Rejtőzködő romok

Budapest öregebb város, mint azt sokan gondolják. Vizy Márton a főváros több ezer éves történelmének három olyan, építészettörténeti kontextusban vizsgálva egyedi lenyomatát mutatja be, melyek mellett valószínűleg már valamennyien elmentünk, anélkül, hogy tudnánk, micsoda kincs rejtőzik a közelünkben.

Nem mintha a kor önmagában véve erényt jelentene az építészetben: régebb múltra visszatekintő épületek között is találunk érdektelen, csekély értéket képviselő házakat, mint ahogy az elmúlt pár évtized is számos bravúros épületet adott a városnak. Mégis, ritkaságuknál fogva minél távolabbra megyünk vissza az időben, annál nagyobb értéket tulajdonítunk az adott kor túlélőinek, főleg Európának eme a történelem viharai által az átlagosnál jobban megtépázott részén, ahol már az 1800-as évek előtti arcukat megőrző épületek is csodaszámba mennek. Az más kérdés, hogy ezek a régi épületek gyakran nem éppen képeslapra kívánkozó látványt nyújtanak, ettől függetlenül azonban érdemes tudni létükről, és őrizni értéküket.

 

Fő utca 16.

Bárkit kérdezünk meg az utcán arról, hogy melyik a legrégebbi ma is álló épület a Vízivárosban, nagy valószínűséggel a Király fürdő törökkori magját halljuk vissza válaszul, holott az igazság onnan alig néhány perc sétára fekszik! A Clark Ádám tér közelében, egy modern, hétemeletes irodaház üvegtetővel fedett belső udvarába lépve különös látvány fogadja a felkészületlen látogatót: egy egyemeletes, 14. században felhúzott, trapéz alaprajzú épület méretes, vastagfalú maradványai töltik ki a teret, nyaranta a szomszédos kávézó asztalai által közrefogva. A ma is látható rom (melynek pincéje az eltérő falrakási technikából és habarcsozásból következően még régebbre, az 1200-as évekre datálódik) egészen az 1970-es évekig egy először barokk, majd klasszicista stílusban újjáépített házegyüttes részét képezte. A Fő utca 16. szám alatti házrész Buda felszabadítása után Salgáry Péter, Buda akkori polgármesterének tulajdonába került, neki köszönhető a barokk átépítés.

A sors fura fintora, hogy bár mind a törököt, a város 1686-os ostromát, és a II. világháborút is viszonylagos épségben átvészelték a házak, a modernizálás hullámát már nem bírták. Az épületeket 1973-ban bontották le, csupán 20 évvel a legutolsó renoválási munkák után, az Industrialexport székhelye pedig 1981-ben került átadásra. Az ezredforduló környékén ezt az épületet is utolérte a középkori házak sorsa: lebontották, hogy egy újabb irodaháznak adjon helyet. A középkori emlékrom pincéjében láthatóak a síkfödémet tartó eredeti konzolok maradványai, valamint több ablak- és ajtónyílás is. H. Gyürky Katalin tanulmányából az is kiderül, hogy a kétszintes épület egységes, válaszfalak nélküli terekből állt, ez pedig arra enged következtetni, hogy lakófunkció helyett eredetileg áruraktári szerepet töltött be az ingatlan.

 

 

Békásmegyeri pusztatemplom

Rómer Flóris, az elismert régész és művészettörténész még freskórészleteket látott falain az 1869-es feltárás során, ma már csak egy kémények és parabola antenna közé zárt, az ég felé meredő falmaradvány jelzik, hogy a jellegtelen, múlt századi nyaralóépület egy 13. századi templomromot foglal magába. A pusztatemplom létére semmiféle emléktábla nem hívja fel az ember figyelmét, épp ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy még az épület előtt húzódó, a békásmegyeri lakótelepet az áradó Dunától megvédeni hivatott töltésen kocogó helyiek sem nagyon tudnak róla.

Az egyhajós, terméskőből és római eredetű téglákból (valószínűleg a római limes egyik őrtornya állt itt) épült templomrom a Barát-patak torkolata mellett fekszik: ma itt húzódik Budapest közigazgatási határa, míg a 13. században egy Kissing nevű faluhoz tartozott a terület. A templom érdekessége, mármint azon kívül, hogy az 1930-as években Benárd Ágost keresztényszocialista politikus nyaralót épített köré, hogy tornyát közvetlenül az egyenes záródású szentély fölé építették, erre pedig az adott korból nincs más példa a Kárpát-medencében. A török hódoltság idején a környék elnéptelenedett, a templom elvesztette jelentőségét, a 18. században visszatelepülő emberek pedig inkább kőbányaként, semmint Isten házaként tekintettek az épületre, amelynek jelentős részét sikerült széthordaniuk. Ennek ellenére a romos templom tornya még csonka állapotában is 11 és fél méter magas volt Rómer idejében, amivel dicsőteljesen uralta a sík tájat. Ennek a dicsőségnek sajnos ma már se híre se hamva, de a templom nyugati fala továbbra is szilárd lábakon állva mesél a környék gazdag történelméről annak, aki hajlandó szemet hunyni a 20. századi műemlékvédelem vétségei fölött.

 

Thermae Maiores

Jelen összeállítás legkorábbi, és minden bizonnyal legismertebb romegyüttese a Flórián téri felüljáró árnyékában szunnyadó Thermae Maiores. Az építtetői által egy Kr. u. 268-ból származó dokumentumban nemes egyszerűséggel csak nagyfürdőnek nevezett közfürdő az Aquincum polgárvárosától néhány kilométerrel délebbre fekvő katonai tábor legnagyobb építménye volt. A tábor két főútjának kereszteződésében álló 120 x 140 méter átmérőjű épület több medencét, egy küzdősportok gyakorlásának szentelt udvart, izzasztókamrákat, hideg- és melegvizes fürdőket, valamint egy latrinát is magába foglalt. Ami az 1800-as évek emberének a kávéház volt, az a két évezreddel ezelőtt élt rómainak a fürdő: társadalmi rangra való tekintet nélkül gyűltek benne össze a népek, csevegtek, eszmét cseréltek, barátkoztak, üzleteket kötöttek, kisebb-nagyobb összeesküvéseket szerveztek, legfőképp azonban élvezték a mai Római Strandfürdő területéről, a Szentendrei út vonalán haladó vízvezeték által szállított termálvizet.

A Thermae Maiores romjait először 1778-ban tárták fel, legutóbb pedig 1981 és 1984 között, az Árpád hídra felvezető felüljáró alapozási munkálatai során - ekkor nyerte el ma is látható formáját. A Fürdőmúzeum ingyenesen látogatható az év majd’ minden napján, bejárata a Flórián téri gyalogos aluljáróból nyílik. A környéken sétálva egyébként egészen meglepő helyeken bukkanhatunk Óbuda római korszakának ránk maradt emlékeire: a Flórián Üzletközpont aljában lévő CBA például a katonaváros mértani középpontjában fekvő tetrapylon (négynyílású, diadalív-szerű kapu) maradványát rejti, a Kórház utcánál a keleti táborkapu restaurált szakaszát találjuk, a Raktár utca-Körte utca-Hunor utca kereszteződésében pedig az ókeresztény Cella trichora alapfalai rajzolódnak ki.

 

 

Vizy Márton