Technológia

Repülő csészealj Luxemburgban

2014.03.28. 08:26

Mintha egy repülő csészealj landolt volna a két kis luxemburgi település, Bertrenge és Strassen között elterülő füves réten. Első szempillantásra messziről ilyen formáját mutatja a Luxemburg központjától 10 percre nemrégiben elkészült „Les Thermes“ nevet viselő uszoda és szabadidőközpont.

A kiterjedt füves területen fekvő, a két település közös, zöldmezős beruházásaként megvalósult szabadidőközpont ma már az egész régióból várja a sportolni, kikapcsolódni vágyókat. Az épületben minden, a mai igényeket kielégítő szolgáltatás megtalálható az úszómedencétől, wellness- és rekreációs részlegig, valamint a gyerekes családokat váró élménymedencékig és fitness szolgáltatásokig. A tervpályázaton nyertes építészcsapat koncepciója szerint az épületnek elegánsan illeszkedve kell az őt körülvevő természeti táj részévé válnia. Ugyanakkor a tervet kezdettől fogva az épület szinte minden elemében megtalálható ellentétek játékára építették.

A tervezés alapkoncepciója szerint az épület egy olyan csiszolt ametisztet formáz, amelyet a láthatatlan, tájba simuló burkolat és az egyedülálló és különleges belső tér összhangja és egyúttal azok ellentéte is jellemez.“ – foglalta össze René Witry, építész, a pályázaton nyertes építészcsoport, a Jim Clemes, Witry & Witry, Hermann & Valentiny et Associés Architectes munkájának kiindulópontjait.

A wellness paradicsomot megálmodó építészek e koncepció megvalósításához, az épület homlokzatának burkolásához keresték a megfelelő anyagot, amelyet a Prefa nagy ellenálló képességű, kiselemessége miatt íves szerkezetek burkolására is alkalmas, rombusz alakú alumínium zsindelyelemiben találtak meg.

Az épület tartószerkezete klasszikus betonszerkezet; a külsejét borító cinkszürke Prefa zsindely az épületet úgy választja le, különíti el az őt környező ipari területektől, hogy ez a zárt, fémburkolattal ellátott oldala egyúttal sejtelmesen csillogva csalogatja a látogatót az épület belsejébe.

Ellentétek játéka

Ezzel a zártsággal áll szöges ellentétben az ellipszis alakú épülettest másik, hatalmas bevágásokkal, nagyvonalú kör formájú tető-megnyitásokkal tűzdelt oldala. A lakott terület felé nyitott épület itt nyújt betekintést az épület külső sejtelmességével szemben kialakított belső sokszínűségének kontrasztjába.
„Az ellentétek játéka már első pillantásra szembetűnő a nyitott és zárt terek kombinációjában, a kilátás-belátás és átlátások sokszínűségében.” – magyarázta az építészcsoport vezetője.

Éjszaka a komplexum egészen egyedi fényben pompázik: miközben a zárt, a Prefa alumínium zsindely borításába öltöztetett oldala titokzatos fényben úszik, a másik nyitott oldalon az ablakok a belső tér sokszínűségét tárják fel a szemlélődő előtt. A csiszolt ametiszt alak vagy repülő csészealj éjszakai látványa így hatásosan tükrözi az eredeti építészeti elképzelést.


Beruházó: C.N.I. Les Thermes Strassen-Bertrange
Építészet: Gemeinschaftsatelier Jim Clemes, Witry & Witry, Hermann & Valentiny et Associés Architectes

10 év, 10 épület, 10 Prefa megoldás: legyen Öné a következő bemutatott Prefa megoldás!

(x)