Épületek/Lakóépület

R36 családi ház – a Béres Építésziroda kockaház-átalakítása

2021.07.30. 14:57

Kádár-kockából balatoni családi ház – tematikus hetünk alkalmából már számos kockaház felújítással megismerkedhettek olvasóink, azonban a mai cikkünkben bemutatott épület az egyetlen balatoni. A házat az építész és egyben a tulajdonos, Béres Attila szavaival mutatjuk be. 

Az épület 1969-ben épült, 2011-ben került a tulajdonunkba, szinte eredeti állapotában. A 10x12 m-es külméretű, utcára merőleges gerincű „Kádár-kocka" minden elemében viselte korának jellegzetességeit. Tartószerkezeti szempontból kiváló állapotban volt, de ettől eltekintve teljes felújításra szorult.

Az átépítés célja az volt, hogy az épület használható részeit minél nagyobb arányban megtartsuk, formáját mégis teljes mértékben átalakítsuk. Szándékunk az volt, hogy az uniformizált, ismert formát feledtetve kortárs épületet hozzunk létre, ami a balatoni villaépítés hagyományaira utal vissza. Minden ízében a szűkebb és tágabb értelemben vett környezetéhez igyekszik viszonyulni, alkalmazkodni. Az apró trükk, a földszint feletti födém széleinek néhány fokos elforgatása – ami első ránézésre akár formalizmusnak is tűnhet – sok legyet üt egy csapásra. Elrejthetővé válik a vízelvezetés, árnyékol, fedett lépcsőt hoz létre, a kert felé szélesíti a földszinti teraszt, illetve létrehoz egy emeleti tetőteraszt balatoni kilátással. Emellett változatos árnyékaival díszíti az amúgy dísztelen, leegyszerűsített homlokzatokat.

A forma és a belső elrendezés újragondolása mellett komplett épületgépészeti, épületvillamossági és energetikai felújítás történt. A környezettudatosság jegyében elsődlegesen az épület energiaigényét csökkentettük háromrétegű üvegezésű ablakok beépítésével, az összes épületszerkezet hőszigetelésével, valamint a túlmelegedés elkerülése érdekében gondos árnyékolással. A bőséges belmagasság lehetőséget biztosított a belső padlószint megemelésére, így kompromisszumok nélkül és egyszerűen lehetett végrehajtani a gépészeti és villamossági korszerűsítést. 

A ház fűtését kondenzációs gázkazán biztosítja. Ezzel együtt dolgozva a használati melegvíz napkollektorokkal készül. Elektromos áram termelésére 5 kW teljesítményű HMKE áll rendelkezésre. A rejtett panelek részben az épület lapostetős részén, részben a garázs tetején kerültek elhelyezésre.

Szerk.: Winkler Márk