Épületek/Örökség
Somlyódy Nóra: A Spenótház átépítése - a méreg zöldje
2005.12.19. 15:10
A nemrég még sötétzöld, a közízlés ítélete szerint világronda épület szélfútta frizurájú, sápadt asszonyra emlékeztető házzá alakul. Nem egyszerűen.
Befejezéséhez közeledik a Roosevelt téri Spenótház átépítése. A nemrég még sötétzöld, a közízlés ítélete szerint világronda épület szélfútta frizurájú, sápadt asszonyra emlékeztető házzá alakul. Nem egyszerűen. Kinek a neve szerepel az építési táblán, és kié nem? A munka első gazdája, Borsay Attila építész először szeptemberben pakolt ki az Alaprajz c. szaklapnak.
A Spenótháztól főként a színe miatt volt szokás viszolyogni, de sokaknak ellenszenves volt az is, ahogyan az épület homlokzata lentről felfelé három markáns lépcsőfokban előreugrott. Egy anekdota szerint elismert szaktekintélyek választották ki azt a bizonyos zöldet, egy másik magyarázat szimpla melléfogásról tud: a hetvenes évek végén Svédországból rendelt festék nem egyezett a színskálán kiválasztott árnyalattal, és végképp nem a tervező (Hübner Tibor) által elgondolt homokszínűvel. Építészek mesélik, hogy a hármas előreugrás érzékeny koncepció eredménye: Hübner a Roosevelt tér beépítésének történetileg kialakult hármas tagolását döntötte meg kilencven fokban.
A háborúban lerombolt Európa Szálló helyén tíz éven át épülő irodaházat először külkereskedelmi cégek majd állami hivatalok lakták; mígnem 1996-ban privatizálták. Amikor öt évre rá megint gazdát cserélt, az új tulaj, a MOM Parkot is építő német cég, a Bayerische Hausbau GmbH magyar leányvállalata (BHG) sem óhajtotta megtartani az eredeti formát – ez a megoldás a szocializmus több építészeti emlékművéhez hasonlóan (a Vörösmarty téri “elizélt palota”, a Fő utcai irodaház, stb.) itt sem merült fel. A Spenótház esetében a historikus “eredet”, és a szomszéd palotákhoz (Akadémia, Belügyminisztérium, Gresham) való simulékonyabb illeszkedés melletti érvek hangzottak el. Ezeket a 2001-es szabályozás végül kívánalomként rögzítette.
Precedensértékű pályázat
Eltér István, a Magyar Építész Kamara (MÉK) elnöke ezek után meggyőzte a beruházót arról, hogy az építészek meghívásos tervpályázat keretében gondolkodhassanak el a húsz évet élt Spenótház környezethez, korhoz és a városképi pozícióhoz méltó utódján. A pályázatot a kamara precedens értékűnek szánta, hiszen magántulajdonban álló épületek esetében nem kötelező a tervezők versenyeztetése. Meghívták Helmut Jahnt, akinek a világ számos felhőkarcolót és a berlini Sony Centert köszönheti, és Eltér elérte azt is, hogy egy mesteriskolás csapat is indulhasson. Borítékbontáskor az öt magyar és öt német építészből álló zsűri lepődött meg a legjobban, amikor kiderült, hogy a magyar sztárokkal dúsított mezőnyből a mesteriskolások munkáját hozta ki győztesként.
Az eufória azonban nem tartott sokáig. Kiderült, hogy a mesteriskolás csapat - tapasztalatok és infrastrukturális háttér híján - komoly szakmai segítség nélkül nem lesz képes végigvinni a sokat látott építészek számára is hatalmas kihívást jelentő munkát. A beruházó egyébként is kérte volna felelős tervező kijelölését, hiszen a mesteriskolások még nem rendelkeztek tervaláírási joggal. A fiatalokat a pályázati munka után is segítő Golda János akkor szállt ki a tervezésből, amikor Turányi Gábor, a második díjas terv szerzője, és egyben a pályázatnyertes csapat egyik mestere 2002 tavaszán elvállalta a felelős tervező szerepét: az ő szakmai elismertsége a zökkenőmentes folytatás garanciája volt. Golda irodáját éppen elárasztotta a munka a Debreceni Egyetem bővítése miatt; vele együtt néhány mesteriskolás is kilépett a projektből.
Hasonló elképzelések
Turányi azért is tűnt szerencsés partnernek, mert a két pályázat alapkoncepciója hasonló volt. Mindkettő a szomszédos palotákéhoz hasonló hármas tagolásban gondolkodott, ezért a Spenótház nagy udvara helyett két kisebb udvart szánt az átalakított irodaháznak, s így egy új épületszárny beillesztésével pótolhatta azt az építményfelületet, ami két emelet elbontásával elveszett (az épületmagasság csökkentését szintén előírta a szabályozás). A földszinten, ahová éttermeket szántak, mindkét tervben passzázs kötötte össze a mellékutcákat és a Roosevelt teret. A mesteriskolások ugyanakkor francia módon megnyitották az udvarokat a tér felé, és az emeleti szinteken egymáshoz képest elcsúsztatott hosszúkás ablakokkal vonalkódos homlokzatot terveztek, míg Turányiék zárt udvarokkal és szabályosan rendezett ablaknyílásokkal képzelték el a házat.
A BHG tehát leszerződött a Turányi és Simon Építészirodával (T+S), ők pedig a mesteriskolások cégével (MCXVI Kft.). A továbbdolgozott tervre rábólintott a fővárosi tervzsűri is. A kivitelezési terveket mégis csak másfél évvel később, 2003 májusában adták le: a feladat nemcsak a mesteriskolásokat, a T+S-t is próbára tette. Ez a terv tartalmazta a ma már élőben is megtekinthető lankás tetőt, a “bedugózott” udvarokat és a Nádor utca felőli tetőteraszokat; a homlokzatot kő és üveg kombinációjaként képzelték el. Ekkorra a ház arculatát az ablakok mellett váltott ritmusban megjelenő zöld és rózsaszín üveglapok határozták meg, így reprodukálva a mesteriskolás terv vonalkódos homlokzatkialakítását.
A kiviteli tervek leadása után további háromnegyed év csúszást okozott, hogy a Roosevelt 7/8-nak hívott projektet majdnem megvette (és lerobbantotta volna) a Gresham tulajdonosa, de aztán mégsem. Amikor 2004 tavaszán végre megkezdődött a spenótszínű panelek visszabontása, kikerülhetett az építési tábla a helyszínre. Amely, történetünk néhány szereplőjének legnagyobb meglepetésére csak a T+S nevét tüntette fel tervezőként.
Tervek
“A kiviteli tervek 95 százalékát és a komplett belsőépítészeti tervet mi készítettük, Turányiék a homlokzatot és a tetőt. Turányi Gábort nagyra tartottam, és megtisztelő volt, hogy atyai, tanári volt a viszonya hozzám. Álmomban nem gondoltam volna, hogy így ki fog velünk tolni” - mondta Borsay Attila (MCXVI Kft.) a Narancsnak. Radics János, a Spenótház BHG-s projektvezetője szerint ők - a beruházó - abból indultak ki, “hogy a tervezés komplex és egyértelmű vezetés alatt zajlott. Ugyanarról a kiindulási tervről és annak továbbfejlesztéséről volt szó. 2004 nyarán meglepődve tapasztaltuk, hogy a T+S egy levélben megtiltotta a MCXVI Kft. nevének megjelenését az építési táblán. Az építési engedélyen és a kiviteli
terven mindkettejük pecsétje rajta volt. Az indoklás szerint a mesteriskolás csapat ’csak egy’ az ő alvállalkozóik közül, amit kicsit furcsállottunk, hisz a T+S-t mint társtervezőt kértük fel”. Akárhogyan is történt a megállapodás a T+S és a beruházó BHG között, a szerződésük - mint Radicstól megtudtuk - nem rögzíti a “társtervezői” szereposztást, s nem tér ki arra sem, hogy a T+S-nek munka során figyelembe kellene vennie a mesteriskolás tervet és annak szerzőit.
Turányiék álláspontját csak abból a levélből tudjuk rekonstruálni, amit az Alaprajzban megjelent Borsay-interjúra válaszként küldtek, mert Turányi Gábor és Bence (fia és tervezőtársa) személyes találkozónkat követően csak a cikk végén olvasható nyilatkozat közzétételéhez járult hozzá. A levél hangsúlyozza: “A ház a fontos! Mindent az dönt el, hogy a ház jó vagy rossz. És most már jó lesz!” (kiemelés az eredetiben). Turányi szerint az épület “a T+S pályázati tervének folytatása, három év hosszú és kemény tervezési folyamatának végeredménye, melynek első másfél évében az MCXVI Kft. tervfeldolgozási munkát végzett.” Borsay Attila megerősíti, hogy a T+S-sel - teljesen gyanútlanul - valóban “tervfeldolgozásról” írtak alá szerződést, s mellékesen még a szerzői jogaikról is lemondtak a megbízó javára.
Borsay szerint már a kiviteli tervek elkészítése sem ment simán, mert “Turányi Gábort a ház csak addig érdekelte, amíg a szürke kőről és a színes üveglapokról volt szó. Sok sztárépítész gondolkodik így, de mögöttük ott az iroda, amely feldolgozza a skicceket. E-mailen jöttek a hibás homlokzati rajzok” - érzékelteti a munkamenetet. Radics árnyalja a dolgot: “Ebben a felállásban a mesteriskolások játszották a műszaki pontosság szerepét. Az kevés, ha valaki tud CAD-del rajzolni. Mi kész terméket vártunk, és nem azt, hogy az építészek a mi projektünkön tanulják meg, hogyan kell egy ilyen házat áttervezni.”
A kiviteli tervek leadása után a mesteriskolások és a T+S iroda kapcsolata gyakorlatilag megszakadt. “Turányiék még egy évvel a tervleadás után is tartoztak nekünk, miközben váltig hajtogatták, hogy őket még nem fizették ki. A beruházótól értesültünk, hogy a T+S-sel korábban rendezték a pénzügyeket.” A további kifizetésekről szóló megállapodások a kiviteli tervek hibáira hivatkozva csökkentett összegekről szóltak, és a korábbiakhoz
hasonlóan kiemelték, hogy a szerzői jog a T+S-t illeti - meséli Borsay Attila. Ezzel az MCXVI a T+S felé lezártnak tekintette az ügyet, de idén szeptemberben, amikor már a szakmán belül is elterjedt a történet, Borsay kitálalt az Alaprajznak. “Engem az ügy igazságtartalma érdekel. Bár sikeres az irodánk, a reputációnkat helyre kell állítani. Három éve magyarázkodunk ismerősnek, ismeretlennek - elég volt” - fakadt ki az ifjú építész.
Az általunk megkérdezett szakértők szerint személyhez fűződő jogról lemondani nem lehetséges, az legfeljebb elévülhet, hetven év leteltével. A tervfeldolgozás során nem is jön létre szerzői mű; annak szerzői jogáról tehát sem lemondani, sem azt visszakapni nem lehet. Szerzői jogi szempontból nem a tervezők közötti megállapodás számít, hanem az, hogy kik és milyen minőségükben írták alá a tervlapokat és a tervezői nyilatkozatot - s bár az előbbi nem egyértelmű, az utóbbi világos: Turányi Gábor és Simon István vezető tervezők.
A kamarának nem inge
A Spenótház újabb történetének azonban ez csak az egyik szála. A beruházó 2004 tavaszán némileg módosított eredeti elképzelésein. A belső udvarokat az ötödik szint magasságában fóliatetővel kívánták fedni a korábbi üvegtetős verzió helyett; statikai okokból lemondtak a kétszintes előcsarnokról; és a földszintre a századforduló építészeti hagyományait idéző nagyportálokat terveztettek. E változtatások építészeti megfogalmazására a BHG új szerződést kötött a T+S-sel, akkor még abban a hitben, hogy ezzel egyúttal az MCXVI-nek is munkát ad. A benyújtott kiviteli tervek színvonalával és műszaki tartalmával kapcsolatban azonban kételyek merültek fel, ezért Radics János a Budapesti Építész Kamara (BÉK) szakmafelügyeleti bizottságától kért szakvéleményt. A tervdokumentáció egyrészt nem volt aláírva, másrészt kisebb-nagyobb hiányosságoktól szenvedett (nem az előírásoknak megfelelő léptékben készült; a tűzvédelmi szakhatóság nem engedélyezte; és nem volt engedély a homlokzati üveglapokra megrendelt díszkivilágításra sem). A beruházó mégis kifizette a kiviteli tervet, “mielőtt még a T+S megindította volna a többmilliárdos cég felszámolását” - mosolyog fanyarul Radics. “Úgy érezzük, egyre több feladat hárul ránk. Érvényes kiviteli tervünk nincs, mert a tervezők nem hajlandóak aláírni, a további hibajavítási munkát pedig megtagadják. Ebben az esetben nem tudom, milyen felelősségekről beszélhetünk. Ilyen tervezőkre egyetlen beruházónak sincs szüksége.” Amióta a T+S értesült Radics intézkedéséről, csak ügyvédi úton tárgyal a beruházóval, sőt jó hírnév megsértése miatt polgári peres eljárást is indított Radics ellen, amit 2005 októberében, az első tárgyalás alkalmával kiterjesztett a BHG-ra.
A szakmafelügyeleti bizottság nemrégiben meghozott döntése sokakat meglepett. Szakvéleményt nem adtak ki, mert Radics a meghallgatáson nem titkolta el, hogy az “állásfoglalást folyamatban lévő polgári peres eljárásban kívánják felhasználni” - indokolja a BÉK és a bizottság elnöke, hozzátéve, hogy az eljárásban “nem kívánnak közreműködni, különösen, ha az eljárás a kamara egyik tagját érinti.” A kérdés persze egyszerűen egy terv szakmai minőségére vonatkozott. Az pedig csak hab a tortán, hogy Radics János épp úgy tagja a BÉK-nek, mint Turányi Gábor.
De az ügy most már nem csak az érdekelt felek igazságérzetét bántja. Eltér István, a MÉK elnöke, a példaértékű pályáztatás kiötlője eddig abban a hitben élt, hogy minden rendben zajlik. “A BÉK-nek kötelessége lett volna szakvéleményt adni, ez olyan, mint egy matekdolgozat: elbírálható a szerző személyének ismerete nélkül” - állítja, s az ügy további firtatását ígéri. Golda János, aki Turányit a szakma jó részével egyetértésben “világszínvonalú építésznek” tartja, utólag a saját felelősségét érzi, hisz kritikus pillanatban lépett ki a munkából. Dévényi Tamás építész pedig (aki nem először áll ki fiatal építészek mellett) a Borsay-interjú és Turányi válaszlevele után vizsgálatot kért a BÉK elnökétől, mégpedig az etikai és fegyelmi szabályzat “Az építész kötelezettségei kollégái iránt” passzusa alapján.
Időközben az épület szerkezetkész lett, a beruházó lemondott a díszkivilágításról; a tűzvédelmet másképp oldják meg. Bár a kivitelező éppen repült, és áll az építkezés, a Roosevelt 7/8 irodaház 2006-ban elkészül, és aligha fog emlékeztetni a két 2001-es pályaműre.
A lényeg: a ház - írta Turányi Gábor az Alaprajznak. Nehéz lenne vitatkozni vele. De az is igaz, hogy egy műre nem csak a szakmai kritika reflektál; s az épületek magukon viselik a körülmények és viszonyok nyomát is, melyekben keletkeztek. A közvélemény a 70-es években megbélyegezte a Spenótházat. Vajon hogy fog majd vélekedni az utódjáról?
***
“A Spenótház átépítésével kapcsolatos szakmai írásra, nyilatkozatra vagy interjúra bármikor szívesen vállalkozom, de nem kívánok a korábban megjelent rágalmakkal kapcsolatban megnyilatkozni.”
(Turányi Gábor DLA, vezető tervező)
szerző: Somlyódy Nóra (szöveg+kép)
A cikk megjelent a Magyar Narancs 2005. december 15-i számában.
