Programok

Pozsonyban mutatkozik be a Paradigma Ariadné – Smiló Dávid előadása

2021.04.27. 17:02

Az iroda projektjeinek részletes bemutatásán túl többek között arról is lesz szó, milyen kihívásokkal néznek szembe a közép- és kelet-európai fiatal építészek, és arról is, hogy miként küzdhető le az az adottság, hogy Bécs a legközelebbi építészeti csomópont.

A Paradigma Ariadné építésziroda projektjeit mutatja be Smiló Dávid, az iroda egyik alapító tagja Pozsonyban, a szlovák Archtung szervezet meghívására, a Singularch eseménysorozat keretében. Az Archtunghoz fűződik többek között az IKONY tévésorozat is, amiben szlovák modernista építészek munkái jelennek meg, a Singularch pedig egy olyan sorozat, aminek keretében nemzetközi építészek kapnak szót. A korábbi meghívottak között olyan irodákat találunk, mint a Fala, a Kosmos vagy a KGDVS. 

Smiló Dávid az Építészfórum érdeklődésére elmondta: előadásában úgy ismerteti meg a közönséggel a Paradigma Ariadné projektjeit, hogy érthetőbb váljanak a mögöttük húzódó motivációk, megfontolások, emellett pedig egy kis ízelítőt is ad az iroda biennálén bemutatott anyagából is. Beszél a közép- és kelet-európai fiatal építészeket érintő kihívásokról, tanulságokról, és arról is, hogy miként küzdhető le az az adottság, hogy Bécs a legközelebbi építészeti csomópont. Ezen túl mesél még a Theseus projektről, és az is kiderül, hogy miért éppen a Paradigma Ariadné nevet választották. 

Az eseményhez itt lehet csatlakozni.