Rimanóczy Gyula (1903-1958) építész emlékkiállítása a HAP Galériában
2010. augusztus 31-én 18 órakor nyílik a HAP Galéria új tárlata, ahol egy legendás építész életművét lehet megtekinteni. A kiállítást Ferkai András építész, művészettörténész nyitja meg.
„Minden, amit megtűrt környezetében, minőség volt a maga nemében. Nem volt egyedül az együtt mérhetők között, kik számára a mérték elegancia volt, az építészi tett eleganciája, a magától értendő könnyed szellemesség tömegben, arányban, formában, vonalban. Csak az tudja, ki próbálta maga is, hogy elérni ezt miféle erő mozgósítását kívánja.” (Molnár Péter)
Rimanóczy Gyula 1903. január 19-én született Bécsben. Régi építészcsaládból származott. Nagyapja, Rimanóczy Kálmán (1840-1906), nagyváradi tervező és vállalkozó építész volt. Apja, Rimanóczy Árpád (1867-1925) Bécsben végezte el a Militaär Hochbauschule-t, (ahol – annakidején – Fischer von Erlach és Pécsi Mihály is tanultak), majd a magyar honvédségnél mint mérnökkari tiszt működött 1924-ig, amikor ezredesi rangban nyugdíjazták. Anyja, Markowski Zsófia (1882-1932) lengyel származású, Markowski Jukian, nemes lembergi szobrászművésznek volt leánya.
Tanulmányait a Budapesti Kir. József Műegyetemen végezte 1920-tól 1924-ig. Mint az évfolyam legjobb tervezője elnyerte a Hausmann Alajos jutalomdíjat, a Ziegler-pályázatával pedig rektori elismerő levelet kapott. 1925-28 között – megszakításokkal – hosszabb tanulmányutakat tett: bejárta Franciaországot, Spanyolországot, Észak-Olaszországot, részben Németországot, Angliát, Portugáliát, Ausztriát és Lengyelországot.
1928-ig Wälder Gyula műegyetemi tanár irodájában dolgozott, majd 1933 januárjában Maróthy Kálmán építészmérnök irodájában. Ebben az időben – kényszerűségből – önállósította magát, amikor is alkalma volt 1933-34-ben a pasaréti Szt. Ferenc-rendi templom és zárda tervezési munkáit elnyerni. 1934-36 között néhány családi házat épített a Pasaréten és a Farkasréten, továbbá Debrecenben.
1936-ban 58 pályázó közül I. díjjal megnyerte a Postás Nyugdíjas Otthon tervezési megbízását, amely Budapesten, a Szt. Domonkos utcában megépült. 1938-ban 54 pályázó között ugyancsak I. díjjal, megbízásként elnyerte a Dob utcai Erzsébet Telefonközpont és Budapesti Postaigazgatóság épületét, amely ma a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium épülete. 1940-44 között számos pályázaton I. díjat nyert. Így többek között: a Nemzeti Sportcsarnoknál is, amelynek azután vezető tervező építésze lett.
1948. november 1-én vették fel állami tervező irodába, először az ÉM Ipari Épület Tervező Intézetnél dolgozott, majd a közben megszűnt ÉM Könnyűipari Tervező Irodánál, végül az ÉM Középülettervező Vállalatnál. Tervei szerint épült meg a Nyíregyházi Dohányfermentálógyár, a Gödöllői Árammérőgyár, számos bányász öltöző- és fürdőépület, ipari tanulóiskolák és otthonok, a Budapesti Műszaki Egyetem „R” épülete, a szolnoki irodaház. 1953-tól kezdve – az Építésügyi Minisztérium megbízásából – számos tervezőirodában tervtanácsadó tagként működött. Így a VÁTI-ál, a KÖZTI-nél, a LAKÓTERV-nél, a KÖZÉPTERV-nél és esetenként a BUVÁTI-nál is. A Magyar Építőművész Szövetség keretein belül 1953-ban megalakult "Mesteriskola" tanára volt egészen 1958. december 21-én bekövetkezett haláláig.
„Tudta és némi jóindulatú elnézéssel vette, … hogy kortársai Gyula vezérnek emlegették a háta mögött. Tudta és büszke volt rá, mert felelősségét e ráosztott szerepnek átélte. Azonosult vele. Értelmiség volt, de nem abban az értelemben, amint azt a köztudat érti, hanem ahogyan azt egyedül érdemes érteni: felelősséggel volt telve azok iránt is, akik erről mit sem tudtak, mert maguk e felelősség híján éltek s talán létezéséről sem volt tudomásuk. Hatása akkor már töredéke volt a korábbinak, de eltökélt szándéka volt, hogy tekintélyét újból felépíti.” (Molnár Péter)
