Savaria építésze: Károlyi Antal
Károlyi Antal 9 éven át volt Szombathely főépítésze, nevéhez olyan jelentős épületek kötődnek, mint az Agóra művelődési és sportközpont vagy a zeneiskola. A Lakóterv műteremvezetője 50 éve hunyt el, Pesti Monika cikkével rá emlékezünk.
Ötven éve, 1970 januárjában hunyt el Károlyi Antal, a Lakóterv műteremvezetője, aki rendkívül sokat tett szülőföldje, Vas megye fejlesztéséért is. Kilenc éven át volt Szombathely főépítésze, ahol több jelentős épület fűződik a nevéhez, így például a ma Agóra néven működő művelődési és sportközpont, a zeneiskola, valamint a Bartók Terem kialakítása a volt zsinagógában, de tanácsadóként élete végéig részt vett a város és környéke építészetének alakításában.
Károlyi Antal 1906. július 17-én született egy Vas megyei kis községben, Csempeszkopácson. Szombathelyen járt középiskolába, majd 1924-ben kezdte meg építészeti tanulmányait a Műegyetemen. A tervezői pályán Györgyi Dénes és Münnich Aladár mellett indult el. Ebben az időszakban részt vett többek között a debreceni Déri Múzeum (Györgyi Dénes és Münnich Aladár 1923–29) és Postaigazgatóság (Münnich Aladár, 1929–31) tervezésében, művezetésében, valamint az 1928-ban a Sándor (ma Bródy Sándor) utcába költöző Magyar Rádió épületeinek kialakításában, amelyben Györgyi és Münnich egyaránt fontos szerepet játszottak.
1935-től Wälder Gyula irodájában dolgozott, ahol ekkoriban például a Rákóczi út 12., a Villányi úti Szent Imre templom és a Madách téri épületegyüttes tervei készültek. Wälder már egyetemi tanárként is nagy hatással volt Károlyira, aki „könnyedén oktató, szinte játszva tanító professzorként” emlékezett vissza rá. Ő volt az a mester, akivel a fiatal hallgatók először kapcsolatba kerültek, és így is maradt meg az emlékezetükben, „mint az »építész« megtestesítője, nagy kalappal, a szájában lógó szivarcsutkával, a mindig mosolygó, viccelődésre bármikor kapható, a tréfát kedvelő és értő, a hallgatósággal cinkosságot vállaló, az ifjúságot szerető jó ember”. A két építész közötti kölcsönös szimpátiához a közös szülőföld is hozzájárult: Wälder szintén Vas megyében, Szombathelyen született és nevelkedett.
A harmincas évek legvégétől Károlyi már önálló tervezői praxist vitt, sok pályázaton is elindult, amelyekből több mint tizenötöt megnyert. Munkásságának már ekkor fontos részét adta a telepszerű lakásépítés, az ő tervei alapján épültek Óbudán a Tímár–Szőlő utcai lakóházak és a pécsi OTI lakótelep.
A II. világháború után be kellett illeszkednie az akkor kiépülő állami tervezőintézeti rendszerbe, 1949-től a Magasépítési Tervezőintézet csoportvezetője volt, 1951-től a Közti, míg a következő évtől a Lakóterv műteremvezetője. Ebben a háború utáni időszakban jelentős szerepet játszott a középületek helyreállításában, amelyek között külföldi feladat is volt: az eredetileg Wälder Gyula nevéhez fűződő szófiai magyar nagykövetség újjáépítése, amit még 1948-49-ben Kardos Györggyel együtt tervezett meg. Ilyen jellegű hazai munkái közül a legkiemelkedőbb a Vígszínház – amely 1945. januárjában kapott bombatalálatot – rekonstrukciója. Tervezőtársai Kiss Tibor építész és Flach János belsőépítész voltak, a színház 1951 decemberében nyílt meg a Magyar Néphadsereg Színháza néven. Tervei alapján sorra épültek a lakótelepek is. Részt vett Kazincbarcika kiépítésének első ütemében (1952), a budapesti Nagy Lajos király úti lakótelep tervezésében (1960–63), valamint Ajka és Várpalota szocialista városrészeinek létrehozásában 1952-től kezdődően. Várpalotán a város háború utáni újjáépítésében is komoly feladatokat vállalt.
Károlyi Antal Kardos Györggyel együtt nagy szerepet játszott abban, hogy a szocialista realizmus nálunk elsősorban a magyar klasszicista építészetet vette mintául. Műemlékvédelmi területen is működött, ezek közül a munkái közül a legjelentősebbek a várpalotai vár, valamint Válon az Ürményi-mauzóleum, -kastély és a plébániatemplom helyreállítása. 1955-ben jelent meg A magyar falu építészete című, Perényi Imrével, Tóth Kálmánnal és Vargha Lászlóval közösen írt könyve.
Életművében nagyon fontos szerepet játszott a szülőföldje, 1953–1962 között Szombathely és Vas megye főépítésze volt, de tanácsadóként szinte élete végéig részt vett a környék építészetének alakításában. 1967-ben Szentléleky Tihamérral közösen egy könyvben is összefoglalta Szombathely városépítésének múltját és jelenét.
A második világháborúban komoly károkat szenvedett város a nyugati határhoz közeli fekvése miatt kezdetben nem sok figyelmet kapott az ország szocialista vezetése részéről. 1953–54-ben indult el először egy kisebb városfejlesztési projekt 500 lakás megépítésére, amelynek tervezési munkáit Károlyi Antal műterme végezte a Lakótervben. Károlyi azonban nem állt meg ennyinél, hanem a belváros rekonstrukciós tervét is elkészítette, egy „foghíjtanulmánnyal” együtt, amelyben számba vette azokat az üres telkeket és a háborúban megsérült épületeket, amelyek a város főbb útvonalain beépítendők, illetve újjáépítendők voltak. Így, amikor 1957-ben nagyobb léptékben is megindult a város fejlesztése, már kész koncepció állt rendelkezésre.
Az első megvalósult tervei közé tartozik a Savaria tér kialakítása a Claudius-kúttal, majd a Március 15. tér – mindkettőt a belváros egy-egy súlypontjának szánta. Szombathely barokk korszakban létrejött kelet-nyugati tengelyének ellensúlyozására már az 1922-ben Wälder Gyula és Warga László által elkészített városrendezési terv is igyekezett kialakítani egy észak-déli tengelyt, új vertikális hangsúlyok elhelyezésével. Károlyi ezt az elvet vitte tovább, amikor a Március 15. téren a rendelőintézet hatemeletes tömbjével léptéket váltott a város korábbi, háromemeletes magasságához képest. Ezen a téren – amely átmenetet képez a történeti belváros és az akkoriban kialakuló külső lakónegyedek között – áll a szintén Károlyi által tervezett Művelődési és Sportház is.
Az intézmény a német nyelvterületen „Stadthalle”-nak nevezett többfunkciós városi csarnokok mintájára épült, Magyarországon elsőként. Károlyi az ezeregyszáz fős nagyterem nézőterét egy sík és egy lépcsőzetesen kialakított részre osztotta. A kézilabda pálya méretű sík terület küzdőtérként is tudott funkcionálni, ebben az esetben a lépcsős lelátó 600 néző befogadására volt alkalmas. Kulturális rendezvényeknél a teljes terület nézőtérként működött, a színpadhoz és a zenekari árokhoz kapcsolódóan.
„A kísérletező ember, amikor kísérletezéshez fog, soha sem tudja, hogyan végződik a kísérlete. Jól is, rosszul is végződhet. Az építkezéseknél sem mindegy, hogyan végződnek a kísérletek” – mondta Károlyi 1963. augusztus 20-án, a Művelődési és Sportház átadása kapcsán megrendezett sajtótájékoztatón, ahogy azt a Vas Népe két nappal későbbi számából megtudhatjuk. „Ha egy vegyész elront valamit, még egyszer megcsinálja. Az építész, ha elront valamit, nehezen vagy sehogy sem tudja helyrehozni, mert hiszen sok millióról van szó. E percek számomra az izgalom percei. Tegnap nem akkor voltam boldog, amikor az épületet tisztán, ragyogva láttam, hanem amikor tisztán hallottam a hangokat, a Bánk bán áriáit. Ez azt jelenti, az épület megfelel a céljának. Ez a kísérlet, amely Magyarországon az első volt, nem sikerült rosszul és ez megnyugvás számomra.”
Az épület, amely a közelmúltban rekonstrukción esett át az építész fia, Károlyi István tervei alapján, ma Agóra Művelődési és Sportház néven működik. Ugyancsak az új, észak-déli tengely kialakításához kapcsolódott a Ligeti Gabriellával közösen tervezett zeneiskola is, amely a város déli részének adott hangsúlyt. Az épület a volt zsinagóga mellé került, amelyben a két építész hangversenytermet hozott létre. Az 1975-ben megnyílt Bartók Terem jó akusztikájával azóta a magyar zenei élet egyik fontos színhelyévé vált.
„Az építkezés tervét Károlyi István készítette el, melynek koncepcióit már a zeneiskola építésénél figyelembe vették. Így előre elkészült a két épületet összekötő folyosó és a földszinti kiegészítő helyiségek: művészszobák, öltözők” – írta a Vasi Szemle 1975/3 számában Horváth Rezső. „A hangversenyterem céljaira átalakított, a háború óta egyre romló állagú zsinagógaépület külső architektúráját – a főbejárat kivételével – érintetlenül hagyták, a belső térkiképzést azonban a látási és akusztikai követelmények figyelembevételével a legmodernebb stílusban tervezték meg, vasbeton tetőszerkezettel és faburkolatú falakkal. A nézőteret – a karzattal együtt – 398 hallgatóra méretezték, a hangversenydobogón szimfonikus zenekar és oratórikus kórus foglalhat helyet. A karzat mögött, megfelelő magasságban hang- és képfelvételre egyaránt alkalmas stúdiófülkét alakítottak ki. A megfelelő hőmérsékletet és a levegő tisztaságát légkondicionáló berendezés biztosítja. A pódium világítását a modern környezethez jól illő, felfüggesztett világítótestekkel oldották meg. A nézőtér mennyezetvilágításának erőssége szabályozható. A két épületet összekötő folyosón és az előtérben van a pénztár, a ruhatár és a büfé.”
Károlyi nevéhez fűződik a büki gyógyfürdő ötlete is, valamint a fejlesztés első üteme. Az ötvenes években, amikor a mozgásszervi, emésztési és légúti problémák kezelésére használható gyógyvizet felfedezték, tulajdonképpen szénhidrogén-lelőhelyek után végeztek kutatásokat. 1960 decemberében az addig cementdugóval lezárt kutat megnyitották, majd 1962. augusztus 19-én adták át a gyógyfürdő első ütemét egy 500 m2 vízfelületű, kétharmadában fedett medencével és a szükséges kiszolgáló épületekkel. A további fejlesztések tervezője Károlyi István volt.
Károlyi Antal jelentős szakpublicisztikai tevékenységet is folytatott, tanulmányai és cikkei jelentek meg a Művészettörténeti Értesítőben, a Magyar Építőművészetben, a Vasi Szemlében, a Kortárs folyóiratban. 1969-ben a korszak építészeti gyakorlatáról a Valóság folyóiratban kibontakozott vitában így érvelt: „Az építészet ügyét és a tervezői tevékenységet az építőipar fölé kell emelni. Ennek különböző módjai ismeretesek. Így a tervezés — kivitelezés szétválasztása minisztériumi szinten is, vagy a tervezés kezébe olyan jogkör adása, amivel hathatós ellenőrzést és szelektálást gyakorolhat. Még az olyan kapitalista vállalatoknál is, mint a Skidmore, Owings & Merrill (USA) a vezető tervezők kezében van az irányítás. Nem a főkönyvelő vagy igazgató »jegyzi« a vállalatot a világ minőséglistáján, hanem pár tehetséges tervező, akik arra a szintre emelték a vállalat munkáját, ahol ma áll, és akiknek a személye és tehetsége adja a cég fedezetét, nem a bankbetét.” Persze ekkoriban a Szovjetunióra is hivatkozni kellett: „A szovjet tervezőintézeteket — ezek ismeretében szervezték a magyar tervezővállalatokat — sem az adminisztrációt végző igazgatóra és könyvelőre alapozták, hanem a szakmában eredményeket elért vezető építészekre. Az intézet súlyát ezek az önálló ateliérek adják meg, amelyeknek vezetői egyúttal az Építészeti Akadémia tagjai is.”
Károlyi Antal 1970. január 10-én, egyes források szerint 9-én hunyt el Budapesten. Az 1953-ban Ybl-díjjal elismert építész emlékét Szombathelyen utca őrzi. 2015-ben a HAP Galéria kiállítást rendezett a műveiből, ami később a FUGA-ban és a Vas megyei Levéltárban is látható volt.
Pesti Monika
Forrás:
Szentléleky Tihamér: In memoriam Károlyi Antal, Vasi Szemle,
A magyar tervezőirodák története (főszerkesztő Schéry Gábor, szerkesztő Jeney Lajos), Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest, 2001
Károlyi Antal: Beszéljünk az építészetről, Valóság, 1969/5
Károlyi Antal: Emlékezés Wälder Gyula építészre, Vasi Szemle, 2000/5.
Károlyi Antal – Szentléleky Tihamér: Szombathely városképei – műemlékei, Műszaki Könyvkiadó Budapest, 1967 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)
Timon Kálmán: Károlyi Antal (1906-1970) építész emlékkiállítása
Károlyi István: Szombathelyi agóra
Németh István: A 35 éves büki gyógyfürdő múltja, jelene és jövője, Magyar Nyugat, 1997/2
Károlyi István: Károlyi Antal emlékkiállítása, Tér, 2015. október 8.
szerk.: fzs.
