Közélet, hírek

Sáta felújított műemlékkastélya nyerte a legszebb Creaton tető díját

2012.01.27. 09:01

A 2011-ben második alkalommal kiírt Creaton Tetőszépségverseny első díját Pahocsa Kálmán tetőfedő a Borsod-Abaúj-Zemplém megyében található sátai műemlékkastély tetőfelújításával nyerte el.

A tavalyi magas részvételi arányt felülmúlva, 2011-ben 85 pályázat érkezett a Creaton Hungary Kft. által második alkalommal meghirdetett, 550 000 Ft összdíjazású Tetőszépségversenyre, amelynek díjátadására január közepén került sor. A számtalan szép épület – családi ház és középület – között a zsűri egyhangúan döntött a műemlék kastély tetőfelújításának kiemelése mellett. A kastélyt és további 10 pályaművet 2012 tavaszán ismét a Creaton nevezi be az ÉMSZ idei Év Tetője Nívódíj Pályázatára.

Egy műemlék méltó megújulása

Az első díjat elnyert sátai kastély építését 1735-ben fejezték be a Platthy-ak, majd több család birtokolta az épületet, mígnem az 1930-as években Fáy István gróf tulajdonában jelentős változásokon esett át az épület, ezért is maradt rajta a Fáy-kastély elnevezés. A kastélyt 1952-ben államosították és 1991-ig a magyar állam tulajdonában gyermekotthonként működött. Mivel az épületen ez idő alatt nem végeztek sem felújításokat, sem átalakításokat, korszerűsítéseket, a kastélyt 1993-ban a funkciójára alkalmatlannak, életveszélyesnek nyilvánították, így a gyermekotthont bezárták. A kastély jelenleg magántulajdonban van, ezért is örvendetes, hogy sor kerülhetett a teljes felújításra és hasznosítására. Az épület tetőszerkezete Pahocsa Kálmán kivitelező és munkatársai keze alatt vált ismét a környék ékévé.

Családi házak hagyományos és modern fedéssel

A további díjazottak, kivétel nélkül magas színvonalon kivitelezett családi házak voltak, amelyek között megtalálhatóak a hagyományos hódfarkú cserepekkel fedett, de nagy méretű, hightech tetőcserepek felhasználásával készült épületek is. A zsűri különdíjjal jutalmazta az első Creaton Solesia napelemmel készült családi ház kivitelezőjét is (Fürjes István, egri családi ház), valamint az elismertek közé került olyan épület, amely bizonyítja, hogy a mega méretű tetőcserepek erősen tagolt tetőn is szép fedésképet mutathatnak (Janecskó János, váci családi ház).

A Creaton Tetőszépségverseny 2011. díjazottai

I. helyezett: Pahocsa Kálmán
Műemlékkastély (Sáta) Creaton Ambiente szegmensvágású, rézvörös kerámia tetőcserép
Tervező: Szunyogh László

 

 

 

II. helyezett: Kovács Sándor
Családi ház (Budapest) Creaton Klassik, rézvörös kerámia tetőcserép
Tervező: Túri Attila

 

 

 

III. helyezett: Drong György
Családi ház (Piliscsaba) Creaton Klassik, natúr kerámia tetőcserép
Tervező: Horváth Ákos

 

 

 

Különdíjban részesültek

A szakszerű kivitelezésért – első Creaton napelemes megoldásért: Fürjes István
Családi ház (Eger) Creaton Domino, palaszürke kerámia tetőcserép
Tervező: Thoma Emőke

 

 

 

A kis felületen megvalósult arányos tetőfedésért: Janecskó János
Családi ház (Vác) Creaton Rapido, natúr kerámia tetőcserép
Tervező: Gubek Zoltán

Az arányos, íves tetőablakoknál végigfutó cserépsorokkal való szakszerű fedéséért: László Gábor
Családi ház (Vecsés) Creaton Klassik, natúr kerámia tetőcserép
Tervező: Onhaus Tibor

Az ÉMSZ 2012 Év Tetője Nívódíj Pályázatra benevezett további pályaművek

  • Szabó Ferenc, Csányi László – Székesegyház (Szombathely)
  • Nehéz Tamás – Templom (Bócsa)
  • Baksa Ferenc – Családi ház (Budapest) Tervező: Décsy László
  • Gyöngyösi Miklós – Kápolna (Debrecen) Tervező:Gellér Ferenc
  • Virág Zsolt – Családi ház (Hajdúszoboszló) Tervező: Váradi Zoltán

forrás: sajtóanyag