Rácz György emlékkiállítás a HAP-ban

A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás 2007. január 26-ig tart nyitva.

2006. november 28-án 18 órakor nyílt meg

RÁCZ GYÖRGY építész (1907—1988) emlékkiállítása

a HAP Galériában (Budapest II., Margit krt. 24. földszint).

A kiállítást Ferkai András építész nyitotta meg.

Ugyanakkor átadták – harmadik alkalommal – a Molnár Péter emlékdíjat.

A kiállítás hétfő–péntek 14–19 óra között tekinthető meg.

 

 

Életrajz

Édesapánk 2007. március 10-én lenne 100 éves. Ez, és kiemelkedő szakmai tevékenysége adott okot arra, hogy ez az életmű-kiállítás megnyíljon. Életrajzának ismertetésekor a megmaradt iratokra, szakmai önéletrajzára, az MTA 1988-ban készített életút-interjú „piszkozatára” valamint saját emlékeimre támaszkodom.

Rácz György 1907. március 10-én született Zemplén vármegye közepén, félig magyar, félig tót lakosú községben, Tőketerebesen - a ma már szlovákiai Trebisovban. Édesapja a község közjegyzője, édesanyja ugyanott tanítónő volt. Édesapja három gyermekkel özvegyen maradt, ezután vette feleségül a községi főorvos jóval fiatalabb lányát. Ebből a házasságából négy gyermek született, akik közül a legidősebb édesapánk volt. 10 éves koráig, az alsóbb iskolák elvégzéséig a községben élt családjával. Terebesen nem volt gimnázium, ezért István öccsével együtt édesanyja Pesten élő testvérének családjához kerültek, akik a fiúkat beíratták a Lónyai utcai református gimnáziumba. Nem sokkal később nagybátyjuk spanyolnáthában meghalt, nagynénjük pénz nélkül maradt. Pesti lakását feladva kiköltöztek Gödre, innét járt a két fiú vonattal még egy rövid ideig a Lónyaiba. A közlekedés lehetőségek hiánya és a pénztelenség miatt 1919-ben a másodikos és harmadikos fiúkat Marinka néni beadta a Területvédő Liga által szervezett, menekült gyerekek szegedi internátusába. Közben a Terebesen maradt családnak is menekülni kellett, mert a Felvidéket megszállták a csehek. Vagonba rakva toloncolták ki őket az otthonukból.

A szegedi piarista gimnáziumban Öveges József volt Édesapánk osztályfőnöke, aki az akkor 13 éves gyereket így jellemezte: „Értelme fejlett, szorgalma példás, lelkiismeretes, megbízható. Fellépése megnyerő, bátor. Modora öntudatos. Előadása értelmes.”

Egy év elteltével a szétszóródott család egyesülni tudott. Apja, mint nyugdíjas jegyző megkapta a sárospataki jegyzői internátus gondnoki lakását, és a fiúk beiratkozhattak a református gimnáziumba. Az ifjú Rácz jól rajzolt és mintázott, a tehetséges gyermekek Műcsarnoki kiállításán díjat nyert. Sajnos nem sokáig tartott a család öröme, mert édesapja Patakra költözésük után egy évre szívbajban meghalt. Mint legidősebbnek, neki kellett „családfővé” válnia. Tanítványokat fogadott.

1925-ben érettségizett, jeles bizonyítvánnyal. Nehezen tudta eldönteni, milyen pályát válasszon. Matematikusit, fizikusit, vagy mint a családból többen, az orvosit? A rajzolásban és mintázásban nem érezte magát elég tehetségesnek. Egy pesti református diákegylet szervezte zánkai Soli Deo Gloria konferencián döntött, amin cserkészként vett részt. Itt hallott előadást a hárommillió magyar koldusról, a „mortus hungaricusról”, a rossz lakásviszonyokról. A konferencián részt vett egy építészhallgató is, a vele folytatott beszélgetés, és az ott hallottak alapján határozta el, hogy építész lesz, és egészséges házakat fog tervezni, építeni.

Pestre jött, édesanyja révén a Szentkirály utcai tanítók házába költözhetett, és beiratkozott az építész karra. Rajzfelszerelése nem volt, azt diáktársaitól kérte kölcsön, amikor ők már befejezték feladataikat. Első körzőjét és vonalzóját édesanyja bátyja vette neki. Az egyetem első éve csalódást okozott neki, mert Wālder Gyula Ókori építészettörténeti óráin kívül, szerinte a tanított tárgyaknak nem sok köze volt az építészethez. A vidéki diákévek után, barátok, ismerősök és a természet közelsége nélkül rosszul érezte magát a nagyvárosban. Indexét csatornába dobta, és jelentkezett ferences barátnak, de nem fogadták, ezért Róbert bácsihoz ment ételt osztani a szegényeknek. Hamar ráébredt, hogy egymaga kevés a szociális gondok megoldására. Visszaköltözött édesanyjához és testvéreihez, akik akkor már az anyai nagybácsi szentlőrinci nyaralójában laktak. Az otthon töltött egy év termékenyen telt el. Könyvtárba járt, újra mintázott, autodidakta módon egy könyv szótárazott végigolvasásával többé-kevésbé megtanult németül. A könyvtárban kezébe került Le Corbusier Új építészet felé című, francia nyelven kiadott könyve, amit latin tudása révén nagyjából megértett. A látottak és olvasottak felébresztették benne a tervezés vágyát, az olvasott gondolatok híve lett. Elkészített egy villatervet, amit később Villa Le Corbusiert-nek nevezett el.

Szeptemberben, egy év kihagyása után folytatta az egyetemet. Most már barátokra is talált, Körner Józseffel és Révész Zoltánnal az egyetemen oktató Jassik Álmos iparművész szabadiskoláját látogatták. Tanulmányaiban is egyre jobb eredményt ért el.

1927-ben, a negyedéves, végzős hallgatók kiállítására - az akkor még csak másodéves édesapám - benyújtotta a Villa Le Corbusier tervét, valamint szobrait. Masirevics György, a kiállítás rendezője, valamennyit kiállította. Nagy feltűnést keltett – a hagyományos stílusú tervek között – két modern terv, a Weimárból diplomázni hazatért Molnár Farkas bauhaus stílusú, és édesapám Corbusier szellemében készített terve.

Molnárral egymásra találtak. Molnárt Ligeti Pál munkatársának hívta irodájába, ahol Ligeti baráti körének - fiatal művészeknek, építészeknek - alkalmanként előadásokat tartott dialektikus elméletéről. Molnár révén édesapám is e baráti kör tagjává lett. Egy ilyen összejövetelen jelentette be Molnár, hogy Gropius – aki mellett korábban dolgozott – meghívta a II. CIAM kongresszusra Frankfurtba, és tervet is kért tőle. A kongresszus témája a szegényeknek építendő lakások típusai. Erre a kongresszusra nemcsak Molnár, hanem édesapám is beküldött két tervet, amit el is fogadtak, és hivatalos meghívást is kapott. Terveinek nagy sikere volt, a kiállított hagyományos szerkezetű épülettervektől eltérően, ő egyméteres raszterben szerkesztett, acél vázszerkezetű, panelos épület terveit adta be. Mindkét terve több szaklapban, folyóiratban megjelent.

Frankfurtból visszatérve Molnár vezetésével megalakult a magyar CIRPAC. Édesapám is az alapító tagok között szerepelt. A CIRPAC kiállítására készült kollektívház tervezésében is részt vett.

Később tagja lett Kassák Lajos munkakörének. A Kassák-kör tagjai rendszeresen összegyűltek, előadásokat tartottak, vitatkoztak. Itt ismerte meg a szocialista eszméket, aminek az egyébként is nyitott gondolkodású, a szegénységen segíteni óhajtó fiatalember hamar híve lett. Ennek hatására, még egyetemista korában, bekapcsolódott az illegális mozgalomba. Többször letartóztatták.

1931-ben szerezte meg diplomáját, nem sokkal később megkapta első építész feladatát is. Felkérték egy villa tervezésére, amit építését végig is kellett vezetnie.

1934-35 körül fokozatosan elmaradt a CIRPAC-tól, és bizonyos fokig elfordult az új építészettől. Nem tudott már hinni annak megváltó erejében.

Molnár Farkas távozása után, a Ligeti irodába került, majd a Kóródi és Ribári irodában dolgozott, mint munkatárs. Később Möller Károlynál tervezte a Feszty Árpád utca 4. szám alatti bérházat.

1939-ben kiújult tüdőbaja, tüdővérzést kapott, ezért szanatóriumba került. Gyógyulása után, részben a moszkvai perek, részben egészségi állapota miatt felhagyott a mozgalommal. Tudta, hogy egy újabb letartóztatás végzetes lehet számára. Soha többé nem politizált, de mindig a köz érdekében próbált tevékenykedni.

Egy fekete ébenfából, vörös bőrülésű, tükrös lift tervezésének sikere hozta meg első igazi önálló megbízását, az Áfonya utcai villa tervezését 1941-ben. Ez a villa alapozta meg a további termékeny három évet. Tervezett a Cimbalom utcába, a Kulpa utcába – ezek a házak ma is állnak, többi megbízása a kitört háború miatt nem valósulhatott meg. „Társadalmi munkában” megtervezte az ONCSA házak típusát, amelyekből több ezer épült fel.

A háborút Áfonya utcai lakásunk pincéjében éltük át. E szörnyű időkben nekünk rajzolt a pince fehér falára állatokat, mesefigurákat. Ma is emlékszem rá. Később aztán gyerekszobánk falát is kidekorálta hasonlóan, ágyunk mellett pedig a kék égbolton a csillagok ragyogtak.

A háború után a helyreállítási munkákban vett részt. Utolsó magántervezési megbízása a szegedi Gyerekklinika rekonstrukciója volt.

1948-tól a MATI vett át minden munkát, így került a Tabéry Iván vezetése alatt álló mezőgazdasági osztályra. Itt tervezte mezőgazdasággal, állattenyésztéssel összefüggő épületeit, de itt, vagy talán már a MATI-ból kivált MEZŐTERV-ben Görögfalvát, a mai Beloianniszt. A MEZŐTERV késői időszakában, majd annak az IPARTERV-be történ beolvadása után, már ipari épületeket tervezett. Mindkét tervezőintézetben szakosztályvezetői funkciót töltött be. 1956-ban kapta meg az Ybl-díj I. fokozatát a Debreceni Penicillingyár és a Herceghalmi Állattenyésztési Kutatóállomás terveiért.

Az 1952-ben megalakult Magyar Építőművész Szövetség alapító tagja, sokáig a MÉSZ küldötte a Képzőművészeti Lektorátusba. A MÉSZ emlékplakett tulajdonosa.

Szinte nincs olyan épülete, ahol ne alkalmazott volna valamilyen képzőművészeti alkotást.

Építészeti alkotói munkáján kívül jelentősek voltak publikációi is: nemcsak szakirodalmi (Tervszerű Budapest, Korszerű parasztház stb.), hanem folyóiratokban, újságokban megjelenő kritikai hangú írásai, javaslatai, a tervező építészek érdekében kifejtett nézetei. Az 1961. júliusában megírt, és több fórumnak megküldött Rácz-féle „Förmedvény”-ben tiltakozott a tervezők „kizsákmányolása” ellen és kérte munkájuk méltó elismerését.

A köteles teljesítmény folyamatos növelése elleni tiltakozásul 1967-ben, 60. életévét betöltve nyugdíjba vonult. A befejezetlen építkezéseket még végigkísérte, Iparterves kollegáinak 18 tetőtéri lakást tervezett és 1968-ban kijárta és megszervezte az Iparterv Generáció első kiállítását, amelyen a fiatal képzőművészek mutathatták be alkotásaikat.

Életének utolsó pillanatáig szakmájának élt. 1988. február 22-én távozott közülünk.

Ars poeticája volt, hogy: ”belül kell az embernek önmagával megelégedni. Sohasem lehet elégedett az, aki másokkal méri össze magát. Önmagaddal mérd magad, ez a véleményem, mint embernek. Mint építésznek pedig az, hogy az embernek kell építeni. Tehát bármit csinálok, annak funkcionálisnak kell lenni, racionálisnak kell lenni, a legegyszerűbb és a legcélravezetőbb eszközöket kell felhasználni. Szépnek kell lenni, mert szépség nélkül nincs művészet. Szép dolgokkal vegye az ember magát körül, mert attól lesz boldog. A szépség és a boldogság közel áll egymáshoz, ha nem birtokolni akarja az ember, hanem a lényegét tudja átvenni. Az építészeten belül is ez a gondolat vezetett, tehát szolgálat, ami egyrészt a racionális igényeinek a kielégítése, de másrészt a lelki igényeinek, a szépség iránti érzékének a kielégítése. Ennek az ötvözete az, ami egy maradandóbb alkotáshoz vezethet, vagy legalábbis egy értékes alkotáshoz”

Budapest, 2006. november

(Rácz Mária, Rácz György leánya)