Pótolhatatlan „intézménye” kultúránknak - Winkler Barnabás
A Média Építészeti Díja gáláján Winkler Barnabást köszöntöttük Mesterként. Az Ybl-díjas építészt Ferkai András laudálta.
Ezen a fórumon nem tekinthetem feladatomnak Winkler Barnabás építészi életművének méltatását. Pedig az iparterves húsz évéhez, majd a HAP Tervezőiroda vezetőjeként végigdolgozott újabb két évtizedhez számos kiváló alkotás fűződik, mint például az Infopark D-épülete, az NDK-követségből átalakított Stefánia Park irodaház, vagy a balfi emlékhely. Munkásságának másik oldala viszont nagyon is a média tágan értelmezett közegébe illik, és olyan gazdag, szerteágazó, hogy az említés szintjén is feszegeti a kereteket.
Sokan emlékeznek még a Margit-körúti HAP Galériára, amely 2003-tól tizenegy éven át folyamatosan tárta az érdeklődők elé a magyar építészet közelmúltját. Mondhattam volna vakfoltot is, mert a két háború közötti modern, de különösen az 1945 utáni négy évtized máig nem találta meg méltó helyét az emlékezetünkben. Barnabás és segítőtársai azokat az alkotókat mutatták be, akik építésszé neveltek minket, akiktől elleshettünk mesterséget, szakmaszeretetet, emberi és szakmai tartást. Jól látta, hogy az utánunk következő generációk alig ismerik e mestereket. A mi feladatunk felidézni szellemiségüket, hogy ők és épületeik ne tűnjenek el örökre a feledés homályában. Tizenegy év alatt 110 kiállítás nyílt meg a galériában, s a hozzájuk kapcsolódó füzetek teszik a feltárt dokumentumokat az utókor számára is elérhetővé. A kiállítóterem működését a HAP Tervezőiroda finanszírozta saját nyereségéből és pályázati pénzekből.
A 2000-es években már könyvkiadásra is vállalkoztak. A fenti ars poetica értelmében elsősorban családoknál megőrzött életrajzi vagy prózai írásokat jelentettek meg (Kiss Tibor, Kotsis Iván, Molnár Péter, Kubinszky Mihály), továbbá két monográfiát, Gulyás Zoltán és Farkasdy Zoltán életművéről. Az előttünk járók megtiszteléséről szólt a posztumusz Ybl-díj is, melynek motorja szintén Barnabás volt. Benne merült fel, hogy annak idején sok arra érdemes kolléga nem kapta meg a díjat, s hosszas gondolkodás és szervezés eredményeképpen így juthatott tizenhét kiváló építésznek legalább jelképes kárpótolás 2010-ben.
Winkler Barnabás és Molnárné Baló Borbála közösen alapították a Molnár Péter-emlékdíjat, melyet a múlt héten immár tizenhatodik alkalommal adtak át az építészet kiváló fiatal alkotóinak, illetve az építészeti kultúra széles körű terjesztőinek tevékenységét elismerve. Úgy gondolom, a díjazottak névsora hitelesíti ennek az alternatív elismerésnek az értékét.
A szó jó értelmében egy-ügyű embernek szoktuk nevezni azt, aki elmélyülten, szenvedélyesen foglalkozik valamivel. Barnabást inkább sok-ügyűnek nevezhetnénk, mert ugyan tevékenységének nagy része az építészettel kapcsolatos, számos helyen és formában szolgál fontos ügyeket. Tisztséget vállalt többek között a Kamarában és az Építész-szövetségben, a Széchenyi Művészeti Akadémia építészeti osztályán, hosszú időn át ő látta el a Fuga ügyvezetői teendőit. Bensőséges kapcsolatban áll a képző- és iparművészet, a zene világával (emlékművek, emléktáblák, rózsaszín Zsolnay-gyűjtemény, kiállításmegnyitó-koncertek). Kiáll veszélyeztetett értékekért és jó ügyek mellett, kezdeményez, segít és szervez fáradhatatlanul. Pótolhatatlan „intézménye” kultúránknak.
Kedves Barna, jó egészséget, sok erőt kívánok munkád folytatásához, és szeretettel gratulálok a díjhoz!
Ferkai András
