Nézőpontok/Vélemény

Római-part - a Fővárosi Közgyűlés a part menti nyomvonal mellett döntött

2017.04.05. 14:30

A mai két és fél órás vita után a Főváros Közgyűlésének testülete úgy döntött, támogatja a Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek által jegyzett előterjesztést, amelyben szakértői vélemények alapján azt javasolták, hogy "a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén" épüljön meg.

A testület 19 kormánypárti igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében (LMP és Párbeszéd) és 4 többek között jobbikos tartózkodás mellett döntött a part menti nyomvonal mellett. Az MSZP és a DK politikusai nem nyomtak gombot. A javaslat elfogadása előtti vitában Szeneczey Balázs kijelentette, a javaslatban szereplő nyomvonalon megfelelő védelmet nyújt majd a város egyik legszebb és legsűrűbben lakott területének. 

Wertán Zsolt, az Enviroduna Beruházás Előkészítő Kft. ügyvezető igazgatója a Budapesti Műszaki Egyetem két, egymással párhuzamos nyomvonalat összehasonlító elemzését ismertette. Elmondta, az árvízvédelem mind a két esetben megoldható, és megközelítőleg egyforma hosszúságú, valamint magasságú védművet igényelne a két területen, ugyanakkor a parttól távolabbi gát a természetben történő nagyobb beavatkozást igényelne és többe kerülne. Utóbbiról szólva emlékeztetett, míg a part menti mobilgát költsége 18 milliárd forint lenne, addig a másik védmű 25 milliárd forintba kerülne, ráadásul ebben az esetben a parti épületek védelme további költségekkel járna.

A vitában az ellenzéki képviselők ismételten arra kérték a kormányoldali többséget, hogy halasszák el a döntést, mivel azt nem tartják kellően megalapozottnak.

Végül Tarlós István főpolgármester arról beszélt, hogy szerinte ez a vita sok tekintetben már nem az árvízvédelemről szól. Mint mondta, sokszor úgy fogalmaznak, hogy hét éve nincs megoldva a probléma. Ez nem igaz, 27 éve nincs megoldva - jelentette ki a főpolgármester. Tarlós István azt hangsúlyozta: mindenki a lelkiismerete szerint szavazhat, senkin nincs kényszer, és most kizárólag a nyomvonalról dönt a közgyűlés. A funkciókról, a partról még lehet vitatkozni - jegyezte meg. Kiemelte azt is, hogy az elkészült öt tanulmányterv közül egy sem volt, amelyik a Nánási úti-Királyok útjai nyomvonalat támogatta volna. Tarlós István rámutatott arra is, hogy jogi felelősség a védelemről gondoskodni, ezért az ügyben nem lehet tovább várni. Azt kérte, ne vonják kétségbe, hogy a legjobb szándék vezérli őket, igyekeznek megcsinálni azt, amit mások évtizedekig nem csináltak meg. A legjobbat akarjuk, "tőlem ne féltsék a római-partot", mert ez nem felel meg a valóságnak - jelentette ki, hozzátéve: több mint 20 éve nem akar mást, mint a problémát megoldani.

A közgyűlés lehetőséget adott két civil felszólalónak is. A Nánási-Királyok útja nyomvonalat támogató Keleti Péter azt szorgalmazta, hogy a partvonalon hozzanak létre egy nyárigátat, a római-parti üdülőterületen élők anyagi hozzájárulásával, míg a fővádvonalat a Nánási-Királyok útján hozzák létre.
Buzás Győző, a Rómaipartért Egyesület elnöke ezzel szemben egy part menti védvonal létrehozását sürgette, amivel szerinte meg lehetne védeni a területen jogszerűen felépített házakat, továbbá megszüntető lenne a Római-part jelenlegi szennyezettsége. A vita alatt az ülésteremben jelen lévők közül többen bekiabálásokkal fejezték ki a javaslattal szembeni nem tetszésüket, amelyeket táblákkal, molinókkal is megjelenítettek. A szavazást követően a Greenpeace egy aktivistája "Nincs vége: megvédjük a Rómait!" feliratú táblát tartott fel a főpolgármester mögé állva a közgyűlés termének emelvényén.

A Fővárosi Közgyűlés a döntéssel kinyilvánította elkötelezettségét a part jelenlegi rekreációs és sport funkciójának megőrzésében és e jelleg erősítésében, valamint úgy döntött, hogy a védmű megépítését követően sem változhat a partszakasz alapvető funkciója és jellege, tehát nem kezdeményezi és nem támogatja a vonatkozó településrendezési eszközök e céltól eltérő módosítását.

A testület felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a következő ülésen terjessze a közgyűlés elé a Duna-parti nyomvonalon megvalósítandó árvízvédelmi létesítmény vízjogi engedélyezési és partrendezési terveit. A testület döntött arról is, hogy "az elsőrendű árvízvédelmi létesítmény" elkészültét követően az első két - harmadfokot elérő vagy azt meghaladó - árvízi védekezés alkalmával a parton felállítandó mobil árvízvédelmi fal mellett a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon meglévő védmű "kulisszanyílásait" is zárják majd le.

Az elfogadott előterjesztésben felhívták a figyelmet arra, hogy Budapest III. kerületének az Aranyhegyi-patak, Szentendrei út és Barát-patak által határolt része a főváros árvízvédelmi szempontból legveszélyeztetettebb területe. A Csillaghegyi-öblözet - beleértve a Római-part - területén közvetlenül hozzávetőlegesen 55 ezer ember árvíz elleni biztonságának megteremtése kiemelt feladat - írták. A beruházás célja a főváros egyetlen, árvíz ellen védtelen területének a védelme, a terület változatlan funkciója - üdülőpart és sportcélú használat - és a vonatkozó fővárosi településrendezési eszközökben foglalt területfelhasználási kategóriák változatlanul hagyása mellett oly módon, hogy a partfalvédelem és partrendezés is megtörténjen - írták az elfogadott javaslatban.

A testület elfogadta Tóth József (MSZP) XIII. kerületi polgármester módosító indítványát, amely alapján a Fővárosi Közgyűlés felkérte Tarlós Istvánt, hogy kezdeményezze a kormánynál a sürgős beavatkozást igénylő partszakaszok árvízvédelmi műveinek kiépítési költségeinek biztosítását.

forrás: MTI