Épületek/Lakóépület

Régi idők villája új lehetőségekkel Balatonalmádiban

2016.10.20. 14:30

A 20. század boldog békeideiből szinte csodaszámba megy, ha akad olyan magánház, amely eredeti arányait és szépségeit megtartva maradt fent. Balatonalmádi egy régi villája a szerencsés kevesek egyike, de persze ezt is elérte az átalakulás. Gillich László építész a megrendelővel egyetértésben alakította ki az épület mai képét. 

A megváltozott élethelyzetekhez nem mindig felelnek meg a régi idők megoldásai, ilyen esetekben számít igazán, hogy az egyéni ízlés mennyire illeszkedik a ház eredeti karakteréhez. Az építész és a megrendelő közös felelőssége, hogy a ház minden építészeti értéke fennmaradjon és eredeti stílusát ne nyomják el a mai kor igényeit kielégítő újítások. Ebben a nyaralóban szerencsésen megmaradhatott az épület karaktere a manzárdtetővel és az ablakosztásokkal, de a kert kialakítása is az eredeti hangulat őrzője maradt, ami így a ház eleganciáját is nagyban emeli. Megnyugtató harmónia alakult itt ki az új és a régi elemek között, amelyek jól megférnek egymás mellett.

A legnagyobb változás az épület hátsó traktusát érte, itt az eredeti rézsű feltöltésével egy kocsifordulót alakítottak ki, ahonnan egy kis hídon keresztül léphetünk be a házba. A híd kovácsoltvas korlátja jól illeszkedik a Terrán dupla köríves vágású felületkezelt tetőcserepeihez és a bádogozás sötét tónusához is. Bádogozott álablak rejti a lift gépházát, ezzel ad szimmetriát a tetőnek, de egyben a lift szerelhetőségét is nagyban könnyíti. Ez az igen elegáns megoldás teszi még meseszerűbbé a manzárd egyébként is titokzatos asszociatív képét. A tetőtérben nyitott fedélszéket hagytak, ami kiemeli a villa robosztusságát.

A tető minőségének komoly fokmérője, hogy a 2011. évi ÉMSZ Év Tetője Nívódíj Pályázaton különdíjat ítélt a zsűri a kimagasló színvonalú kivitelezésért, amelyet Kajári Gábor Terrán Tetőspecialista végzett, a Terrán Tetőfedő Pályázaton pedig szintén különdíjat kapott. A tető kialakítását a részletekben elrejtett érdekes és minőségi megoldások teszik kiemelkedővé, mint az, hogy a fémlemezzel burkolt tetőszakaszokon a korcolásokat úgy szerkesztette meg a kivitelező és a bádogos társkivitelező, hogy pontosan a cserép hézagainak kiosztásához illeszkedjenek. A teljes tetőt – beleértve a nem látszó, de fontos részletképzéseket is – ugyanilyen precízen és szakszerűen formálták meg.

A bejárat egy kissé mesekönyvszerű látványvilággal a tetőbe vezet, a bejárati ajtó egy kibővített tetőablak hatását kelti. A tetőtéren kaptak helyet a hálószobák, innen lifttel és lépcsővel is le lehet jutni az alsóbb szintekre.
A ház valószínűleg az 1930-as évek végén épült, ami leginkább a kerten és a ház homlokzatán érhető tetten. A főhomlokzat sűrű ablakosztása elég szokatlan megoldás, feltételezhető, hogy a panoráma miatt építették így, amire a fő szinten végighúzódó, egybefüggő hatalmas tér is utal. A négy nagyméretű ablakon még az eredeti redőnyök találhatóak. A tető manzárdos törése és mérete jól ellensúlyozza a középső szint ablaksorát, ami így nem hat olyannyira erőteljesnek.

A Balaton és a zárt kert felé forduló főhomlokzat alsó szintje belefut a ház előtti jelentős méretű teraszba. A teleknek ez a része számos új résszel gazdagodott a felújítás során. A leghangsúlyosabb elem a medence, amely éles kékségével erősen vonzza a tekintetet, ugyanakkor a háttérben terpeszkedő Balaton színébe olvadó víztükör látványa közelebb hozza a tavat a szemlélőhöz. Az optikai csavarhoz a medencéhez vezető, fával burkolt terasz természetbe simuló képe is hozzájárul.

A teraszon elhelyeztek egy nyári konyhát is, amely a szomszéd telektől való erőteljesebb lehatárolás érdekében egy tégla hátfalat kapott. Az erre illesztett lapostető fedélszéke régi, bontott gerendákból készült, ami remekül reflektál a villa egyszerű fa párkányára. A teraszajtó és a mellette lévő félköríves záródású ablak egyaránt eredeti, igazi funkcióját most, a földszinten elhelyezett hatalmas konyha és a fedett terasz közötti átvezetésben nyerte el. A félkörív nyílás tompítja az épület markáns megjelenését, különösen azzal, hogy a házon körös-körül végigfutó terméskő lábazatot a boltozat zárókövéig emelték itt meg. A konyha két további ablaknyílásának zsaluzata az ajtóval együtt falusias-otthonos hatást kelt, ezzel jelentősen elválasztja a földszintet az emelet nagyvonalúságától. A földszint belső tereinek festett, de vakolatlan téglafala adja meg a lábazathoz illő természetes hatást.

A kert a medence mellett elvezetett ikerlépcsővel közelíthető meg, aminek hangulata egyértelműen a nyaraló eredeti élményét idézi. A zölddel sűrűn tarkított árnyas udvar angolkertre emlékeztető növényi sokszínűsége, a jó 80 éve itt álló kő padok nyugalma igazi elmélyülésre lehetőséget biztosító csöndes hellyé varázsolja az egyénként sűrűn beépített környék mozgalmasságát. E zöld sziget közepén hatalmas, borostyánnal benőtt fa áll, amelyet az építtető döntése szerint fa burkolatú úton kerülhetünk meg, de e fa mellett áll a kert eredeti kútja is. Ez a romantikus kert élesen kiemeli a nyaralót a környék újonnan betelepített telkei közül.

 

Móré Levente