Rejtőzködő Balatonfűzfő: gyári lakótelep erdei környezetben

A Balaton-parton számtalan „telep" elnevezésű helység található, miközben csak kevés felel meg az urbanisztikai szakirodalomban megfogalmazott telep kritériumnak. Kutatásom során a Balaton-parti telepeket is vizsgálom és ebben a sorban különleges helyet foglal el Fűzfő. A település üdülőtelepét a trianoni döntést követően alapították, de a békediktátum nemcsak a balatoni turizmus két háború közti fellendülése miatt volt hatással a település fejlődésére. A turisztikai érdeklődés elől rejtőzködő, kevésbé ismert településrészek különleges építészeti értéket hordoznak. A Balaton-parton nemcsak a turizmus, a gyári munkáskultúra építészete is jelen van.

Fűzfő települését a huszadik században, tervezett módon alakították ki, a település nem rendelkezik történeti településmaggal, bár számos történeti romemlék található a környékén. A település neve a Fűz patak forrására utal, amely megnevezés már a történelmi forrásokban is megjelenik, a település alapításakor a közeli Fűzfő-puszta megnevezése jelenthette a kapcsolatot. A honfoglalás idejétől kezdve itt feküdt az a Máma nevű település, amelyet a Veszprém-völgyi görög apácák birtokoltak. Az egykori település XIII. században épített Szent László templomának romjai ma is állnak az alsófűzfői templom mellett.[2]

Az I. világháborút követően döntés született a magyaróvári lőporgyár áttelepítéséről. A trianoni döntés ugyanis korlátozta a hadianyaggyártást, ezért a gyárat titokban az ország belsejébe, a fűzfő közeli erdőbe telepítették. A Magyar Lőporgyári Rt. új egységének építését 1922-ben kezdték el, ettől kezdve az övezet sokáig elzárt területté vált. Az üzem tervezője Schöngut József volt. A korabeli kritika így jellemezte az azóta elpusztult épületet: „Tagadhatatlanul jól összefoglalt és építészetileg megszervezett tömegek összessége. De tagadhatatlan az is, hogy ezen építészi felfogás és kiképzés jellegzetesen bécsies ízlésű — amint szerzője Bécsben építésztanár — a múlt reminiszcenciáit magukon hordozó, sokszoros rétegekben tagolt pillérek és az ablakok oszloppillérei jellegzetesek erre. De ezek alkalmazásához nem a cél vezette a tervező kezét, nem a funkció irányította azt, hanem bizonyos formai megszokás. A tervező monumentalitásra törekedett és e célból a feladaton és a szerkezeteken kívül fekvő formákat alkalmazott."[3]

A lőporgyártás energiaellátásához egy erőtelepet is létrehoztak, amely a szükségesnél nagyobb kapacitással rendelkezett, így hamar felmerült az ipari tevékenység bővítésének a lehetősége is. Végül a papírgyártás mellett döntöttek, és 1927-ben megalapították a Hazai Papírgyár Rt-t, amely 1929-ben kezdte el a termelést. Időközben a lőporgyár termék portfóliója más vegyipari termékekkel bővült, így 1928-ban a cég nevét Nitrokémia Ipartelepek Rt-re változtatta. Az üzem építészeti tervezésében meghatározó szerepe volt a Péti Nitrogénművek üzemben osztályvezető Mátrai (Gottwald) Gyulának. Rövid ideig a fűzfői munkákon mellette dolgozott Szendrői Jenő is, az Iparterv és a Mesteriskola későbbi meghatározó építésze.[4]

A gyár áttelepítésével egy időben szükségesnek bizonyult a lakhatás biztosítása a gyárral együtt áttelepülő dolgozók számára. A gyár melletti domboldalon 1923-ban kezdődött el a lakótelep építése és az első ütem kiépítése a következő év végéig elhúzódott. Az első beköltözők a magyaróvári gyárból érkező tisztviselők, munkások, valamint az erőtelep munkatársai voltak. A telep elrendezésében a kertvárosok közvetett hatása ismerhető fel. A szabadonálló épületek telepítése a domboldal topográfiájához igazodott. Az organikus szervezést a növényzet intenzív jelenléte is erősítette. A fásítás később katonai célokat is szolgált: mivel a gyár hadászati célponttá vált, a háború idején segített elrejeteni és ezáltal megvédeni a lakótelepet. A kezdeti építészeti karakter szintén az angolszász kertváros mozgalom építészetének hatását mutatja, amelybe magyaros, népi motívumok is vegyültek. A későbbi építészeti rétegek már a modern építészet megjelenését is magukkal hozták. A telep kialakításában és a középületek megtervezésében meghatározó szerepe volt Balajti Gézának, a Nitrokémia főépítészének.

Bár a harmincas évekre már egy többszáz családnak otthont adó új kertvárosias települést építettek fel, a szolgáltatások színvonala sokáig elmaradt a kor településeitől. Csak kezdetleges formában jelent meg a közösségi életet szolgáló infrastruktúra: hiányoztak a szabadidő, a kultúra és a sporttevékenységek urbánus életvitelt szolgáló létesítményei. A település izoláltságát erősítette a kertváros szigorú őrzése. A hadiüzem besorolás miatt a lakótelep körül egy 2,5 méter magas kerítést építettek, amelyet folyamatosan kutyás őrök felügyeltek. Az elzárt világ elősegítette az eredetileg 400 fősre tervezett közösség zárt karakterének kialakulását. A telepen sétálva ma is szembetűnő a közösség összetartása. A parkosított környezetben álló házak körül hiányoznak a kerítések, a közterületen számos helyen fellelhetőek az összefogások, közös közterület-alakítások nyomai.

A gyár fejlődése nemcsak az elzárt lakótelepre, de a környék településhálózatára is hatással volt. Az üzemekben ugyanis nemcsak a frissen felépített lakótelepen, de a környező településeken élők is munkát kaptak. Az ország más részeiből is érkeztek munkavállalók, akik a környező falvakban, illetve a tóparthoz közelebb eső Alsófűzfőn telepedtek le. Bár Fűzfő földrajzilag elkülönült a környező településektől, közigazgatásilag ekkor még Vörösberényhez tartozott. A telepet tervezett módon, kezdetben egységes építészeti karakterrel, egységes célcsoportnak alakították ki. Jellemzőiből adódóan megfelel az urbanisztikai szakirodolomban használt telepfogalomnak, szemben a tóparti üdülőtelepekkel, ahol ezek a jellemzők csak részben, vagy egyáltalán nem teljesülnek.

A Trianoni döntés nemcsak az üzem áttelepítése miatt volt hatással az új település kialakulására. Az üzem beindulása mellett a balatoni turizmus is hatással volt az újonnan alapított település fejlődésére. Az északi parti vasútvonal kiépülését követően már nemcsak a déli partot lehetett a Fővárosból gyorsan elérni, a Trianoni döntést követően pedig a turisztikai érdeklődés a Balaton felé fordult. 1921-ben készítették el az üdülőtelep parcellázási tervét. Ezt követően elsősorban a középosztály felsőbb rétegei, magasabb beosztású kormánytisztviselők építkeztek a telkeken. A telep kialakítása más tóparti telepekéhez hasonló volt. A köznyelvi telep megjelölés ez esetben a gyárteleptől eltérően nem esik egybe a szakirodalmi megközelítéssel, hiszen elsősorbanaz újonnan kialakított, egységes parcellázásra utal. Ebből azonban még nem következett az egységes építészeti karakter, az épületeket az építtetők saját ízlésük szerint alakították ki.

A szezonálisan itt tartózkodó nyaralók lakóhelye azonban nem vált el teljesen az állandó lakosság élethelyétől, a nyaralótelep peremén az áttelepülők már a kezdetektől elkezdtek lakóházakat is építeni. Az öböl Almádi felé eső oldalán Szalmási János vörösberényi kocsmáros is felosztotta birtokát, ahol szintén a gyárhoz kötődő állandó lakosság építkezett. A Szalmássy-telep (Szalmási-telep) ma is őrzi egykori parcellázójának nevét.

1939-ben újabb lakásépítési program indult. A Hazai Papírgyár Rt a Csebere-dűlőben épített lakásokat a dolgozói számára. Az építkezés 1941-ben, már a háborús években fejeződött be, a Tobruk településrész elnevezése is a háborúhoz kötődött. Ekkor zajlottak az Észak-Afrikai harcok és a líbiai város neve gyakorta megjelent a közbeszédben. Egyes visszaemlékezések szerint a papírgyár igazgatójának sofőrje idegenlégiósként járt Afrikában és az összehasonlítás tőle származik.[5]

A fürdőtelep fejlődése más Balaton-parti településekhez hasonlóan alakult a két háború közt. A közösségi összefogás és összetartozás a gyártelephez hasonlóan itt is megjelent, igaz más társadalmi keretezésben. A nyaranta leköltöző polgárság önszerveződése nyomán fürdőegyesületet alapítottak. 1933-ban a belügyminiszter rendelete engedélyezte a „Balatonfűzfő üdülőhely" megnevezés használatát. A hivatalosan is bejegyzett üdülőhelyeken szükséges volt az üdülőhelyi bizottságok felállítása, ennek feladatára a Balatonfűzfői Fürdőtelep Egyesület választmányát jelölte ki a rendelet.[6] A civil egyesület további tevékenysége a település infrastruktúrájának, környezetének fejlesztésére irányult: egyik első saját vállalásukként 1930-ra az alsófűzfői telepen kiépítették az elektromos hálózatot. Szintén közösségi összefogás eredménye az 1936-ban elkészült fürdőtelepi templom. A terveket Takács János veszprémi építészmérnök építőmester „baráti alapon" készítette el, de segítséget nyújtott Vándor Ferenc egyházmegyei főmérnök is.[7] Takács János meghatározó szerepet játszott a környező települések nyaralóépítészetében, tevékenysége a sorozat építőmestereket bemutató epizódjában is szerepelt.

A harmincas évek közepétől az egész település infrastruktúrája fejlődésnek indult. A telep erdővel szegélyezett főterén 1935-ben országzászlót állítottak Győri Miklós tervei szerint. 1939-ben készült el a lakótelep közelében álló katolikus templom Balajti Géza tervei alapján. A Honvédelmi Minisztérium azonban nem engedélyezte a torony megépítését, mivel az indoklás szerint az hadászati célpontnak minősülne és felhívná a figyelmet az erdőben elrejtett lakótelepre. Az ólomüveg ablakokat Palka József készítette a negyvenes évek elején. 1942-ben felépült a munkás- és tisztviselő otthon, feltételezett tervezője szintén Balajti Géza.[8]

Míg a húszas évek elején csak egy orvos látott el szolgálatot a gyárban és településen, ekkorra már felépült a nyolcágyas kórház, ahol három orvos dolgozott. A közfunkciók nem csak a gyári lakótelep területére szorítkoztak: az alsófűzfői területen épült fel a turizmust szolgáló Sirály vendéglő élelmiszerbolttal, kaszinóval, postával. A közelben épült fel az elemi iskola a tanítólakással és a kultúrház is. Eközben a dolgozói sportélet is fellendült, a gyári alkalmazottak összefogásából megalapították a Fűzfői Atlétikai Klubot. 1940-ben már a lakótelep is szűknek bizonyult, újabb lakásépítési program indult, a háború azonban megakasztotta az építkezést.

A II. világháború jelentős károkat okozott a településen. A bombázások miatt a lakosságot kitelepítették, csak a gyári dolgozók maradhattak. A telepen 54 lakás pusztult el. 1945 elején a gyárat megpróbálták Németországba telepíteni, de a szakembereknek sikerült egyes gépeket elrejteni, így a termelés részlegesen újraindulhatott. A háború után a gyár és a település egyaránt jelentős fejlődésnek indult. A negyvenes években újfent parcellázás indult, igaz a rendezési tervek hiányában ez rendezetlen formában valósult meg. Az üdülőterület korábban a felsőbb rétegek által nyaranta lakott területén is megindult a lakáscélú telekalakítás. Az építkezések azonban csak később, az ötvenes években futottak fel. 1949-ben épült fel Alsófűzfőn a református templom.

Az egyre nagyobb számú nyaralóközönség és az állandó lakosság eltérő igényei azonban új területhasználati konfliktusokat eredményeztek. Erről tanúskodik a gyár egykori igazgatója, Kovács Tibor a visszaemlékezése: