Bemutatták az első látványtervet Adolf Hitler egykori szülőházának tervezett átalakításáról. A környék történeti épületeihez továbbra is illeszkedő, de klasszicista homlokzatát elveszítő épületben a helyi rendőrséget helyezik majd el – Ausztria így próbál elébe menni annak, hogy az épület szélsőjobboldali zarándokhellyé váljék.
Miközben idehaza műemlékbontásokról és háború utáni épületek örökségvédelméről szólnak a viták, Ausztria egy egészen sajátos örökségvédelmi helyzettel kénytelen szembesülni. Mihez kezdjenek Adolf Hitler korát tekintve védendő, de történeti vonatkozásait tekintve megkérdőjelezhető szülőházával, amely ma is áll Braunau am Inn városkában?
Ausztria évtizedek óta birkózik ezzel a problémával. A háromszintes, klasszicista épület, amelyben a jövőbeni diktátor 1889-ben meglátta a napvilágot, Braunau am Inn történeti belvároskájának része. A korábbi tulajdonos, Gerlinda Pommer az 1970-es évektől adta bérbe az osztrák államnak, amely így felügyelete alatt tartotta használatát – a legutóbbi években sérült emberek foglalkoztatójaként működtették, havi 4800 EUR bérleti díj fejében. Az időközben lepusztult ház felújítására azonban a tulajdonos már nem volt hajlandó költeni, így az 2011-ben, a műhelyek kényszerű kiköltöztetését követően üresen maradt. 2016-ban az osztrák kormány lépéseket tett a kisajátítás felé; az ügyet végül az osztrák legfelsőbb bíróság zárta le 2017-ben, az állam javára döntve.
Miután az épület bontását is fontolóra vették, a belügyminisztérium végül a megtartás mellett döntött. A ház átalakítására 11 résztvevő meghívásával pályázatot hirdettek, amelyet a Marte.Marte építésziroda nyert meg (nemrégen mutattuk be a Salzburgi Ünnepi Játékok új központjára készített elképzelésüket). Most ennek mutatták be első látványtervét – ez alapján az épület homlokzata, ha nem is felismerhetetlenül, de alapjaiban megváltozik. A homlokzatot megfosztják a klasszicista vakolatdíszektől, a főpárkány helyére pedig kettős oromzat kerül; ez egyszersmins a tetőtérbeépítést is lehetővé teszi. Az új homlokzat továbbra is feltűnés nélkül illeszkedik majd a történeti környezetbe.
Az újjáépítés a tervek szerint 2022-re készül, hozzávetőlegesen ötmillió eurós befektetéssel. Az épület a jövőben a rendőrség otthona lesz. A látványterv bemutatásakor az AP hírügynökség tudósítása szerint Karl Nehammer belügyminiszter kijelentette: a rendőrségnél, az alapvető jogok és szólásszabadság védelmezőjénél el sem képzelhető jobb funkció az épületben a szélsőjobboldal távoltartására.