Közélet, hírek
Sólymos Sándor: Keretes szerkezet
2002.09.11. 13:29
Különös egybeesés, hogy a posztmodern korszakot a kezdete és a vége, mint egy dramaturgiai okok miatt gondosan megválasztott, hibátlan, szimbolikus keretes szerkezet tartja együtt Minoru Yamasaki személye, és az a tény, hogy a jelzett időpontokban épp az ő épületeit robbantották fel.
”Az építészet a zenével és az irodalommal rokonítható szimbolikus nyelv, ahol a szerkezetnek és a dramaturgiának kitüntetett szerep jut. Ezért, ha egy építészeti vonatkozásokkal is bíró eseményben a szerkezet és a dramaturgia több jelentéstani síkon, több összefüggésben is előfordul, akkor az kulturális jelentést, szimbolikus értelmet nyer. [...]
De nem csak a technológia változott, hanem az ideológia is. Kultúra ellenkultúrát, ideológia ellenideológiát szült. Mindkettővel lehetett műveleteket végezni, mindkettővel lehetett tervezni. Még a tervszerű működés határait is meg lehetett tervezni. A határ mindkét oldaláról. A határokon túl is, a határok felett is. A nemzetgazdaságok kereteit először az olajtársaságok majd a bankok nőtték túl. Nemzetközi lobby-k, nemzetközi bank-társaságok, nemzetek feletti regionális, kontinentális, interkontinentális érdekek artikulálódtak. A kettős kód a modernizációs ideológiákban hamarabb megjelent, mint a posztmodern filozófiákban. A két világrend a maga ideológiáival és a maga filozófiáival, no meg a maga fegyvereivel nézett farkasszemet egymással, egyre szűkülő játéktérben. Egy posztmodernizálódó világ egy modernizálódó világgal, de közös érdekből, egyként hallgattak a harmadik világról, amely teljesen eszköztelen és premodern volt. Kétségbeejtően és kilátástalanul premodern.”
Különös egybeesés, hogy a posztmodern korszakot a kezdete (1972. 07. 15. 15:32) és a vége (2001. 09. 11. 09:03), mint egy dramaturgiai okok miatt gondosan megválasztott, hibátlan, szimbolikus keretes szerkezet tartja együtt Minoru Yamasaki személye, és az a tény, hogy a jelzett időpontokban épp az ő épületeit robbantották fel. A posztmodern építészeti gondolkodás népszerűsítéséhez Robert Venturi: ”Összetettség és ellentmondás az építészetben” c. elméleti írásával (1966) jelentősen járult hozzá. S valóban a posztmodern alaposan kitágította az összetettség és az ellentmondás érvényességi köreit az építészetben. A posztmodern merőben új értékvilágot sejtető kulturális mintázata a modernizmus (a későmodern) kontextusában bukkant fel, és a posztmodernizmus (a késő-posztmodern) - a terrorizmus általi kollektív fenyegetettségünk miatti - merőben új értékvilágot sejtető kontextusában ért véget. Amikor az összetettség és az ellentmondás az építészetben - a dekonstrukció nyelvezetének divatja miatt - már tovább nem is volt fokozható. Ráadásul mindkét kontextus-váltás tényének a Yamasaki által tervezett épületek felrobbantása ad nyomatékot.
Mert egyre inkább úgy tűnik, hogy nem csupán egy méreteit és brutalitását tekintve példátlan terrorcselekmény történt, hanem a látványosan maguk alá omló tornyok porfelhője egy egész korszak értékvilágára telepedett, s a törmelék alól már soha nem fog ugyanaz előkerülni, mint ami azelőtt ott volt.
Egy civilizációs paradigma érvényessége kérdőjeleződött meg immáron végérvényesen. Az, hogy ez az esemény nem sokkal a bekövetkezése után jól érzékelhetően szimbolikus korszakhatárrá minősült, az nem egyszerűen egy - a döbbenet ereje által kikényszerített túlzófokban fogalmazott - publicisztikai fordulat, hanem számos dimenzióban érzékelhető, és az azóta bekövetkezett változások minőségében beállt fordulatok révén bizonyítható tény.
A teljes írás a csatolt dokumentumban olvasható.
De nem csak a technológia változott, hanem az ideológia is. Kultúra ellenkultúrát, ideológia ellenideológiát szült. Mindkettővel lehetett műveleteket végezni, mindkettővel lehetett tervezni. Még a tervszerű működés határait is meg lehetett tervezni. A határ mindkét oldaláról. A határokon túl is, a határok felett is. A nemzetgazdaságok kereteit először az olajtársaságok majd a bankok nőtték túl. Nemzetközi lobby-k, nemzetközi bank-társaságok, nemzetek feletti regionális, kontinentális, interkontinentális érdekek artikulálódtak. A kettős kód a modernizációs ideológiákban hamarabb megjelent, mint a posztmodern filozófiákban. A két világrend a maga ideológiáival és a maga filozófiáival, no meg a maga fegyvereivel nézett farkasszemet egymással, egyre szűkülő játéktérben. Egy posztmodernizálódó világ egy modernizálódó világgal, de közös érdekből, egyként hallgattak a harmadik világról, amely teljesen eszköztelen és premodern volt. Kétségbeejtően és kilátástalanul premodern.”
Különös egybeesés, hogy a posztmodern korszakot a kezdete (1972. 07. 15. 15:32) és a vége (2001. 09. 11. 09:03), mint egy dramaturgiai okok miatt gondosan megválasztott, hibátlan, szimbolikus keretes szerkezet tartja együtt Minoru Yamasaki személye, és az a tény, hogy a jelzett időpontokban épp az ő épületeit robbantották fel. A posztmodern építészeti gondolkodás népszerűsítéséhez Robert Venturi: ”Összetettség és ellentmondás az építészetben” c. elméleti írásával (1966) jelentősen járult hozzá. S valóban a posztmodern alaposan kitágította az összetettség és az ellentmondás érvényességi köreit az építészetben. A posztmodern merőben új értékvilágot sejtető kulturális mintázata a modernizmus (a későmodern) kontextusában bukkant fel, és a posztmodernizmus (a késő-posztmodern) - a terrorizmus általi kollektív fenyegetettségünk miatti - merőben új értékvilágot sejtető kontextusában ért véget. Amikor az összetettség és az ellentmondás az építészetben - a dekonstrukció nyelvezetének divatja miatt - már tovább nem is volt fokozható. Ráadásul mindkét kontextus-váltás tényének a Yamasaki által tervezett épületek felrobbantása ad nyomatékot.
Mert egyre inkább úgy tűnik, hogy nem csupán egy méreteit és brutalitását tekintve példátlan terrorcselekmény történt, hanem a látványosan maguk alá omló tornyok porfelhője egy egész korszak értékvilágára telepedett, s a törmelék alól már soha nem fog ugyanaz előkerülni, mint ami azelőtt ott volt.
Egy civilizációs paradigma érvényessége kérdőjeleződött meg immáron végérvényesen. Az, hogy ez az esemény nem sokkal a bekövetkezése után jól érzékelhetően szimbolikus korszakhatárrá minősült, az nem egyszerűen egy - a döbbenet ereje által kikényszerített túlzófokban fogalmazott - publicisztikai fordulat, hanem számos dimenzióban érzékelhető, és az azóta bekövetkezett változások minőségében beállt fordulatok révén bizonyítható tény.
A teljes írás a csatolt dokumentumban olvasható.
