Ruházás
Beválik-e Zaha Hadid városi terepen? Élménybeszámoló a Földalatti Beszélgetések legutóbbi adásáról.
A november 2-i Földalatti Beszélgetések-kerekasztal résztvevőiként Gauder Péter (ECORYS, Urbanissimus), Alföldi György (RÉV 8), Kapy Jenő, Galambos Erzsébet ( ORCO Magyarország), Ikvai-Szabó Imre (a Fővárosi Közgyűlés SZDSZ-frakciójának vezetője) és Z. Halmágyi Judit (eea) vitázott a budapesti nagyberuházások egyes kérdéseiről. Az est moderátora Ongjerth Richárd volt.
Beruházói oldalról az ORCO, tervezői oldalról az eea előadásai exponálták a témát a fővárosban megvalósítandó projektjeiken keresztül.
Luxusváros
Az ORCO csoport saját szlogenje szerint az építészeti kiválóságot keresi („looking for excellence in architectural conception”), Budapesten ezt jelenleg az Andrássy úti Divatcsarnok és a Vörösmarty téri volt tőzsdepalota átalakításánál ültetik át a gyakorlatba (Manuelle Gautrand illetve Christian Biecher és König & Wagner építészekkel együttműködve). Ezen kívül az Avenue Gardens luxuslakóegyüttes, a Szervita téri Hadid-torony és a Hani Rashid Váci úti épülete jelenti budapesti fejlesztéseik élvonalát.
Galambos Erzsébet, a cég magyar leányvállalatának igazgatója beszélt a fenti projektekről, plasztikusan illusztrálva a cég felfogását, amely szerint az építészeti színvonalra garanciát jelent, ha a nemzetközi panteonból leereszkedik hozzánk egy istenség és kegyesen itthagyja nekünk szent ujjlenyomatát, mint Hani Rashid és Zaha Hadid Budapesten vagy Daniel Libeskind Varsóban. A misztikus paradoxon ebben az, hogy az igazgató asszony saját szavai szerint azt rebesgetik, „Zaha” nem jó építész városban, nekik is „zöldmezős beruházásokra javasolták” (– Szervita tér!). Az ORCO-istálló másik tagja, Manuelle Gautrand, kelet-közép-európa legfényűzőbb sugárútját („the most luxurious boulevard of central and eastern Europe”) képzelte el az Andrássy útra. Véleménye szerint, amit Galambos Erzsébet tolmácsolt, a Divatcsarnokra vonatkozó elképzeléseinek hatósági elutasításával a projektből „eltűnt az építészet, mert ez már csak egy szimpla felújítás”. Ez a rezignált/sértődött szólam azt a képzetet kelti, hogy beruházói oldal számára a hatóság irigy bácsikból áll, akik elveszik a játékát.
Álomszigetcsúcs
Z. Halmágyi Judit a bemutatott projektekből kivilágló tendenciának ellentmondva arról beszélt, hogy „az építész nem magának kíván piedesztált állítani, még ha sztár is”. Azt mondta, irodájuk a tervezést termékfejlesztésként értlemezi (nyilván ezért lesznek az eea-épületek design-tárgy alakúak). Az elrejteni kívánt Nagy Homogenizációt pedig az iroda közhelyes szlogenjei (pl. „urban energy is the people”) és a mögéjük applikált, tengerparton nevető embereket, boldog kutyákat és sikeres tájakat stb. ábrázoló, multik reklámjaiból ismerős konfekciófotók közvetítették. Éppenséggel válhat az építészet is olyasfajta termékké, mint egy futócipő, egy energiaital, egy biztosítás, egy vérnyomáscsökkentő vagy egy kábeltévészolgáltatás, csak nem meggyőző küldetéstudatot vetíteni mögéje. A Duna City (Csepel-szigetcsúcs) zöld zseléanyagúra renderelt kristálytornyai valóban nagyvonalúbbak és szebbek az előző terv nyomorúságos jellegtelenségénél, de a látványtervek nem győznek meg arról, hogy ez tényleg élhető, kiegyensúlyozott, fenntartható környezet lesz a egyszeri városlakók generációi számára, márpedig mi lehet ennél fontosabb?
Adok-kapok
Gauder Péter elsősorban a városlakókról, a város életéről való részletes ismeretek és a strukturális elképzelések hiányát jelölte meg annak okaként, hogy a város csak az egyes beruházások által felvetett problémák után lohol, mikor neki kellene elöl haladnia. Úgy vélte, meg kellene tanulni a beruházók logikáját is, ugyanakkor a tervezési módszereink elavultsága és a szakmát, a fejlődést „gúzsba kötő” szabályozások ellen is volt kifogása. Viccnek nevezte a fejlesztési koncepciót a szabályozási tervből levezető gyakorlatot.
Alföldi György szerint nem csoda, hogy a jelenlegi bürokráciában csak óriási cégek képesek beruházóként érvényesülni. Azt mondta, a városnak erőre kell kapnia, hogy programot tudjon adni a szabályozáshoz és viszonyítási alapul a beruházók hosszú távú terveihez. A városi környezet kulcskérdéseként nem a szépséget, hanem egyéb, a közösségi érdeket kifejező pragmatikusabb szempontokat, úgymint működőképességet, fenntarthatóságot stb. jelölte meg. E véleménye határozott kontrasztban állt a Hadid-Rashid-Egeraat vonal által képviselt esztétizáló felfogással.
A jelenleg megfigyelhető társadalmi folyamatok Kapy Jenő szerint a kis- és mikroközösségek térnyerésének irányába mutatnak. Álláspontját, miszerint az erre is vonatkozó báziskutatásokat az egyetemek tudják csak elvégezni, Gauder Péter erősen vitatta, állítása szerint jelenleg az egyetemek a legmaradibb, együttműködésre képtelen és voluntarista helyek.
Könnyek és hasfal
Hallottunk már olyat, hogy a szakma szerint a politika gúzsba köti a kreativitást, Ikvai-Szabó Imre ezennel a politikai szféra képviselőjeként arról beszélt, hogy az inkonstruktív szakmai kritika köti gúzsba a politikát. Ez szerinte a kilencvenes évek „bezzeg Prága” időszakára volt jellemző és „komoly kisebbségi érzést keltett” a politikusokban (megszakad a szív), de mára javulóban a helyzet.
A jelenlegi építési szabályozást a középszerűség melegágyának mondta, utalva arra is, hogy a „különböző tervzsűrik” eltérő értelmezései és a tervezők kreativitása nyomán pl. a zöldfelület mérete tudvalevőleg nagyon tág határok között mozoghat ugyanazon terv esetében. Volt ebben a megjegyzésben egy jó adag cinizmus: egy várospolitikus eleve az ördög művének állítja be az építési szabályozást, miközben a politika mulaszt el gondoskodni a szabályok betartatásáról.
Ezzel szemben Alföldi György Gauder Péterrel is vitatkozva igenis fontosnak nevezte a normatív szabályozást, mint ami tiszta játékteret biztosít az érintett felek számára. A városlakók életének feltérképezéséről úgy vélekedett, hogy az egy bizonyos szintig lehetséges és szükséges, de azután döntéseket kell hozni, nem lehet mindent a városlakó privát rezdüléseiből levezetni.
Megint láthattuk, hogy a politikusokkal való vitához kemény hasfal kell, különben lyukat beszélnek bele - pl. az óbudai Álomsziget-projektnél előírandó minőségi követelmények hiányát firtató kérdésre azzal válaszolva, hogy az építésügyi hatósági eljárásrendszerünk abszurditása miatt ma özvegy dr. XY-né álmából felébredve engedélyezési kérelmet nyújthat be a Parlament valamelyik tornyának átalakítására anélkül, hogy a hivatalban kiröhögnék. Elvileg ez a példa lett volna hivatott érzékeltetni, miért nincs a politikusok kezében eszköz a beruházások minőségi mutatóinak befolyásolására, de az összefüggés nem derült ki. Mindenesetre Ikvai-Szabó Imre volt az egyetlen, aki kimondta, hogy „van politikai felelősség” (de csak ennyit, nem többet).
Z. Halmágyi Judit azt mondta, az ő feladata közgyűlési képviselőként, hogy gondoskodjon a beruházások építészeti minőségéről. Ha igaz, amit ugyanakkor Galambos Erzsébet az ORCO jobb élettérért és környezetért folytatott küzdelméről mondott, akkor könnyű dolga lesz.
