Siklós Mária: A Nemzeti háza
”Az építész, aki eltékozolta az építész-szerep rangját az utóbbi években – és ennek még sokáig ihatja a levét a szakma –, most egy képeskönyvvel állt elő. A szerző népszerűsítő módon kívánja megismertetni az olvasót a kulisszatitkokkal, legyen szó akár színházról, akár építészetről. De mit kezdjünk a művel, ha Siklós nincs tisztában a színház szó etimológiájával?”
Vargha Mihály könyvrecenziója
Az építész, aki eltékozolta az építész-szerep rangját az utóbbi években – és ennek még sokáig ihatja a levét a szakma –, most egy színes képeskönyvvel állt elő. Pályájának ”csúcsalkotásáról”, a Nemzeti Színházról – az épület megnyitásának ötéves évfordulója alkalmából, ezzel a címmel: A NEMZETI HÁZA. Így, nagybetűkkel szerepel a felírás a sötét tónusú keményfedélen és a belső címlapon is. Gyenge cím, pocsék írás, sok fotó, köztük rengeteg rossz kép. A szerző Siklós Mária, s mint alant kiderül, a kötet saját kiadása – ”magyarázom a bizonyítványom”.
A 250 színes fényképpel illusztrált albumféleség végigvezet az épületen – amit fotók helyett magyarázó rajzokkal sokkal célszerűbben meg lehetne tenni... A szerző szándéka szerint népszerűsítő módon kívánja megismertetni az olvasót a kulisszatitkokkal, legyen szó akár színházról, akár építészetről. De mit kezdjünk a művel, ha Siklós nincs tisztában a színház szó etimológiájával, ezért bátran közzétesz egy téves saját változatot. Szerinte e szóban a szín színességet, lilát-kéket stb. jelent, nem pedig színt mint szabad helyet (eredeti formájában játékszín!). Ha szerzőnk netán korábban jutott volna oda, hogy színháztervezési hitvallását szavakba öntse, akkor talán időben megbizonyosodhattunk volna arról (amit azért sokan persze tudhattak), hogy nincs olyan alkotói tehetsége, ami egy mai új színházépület tervezésére jogosítaná – a felújítások sora ehhez kevés. Lehet, hogy írni még nehezebb?
Egyéb súlyos hibákkal terhelt szövegéből (például tévesen idézi József Attilát, és állítása szerint május 30-án ünneplik a költészet napját) legalább a fele minden további nélkül kihúzható, mert felesleges szerzői utalásokat tartalmaz. Idézetek a 158. oldalról: ”Nem árulok el titkot”; ”Amelyekről most szeretnék beszélni (...) megítélésem szerint”; ”fontos tudni, hogy”; ”Szeretném remélni, hogy”; ”Egyes szám első személyben fogalmaztam, de a befejezetlenül maradt kert – melyről beszélek még – elsősorban tervezőjének, Török Péternek a problémája.” Mindez a Visszapillantás és utópia című fejezet kezdő oldalán olvasható, melyben azután érdekes dolgok derülnek ki. ”Nem tudom, hogy más miként van vele, de mindazt, ami életem során elért, legyen az jó vagy rossz történés, letisztultan, valós mivoltában csak utólag, az idő érlelésével értékeltem igazán.(...) E gondolatokat azért tartom fontosnak és hangsúlyozandónak, mert a múltra való visszapillantás szándékával egy-két problémás körülményről szeretnék még szót ejteni. (...) Egy belsőépítész kollégától származik a mondás, hogy az építész szerepe olyan, mint a hajóskapitányé. Ez olykor elég fárasztó, de meghozza ereményét!”
Mindez az előkészítés volt ahhoz, amit a 159. oldalról tudunk meg (bár már öt évvel ezelőtt értesülhettünk róla): megbízója, a drámaíró/rendező, Schwajda György határozottan vezette Siklós Mária ceruzáját, a maga erőszakos módján. Ezért négy szakág nem tartozott az építész hatáskörébe, közöttük a belsőépítészet, azt Schwajda önhatalmúlag angolokra bízta. Rémes magyarázkodó mondatokat olvashatunk erről: ”Biztosan én is tehetek arról, hogy elgondolásaim szinte falba ütköztek (sic!). Nem ismertük egymás világát, amelyek eléggé különbözőek is voltak. Több, valóban fontos elképzelésemnek érvényt tudtam szerezni, de többnek nem.”
Tördelési abszurd: van, ahol a szöveghasáb jobbra fönt kezdődik, majd balra lent folytatódik, s ugyanott olvasható az év sajtóhibája: kisugárzás helyett kis sugárzása van Tímár József színész szobrának = egy zseniális fotó méltatlan plágiuma a két bőrönddel (Az ügynök halála). Pont olyan szerencsétlenül szomorú a könyv, mint az épület.
Vargha Mihály
(A Siklós és Tsa. Épülettervező Bt. kiadása, Budapest, 2007. A szöveget gondozta M. Szilágyi Edit. 176 oldal, 3900 Ft)
Nyomtatásban megjelent az Élet és Irodalom Ex libris rovatában (2007. 44. szám)
