Épületek/Lakóépület

Rókahegyi panoráma

2016.03.07. 15:41

Másfél évi munka után készült el a két lakóegységet befogadó családi ház Budapest határában Csizmadi Péter DLA és Petőcz-Tóth Anikó, azaz a fiatal, lendületes Reload építészstúdió tervei szerint.

Érdekes kettősség jellemzi a ház keletkezésének körülményeit. A megbízó tudatos döntéseként az építész már a telek kiválasztásában partnerük volt, ugyanakkor a házat, sőt a tervezési programot illetően is szabad kezet kaptak a tervezők. A megbízó óriási bizalommal volt a csapat iránt és minden ötletükre nyitott volt. Ez a szabadság komoly felelősséggel járt, ugyanakkor a bizalmi viszony segítette a fiatal csapatot abban, hogy felnőve a feladathoz design és funkcionalitás szempontjából is a lehető legjobb épület születhessen meg közös munkájuk nyomán.

A kiválasztott, csodálatos panorámával rendelkező telek erősen lejtős, bányászati módszerekkel megmunkálható mészkő hegyoldalban fekszik. Korlátot jelentett a telek mérete is, a kétlakásos ház a teljes beépíthető területet elfoglalta. A program a tervezés megkezdésekor rendkívül képlékeny volt. Az is bizonytalan volt még, hogy elsősorban befektetésként, vagy valóban saját használatra épül-e.





Egyetlen biztos pontba kapaszkodhattak a tervezők: kellett egy ház. Így aztán az építész csapatra hárult a feladat, hogy az egyedi megbízói igényeket helyettesítve ő maga „építse fel” a házban zajló élet történéseit. Végeredményben úgy dolgoztak, mintha maguknak terveznék. Ez adta a munka szépségét és nehézségét is: egy jól működő, minden eshetőségre felkészült házat kellett megalkotniuk.

Talán a fentiek miatt vált igazán személyessé az elkészült épület. A funkcionalitás és a design találkozásaként az épület a Stúdió célkitűzéseinek látványos térbeli megvalósítása. Jól működő házat akartak megalkotni, s ehhez elsősorban belülről építkezhettek: a környék építészetileg széttagolt, vegyes képet mutat, és a frissen parcellázott hegyoldalban nincsenek releváns építészeti hagyományok. A helyi építési szabályzat magas tetős tömeget írt elő, de ezt leszámítva viszonylag szabadon formálhatták az épületet.




Vállalva a dupla funkciót, a ház két szárnyra tagolódik. Finoman törtvonalú alaprajzuk a tető alakját is befolyásolta, így alakult ki a változó magasságú, „bálnahátú” tömeg. A jövőben esetlegesen változó igények rugalmasan alakítható, együtt és külön-külön is jól hasznosítható egységeket kívántak meg. A középen felhasadó épületforma a bevezető kerti lépcsősorral természetes módon illeszkedik a rendkívül meredek terepre, elnyerve a főépítész, Városy Péter tetszését és támogatását is. Az elhúzódó és nehézkes engedélyeztetés során azonban sérült a két, csak térszín alatt kapcsolódó tömeg elegáns koncepciója: a szellős, lejtőirányú átlátást biztosító forma hátsó frontján bezárult egy közbeiktatott, lapos tetős átkötéssel.

Az egymáshoz képest kissé eltolt tömegek mindkét lakóegység számára ideális tájolást biztosítanak. Belső szerkesztésük hasonló: félszint eltolással gyakorlatilag a belépés pillanatától áttekinthető tér, a nappalin keresztül a déli panoráma felé. A szülői hálóblokkok a nappalik felett „lebegve” ugyancsak örök panorámával rendelkeznek, a gyermekhálók ellenben a védettebb, csendesebb hátsó frontra kerültek. A házak zárkózott, tömör északi oldala „súlyozza le” vizuálisan a kitárulkozó és könnyed, konzolos déli végfalait. Magas minőségben elkészített kőrisfa keretek adnak hangsúlyokat a homlokzati nyílásoknak, a beépített ültetőládák pedig a ház tereppel és kerttel való szerves kapcsolatát erősítik.




A cél egy „mindenre felkészült” ház létrehozása volt: alacsony energiafelhasználással, megújuló forrásból, fenntarthatóan működik. A padló- és mennyezetfűtést hőszivattyú biztosítja, a gépészetet napelemek egészítik ki. A fal- és tetőszerkezetek a nullenergiás házaknak megfelelően készültek. Automatikus hő- és páraérzékelős, programozható rendszerek finomhangolják a belső klímát. A nappali terek fókuszába - a kilátás mellett - bioetanol kandallókat helyeztek.

A mészkőhegy meredek oldalában fekvő telek valóban optimális választásnak bizonyult. Az engedélyezés és kivitelezés minden nehézsége ellenére a tervezők sikerként élik meg a ház felépülését, kiemelve a rajta dolgozó szakemberek gondos, együttműködő munkáját.






Mizsei Anett