Közélet, hírek

Public Art

2003.05.19. 22:00

”A program a köztér, a köztéri művészet ill. a public art eszközeit kívánja felhasználni a kapcsolatteremtésre és a közösség, a közügy, a köztér fogalmának újradefiniálására.”

Az alábbiakban szeretnénk felhívni a figyelmet egy komplex programra, melyet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kezdeményezett. A tervezet a társadalmi nyilvánosságot, a közügyek átláthatóságát és közösségi részvétellel zajló irányítását is érinti. Célja a párbeszéd és az esélyegyenlőség megvalósítása, mely során a lehető legszélesebb társadalmi rétegeket szeretnék bevonni. A program a köztér, a köztéri művészet ill. a public art eszközeit kívánja felhasználni a kapcsolatteremtésre és a közösség, a közügy, a köztér fogalmának újradefiniálására. Segítségével a Minisztérium döntéshozó folyamatainak és tágabb értelemben a kormány tevékenysége is átláthatóbbá válik.

Az itt közölt két írás vitairat, ill. konstruktív javaslat - részei a még alakulóban levő programnak, amikre az alkotók kritikákat, kérdéseket, javaslatokat várnak. A program időrendje szerint a beérkezett megjegyzéseket május 23-a után rendszerezik és előterjesztik - erre az időpontra és később is várják a szervezők az érdeklődők hozzászólásait. Terveink szerint az Építészfórumon is követjük majd a program alakulását, mivel az sok szállal, konkrét javaslatokkal is kötődik mind a nyilvános térhez, mind építészeti projektekhez és programokhoz.

sz.s.

”A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium feladata az ország uniós csatlakozásával együtt járó gazdasági reformok, az EU-ba történő gazdasági átmenet irányítása, felügyelete. Az átmenet lezárásának a GKM-re háruló feladatai minden magyar polgárt érintenek majd. Az elmúlt tíz év társadalmi változásai során sok ember, számos társadalmi csoport kiszorult a társadalmi párbeszéd színtereiről, a sorsukat érintő döntéseket gyakran az ő részvételük nélkül döntötték el.

A GKM fontosnak tartja, hogy a jövőben ez megváltozzon, és valódi, konstruktív párbeszéd, partneri kapcsolat jöjjön létre az állam és a társadalom között. Ehhez új csatornákra, új terekre, és új technikákra, új eszközökre van szükség. A köztéri művészet olyan művészeti illetve tevékenységi forma, mely alkalmas lehet arra, hogy a köztér felhasználása révén a társadalom szélesebb csoportjait párbeszéd kezdeményezésére ösztönözze, véleménynyilvánításra invitálja.”