Amikor sikerült visszatérnie az alakulatához, három évre orosz hadifogságba került.
Az ötvenes években osztályidegennek számított, rajzolóként tudott csak munkát vállalni a Mélyépítési Tervező Vállalatnál, melynek főleg a közműtervezés volt a profilja, de a csúszózsalus technológiával is foglalkoztak, ami – ahogy később látni is fogjuk – nagy hatással volt Tenke pályafutására. A Mélyépterv támogatásával tudott végül az egyetemre bekerülni, 1954–1959 között végezte el a BME Építészmérnöki Karát, így 35 éves korára szerzett csak diplomát.
1959-ben átment a Lakótervhez, majd három évvel később az innen kivált Tervezésfejlesztési és Típustervezési Intézethez (TTI). Az utóbbi tervezőirodában – amely kifejezetten arra jött létre, hogy a tömeggyártásra legalkalmasabb technológiákat kiválasszák és továbbfejlesszék – ismerkedett össze Callmeyer Ferenccel és Mester Árpáddal. A TTI-ben 1963 és 1967 között a csúszózsalus technológiával foglalkozott, amelyet az akkoriban használatos blokkos építésmód mellett igyekeztek a lakásépítésben is hasznosítani. Tervei először a Budafoki kísérleti lakótelep tizenegy szintes épületeinél valósulhattak meg.
A Budafoki kísérleti lakótelep
Az 1959–1964 között Óbudán elsőként felépült kísérleti lakótelep után az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium egy újabb lakásépítési kísérletet indított el, ezúttal Budafokon. Ezeket az építészeti, kivitelezési és szociológiai kísérleti projekteket az indokolta, hogy korábban hasonló méretű, iparosított technológiával előállított lakótelepek építésére nem került sor.
Az 1966–1975 között elkészült Budafoki kísérleti lakótelep, más néven József Attila utcai lakótelep a Nagytétényi út feletti domboldalra épült, a Budafok-Háros vasútállomással nagyjából szemben. A Nagytétényi úttól felfelé haladva először földszintes és egyemeletes, sorház jellegű lakóházak következnek (tervezőjük Fejes Mária), majd ezek után, a lakótelep közepén található a három darab tizenegy szintes ház, amelyek közrefogják a szolgáltató központot. A keleti oldalukon kapott helyett a bölcsőde és az óvoda, délre egy nyugdíjasház található. A telep legfelső, északi részét négyszintes lakóházak zárják le. Ezek egy része Svastits Géza és Borostyánkői Mátyás tervei alapján alagútzsalus technológiával épült, a többi épület Vágó Árpád és Ferenczy Béla műve.
A Tenke által 1963-ban tervezett középmagas házak szintenként 5-5 lakást tartalmaznak, ezek közül kettőt négy fő számára alakítottak ki 58 négyzetmétert megközelítő alapterülettel, három szobával. Két másik lakás három fő részére készült, 48 négyzetméterrel, két szobával; egy 30,5 m2-es lakás pedig két főnek, egy szobával. A koncepció az volt, hogy a kiszolgáló helyiségek minimalizálásával a tényleges lakóterületet növeljék meg, ennek jegyében a konyha és a fürdőszoba méretét még a lakótelepeken egyébként szokásosnál is kisebbre vették. Az inkább csak főzőfülkének nevezhető konyha-étkező a homlokzattól távol, a lakások közepére került, ablak híján ventillátoros szellőztetést kapott. Mindez annak az elképzelésnek a jegyében történt, hogy a lakók hét közben az üzemekben, iskolában, óvodában, míg hétvégén az étteremben fognak ebédelni, a Patyolatban mosatnak majd, sőt a lakások tisztántartását is a takarítószolgálatra bízzák.
Tenke Tibor munkatársa az építész tervezésben Jäger László (TTI) volt, a technológiai, statikai részekben Thoma József a Mélyéptervtől. Az elsőként elkészült középmagas házról a Magyar Építőművészet 1966/4-es számában jelent meg cikk, amelyben maga Tenke írja le az épület jellemzőit: a 30 cm vastag teherhordó falak kohóhab-salakbetonból készültek, a belső válaszfalak flexibilis faszerkezetek vagy ruhásszekrény-elemek. A következő két magasház külső falai szendvics-szerkezettel készültek, belülről kifelé 20 cm vasbeton, 6 cm kőszivacs és 9 cm vasbeton rétegrenddel.
A csúszózsalus technológia jellegzetességei a házak megjelenésére is rányomják a bélyegüket: zárt, vertikális tömegek, enyhe lekerekítés a sarkokon, kis nyílások. Pomsár János a Magyar Építőművészet előbb említett számában a várak öregtornyaihoz, a donzsonokhoz hasonlítja őket. Érdekes az is, ahogy Tenke a homlokzatokon a nyílászárók kiosztását „megbolondítja": az ablakokat, erkélyajtókat kétféle variációban helyezi el, amelyek minden második szinten váltják egymást.
Tenke tervezőtársa, Thoma József Kossuth-díjas mérnök világszerte is ismert szabadalmaival nagy szerepet játszott a csúszózsaluzatos technológia széles körű elterjedésében. A csúszózsaluzást 1913-ban az USA-ban szabadalmaztatták, az egy-másfél méter magas, emelőgépekkel függőlegesen mozgatható zsaluzó kötény elsősorban kémények és silók kivitelezésére volt alkalmas. Magyarországon először 1927-ben a csepeli kikötőben építettek egy silót ezzel a technológiával.
Az újpalotai lakótelep
A kezdetben még Páskomliget néven futó újpalotai lakótelep beépítési tanulmánytervét Tenke 1966-ban készítette el. A kelenföldi lakótelep tanulságaiból okulva, annak monotonitását elkerülendő sokféle háztípust alkalmazott, a beépítést tekintve pedig a lakótelepek szokásos sematikus rendje helyett a hagyományos városszerkezethez próbált visszanyúlni. Elgondolása Candilis hatását is tükrözte, aki tervezőtársaival a toulouse-i Le Mirail városrész 1962-es tervénél a korábbi felfogáshoz képet teljesen új elveket fogalmazott meg, a hagyományos városi térszerkezetet próbálta a modern lakótelepek világába visszacsempészni.
Ahogy az sok úgynevezett nőtt városra is jellemző, Tenke a lakótelep központját két tört vonalvezetésű főút metszéspontjaként alakította ki. A két főút egyúttal a lakótelep tagolásáról is gondoskodik, négy részre osztja a területet. A főutakat határoló sávházak földszintjére üzleteket, éttermeket, kávézókat képzelt el, ezek adtak volna városias hangulatot a lakótelepnek, este a kirakataik fényeivel, neon reklámjaikkal. A főutak közötti négy területrészre kisebb-nagyobb lakóépületekből, valamint az az ezekhez szükséges közösségi és szolgáltató intézményekből álló úgynevezett szomszédsági egységeket tervezett.
Az újpalotai lakótelep – ritkaságszámba menően – egy addig beépítetlen területen jött létre, egyedül csak a pestújhelyi temető esett áldozatul az építkezésnek. Tenke tanulmánytervére alapozva Mester Árpád (Buváti) készítette el a telep rendezési tervét. A generáltervezés mellett Tenke Tibor vezette a lakótelep épületeinek tervezőcsoportját is. A lakóházak közül a központba helyezett úgynevezett Víztoronyház fűződik Tenke nevéhez. 1968 novemberében kezdték meg a tereprendezést, a lakótelep alapkövét a következő év tavaszán tették le.
A Mentes Endrével közösen tervezett Víztoronyház egy nagyon speciális épület: Tenke mindenképpen egy magasházzal akarta a városközpontot hangsúlyozni, de az építkezéseknél akkoriban érvényben lévő nagyon szigorú normarendszer ezt első körben nem tette lehetővé. Így valami indokot kellett találni. Tenkének kapóra jött, hogy szükség volt egy víztoronyra is, ami a lakótelep ellátását biztosítani tudta, így ezt az épületbe integrálta és ezzel indokolta meg a tízemeleteseknél is másfélszer magasabb lakóház létjogosultságát.
A ház különlegességét még fokozták a legfelső, a víztartályt körülvevő lakószinteken kialakított duplex, vagyis belső kétszintes műteremlakások, amelyeket nagy, észak felé néző bevilágító felületekkel láttak el. Tenke maga is szeretett volna a házba beköltözni, a sors iróniája, hogy ehelyett a Visegrádi utcában utaltak ki neki egy panellakást.
Az épület csúszózsalus technológiával készült el, mindössze egy év alatt, 1975-ben. A technológia jellegzetességeit mutatja a tömbszerűség, a helyenként lekerekített sarkok, íves felületek. A loggiák utólagosan, acélkonzolok segítségével kerültek a homlokzatokra.
Káposztásmegyeri lakótelep
1966-ban skiccelte le egy szalvétára a káposztásmegyeri lakótelep koncepcióját Tenke a TTI ebédlőjében Callmeyer Ferenccel beszélgetve arról, hogy milyen tervvel induljanak a lakótelep tervpályázatán. A Mester Árpáddal közösen megálmodott elképzelésük el is nyerte a pályázat első díját, a telep alapkövének letételére azonban még tizenhét évet kellett várni, és az végül nem az ő tervük szerint valósult meg.
A hosszú csúszás okai között lehetett, hogy egy eléggé kieső, távoli, beépítetlen területről volt szó, amelyhez először meg kellett oldani az alapközművesítést. Az első közlekedésfejlesztési koncepció is csak 1972-re készült el. Ugyanakkor a környéken folyó három patak is problémát jelentett, vízrajzilag is rendezni kellett a területet. Káposztásmegyer kimaradt az 1970-re befejezett budapesti általános rendezési tervben előirányzott lakótelepek közül, így a felépítése a következő ötéves tervbe lett átütemezve. A 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása is többször felmerült. Időközben a lakótelepre vonatkozó koncepció is folyamatosan változott, így 1979-ben újabb – ezúttal meghívásos – pályázatot írtak ki, ahol a TTI nem volt ott a felkért tervezőintézetek között. A lakótelep végül a második díjat elnyert Lakóterves tervezőcsapat elképzelései alapján épült meg, Zoltai István Ybl-díjas építész vezetésével.
A Tenke-Callmeyer-Mester tervezőcsapat sok nemzetközi és hazai tervpályázaton indult. Díjat nyertek a Weimar belvárosának rendezésére kiírt pályázaton éppúgy, mint egy bilbaoi szakmai megmérettetésen. Itthon is sikereket értek el miskolci, mohácsi, velencei, tatai, soproni témájú tervpályázatokon. Ahogy Callmeyer Ferenc a Lechner Tudásközpontban Mészáros Ábel Fehér köpeny és rajzasztal című beszélgetéssorozatában elmondta, a TTI mellett sokszor Tenke Semsey utcai garzonlakásában – ahol feleségével és fiával lakott – ültek össze ötletelni, dolgozni. A fő irányelvük az volt, hogy „a várost szeretni kell", ez pedig csak akkor megy, ha emberközeli, ha még a tapintás szintjén is élményeket ad. „Nagyon fontos az utcakép. A járdán egy csobogó, egy virágosbódé, egy telefonfülke, sőt: a fagylaltos, a gesztenyesütő néni is eleven életet teremthet" – válaszolta a Magyar Hírlap újságírójának kérdésére Tenke Tibor egy Újpalotáról szóló cikkben.
Tenke – Callmeyer Ferenccel együtt – a TTI munkatársaként nagy szerepet játszott a Clasp angol építési rendszer hazai adaptálásában. Baráti, ismerősi megbízások alapján családi házakat is tervezett. Az 1970-es évek közepétől a MÉSZ Mesteriskolájában foglalkozott a fiatalabb építésznemzedékekkel. 1967-ben kapta meg az Ybl-díjat elsősorban a Budafoki kísérleti lakótelep középmagas lakóházaiért, de a laudáció utalt az Újpalotai és a Káposztásmegyeri lakótelepekhez fűződő tervezői munkájára is. 1975-ben Állami-díjat kapott, 1980-ban Reitter Ferenc-díjat.
Fiatal korában lovagolt és síelt, az ötvenes évektől az evezés, majd a vitorlázás lett a hobbija. Tenke Tibor viszonylag fiatalon, 60 évesen halt meg infarktus következtében. Barátja és munkatársa, Callmayer Ferenc szerint valószínűleg a munkáját övező rengeteg konfliktus okozhatta korai távozását. Újpalotán 2009-ben emlékkövet avattak a tiszteletére. A vitorlázást fia, Tenke Tibor tizennégyszeres magyar bajnok, egyébként tájtervező mérnök és térinformatikus viszi tovább.
Pesti Monika
A Budafoki kísérleti lakótelepet és az Újpalotai lakótelepet részletesen bemutatja a Lechner Tudásközpont Lakótelep-építési és társadalmi kísérletek a ’60–70-es években című kiállítása, amely a Budafoki út 59. alatt tekinthető meg hétfőtől csütörtökig 9-től 17 óráig, kurátori tárlatvezetés a tervtar@lechnerkozpont.hu címen kérhető.
Források:
- Rátonyi Gábor Tamás: Ember, város: Tenke Tibor
- Rátonyi Gábor Tamás: A budafoki kísérlet
- Tenke Tibor: Kísérleti lakótelep, középmagas lakóház, Budafok, Magyar Építőművészet, 1966/4.
- Földes Tamás: Város vagy alvóváros? – Újpalota olcsóbb is és szebb is, Magyar Hírlap, 1970. március 29.
- Mészáros Ábel: Útkeresés a 70-es évek lakásépítésében II.
- Mészáros Ábel (2009): Magasház Újpalotán
- Rátonyi Gábor Tamás: Amikor szalvétára fért egy budapesti lakótelep terve
