Több, mint tizenhétezer négyzetméteren, a Józsefvárosi pályaudvar egykori területén épült múzeum a holokauszt áldozatainak emlékére. F. Kovács Attila tervében összetett felszíni és föld alatti térrendszert álmodott meg, rendezve az elhagyott vasútállomás környezetét is. A közös helyszíni bejárás után Mizsei Anett mutatja be a projektet.
Magyarországon ez az első kísérlet egy ilyen nagyságrendű emlékhely létrehozására, hazánkban példa nélküli épületegyüttesről van szó. Az egész terület egy épített tájként fogható fel, amelyben térszín felett több különálló épülettömeg jelenik meg – köztük a helyreállított pályaudvar. Ez az épített táj takarja a felszín alatt létesült kétezer négyzetméteres kiállítási területet, s adja az összeköttetéseket a föld alatt az egyes házak közt.
A komplexum tulajdonképpen a 70 évvel ezelőtti események absztrakt leképzése: kortárs, épített formába szilárdítja a múlt egy szeletét. A vállalást ez teszi egyszerre kihívássá és szinte megoldhatatlanná. A téma és a közelmúltban megépült ikonikus európai előképek tovább bonyolították a feladatot, ami F. Kovács Attilára várt. A tervező egyensúlyt teremtett az absztrakció és a direkt utalások közt. Újraértelmezve a vasút anyagait, építette fel a látogató által bejárt térsorozatot, s miközben úgy hisszük, hogy a megérkezésre szolgáló platóról beláthatjuk a területet, valójában nagyon is fokozatosan tárulnak fel az egységek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a terület többféleképp zsilipelhető, egyes részei egymástól függetlenül is üzemelhetnek.
A tervezett funkciók meg is kívánják ezt a rugalmasságot: iroda, konferenciaterem, kiállítótér, megemlékezésre alkalmas külső és belső terek, kantin és persze a mindehhez szükséges kiszolgáló funkciók zökkenőmentes üzemeltetése szükséges. A lesüllyesztett bejárat és a hozzá vezető lépcsőzetes tér önmagában is rendezvényhelyszínként üzemelhet, oldalán corten acél pengefal és pergolás, rejtett világítású folyosó található. A tervezőt és a kivitelezőket is dicséri ez az elem, pengefal ennyire „penge", ennyire karcsú ritkán lesz.
Az épületek tömegei és a köztük lévő táji elemek elválaszthatatlanok egymástól, és ugyanaz az átfogó tervezői szemlélet tükröződik rajtuk, mint a legapróbb részleteken a belsőépítészetben. Az épületek „kertjeit" rozsdás acéllemezekkel határolt „medencék" alkotják. Az egyiket örökzöld tölti ki, másutt a vasútnál használthoz képest tízszeres méretű bazaltzúzalék adja a felületet. A harmadik, egy szinttel lesüllyesztett átriumban zöld falak közt, organikusan szerkesztett kert ellenpontozza a szigorú vonalakat, amelyeket a terület rendezésekor húztak az alkotók.
A komplexum fókuszpontja a jelként magasodó, vasúti kocsi tornyok kettőse, amik közt Dávid csillag keresztmetszetű, egyedi perforált alulemez burkolatú híd feszül. Az íves lezárású hasábokról olyan könyvekre is asszociálhatunk, amelyeknek mindkét oldalán gerince van, azaz „kinyithatatlan", feltörhetetlen titkokat rejt. A tervek szerint az első torony opálos fehér borítást kap belülről. A második torony matt fekete belsővel készül, ahol egy elhurcolt család szobájának széttört berendezése „zuhan" az öt szint magas űrszerű térben. A látogatók járórácsokon közlekedve megélhetik a szédítő magasságot-mélységet, és azt a nyugtalanító érzést, ahogyan alattuk és fölöttük is mozognak az emberek.
A látogatók a térszín alatti installációkat bejárva érkeznek meg a kiállítótér szívébe, a tornyok lábához. Itt felkapaszkodva az első toronyba és a hídon átkelve a második toronyban leérkeznek a kiállítást záró térbe. Itt a túlélők, hazatérők sorsát követhetik, míg végül a zöldfalakkal határolt, megnyugtató, vízzel és természetes anyagokkal berendezett belső meditációs kerttel válik teljessé a megtett út.
Elegáns szerkesztéssel a beépítés követi az eredeti szimmetriát amelyet csak a tornyoknak a merőleges rendszerből kimozduló tömege bont meg. Az egykori állomásépület középső axisa jelöli ki a tengelyt: erre fűződik fel a híddal összekötött tornyok kapumotívuma, az általuk közbezárt „Emlékezés tere" és a reprezentatív főlépcső a Fiumei út felé. Ennek centrumában lesz az a 2 km magas fény emlékoszlop ami alulról átszúrja a Dávid csillag híd alumínium burkolatát A kiállítás zárásaként a térszín alatti csarnokban egy vertikálisan végtelenített térben jelenik meg újra a csillag és sokszorozódik, amíg el nem tűnik a tükrök fényveszteségében.
Az állomásépület - műemléki helyreállítása mellett - bekapcsolódik a múzeum vérkeringésébe. Bazaltkő „tenger" veszi körbe ezzel szoborszerű objektummá válik, mintegy kiállítási tárgyként áll az új beépítés közepén, kiforgatva a kortárs épületek szoborszerűségéről alkotott elképzeléseinket.
Az épület belsejében időszaki kiállításokra alkalmas üvegdobozként megfogalmazott, nagy belmagasságú, nagyobb installációkat is befogadó tér van. Az egykori vágányok felé néző üvegfala egyben a ház új homlokzati kontúrja is: a régi homlokzat árkádos átmeneti térré alakult az üvegfal hátrahúzásával. A sínek helyén bazaltkő „tenger", ide kerülnének Fehér László festőművész életnagyságú sziluett-szobrai, szellemként megidézve az egykor útnak indulókat. Az állomásépületben a hagyományos „resti" hangulatát idéző 21. századi kantin, konferenciaterem, kis üvegdobozba helyezett könyvesbolt is üzemel majd.
Az állomásépület két oldalán a valahai MÁV alkalmazottak lakóépületeiben az oktatási és irodai funkciókat helyezték el. A nyersbeton, a corten ablakdobozok és a rozsdás betonacél-háló határozza meg külső megjelenésüket, s hasonló színek köszönnek vissza a belsőben is. Az egész projektre jellemző, hogy a legkisebb részletek, akár egy tűzoltószekrény ajtaja is egyedi lakatosmunkával, gondos tervezéssel valósultak meg.
A fenti, részletekbe menő alaposság és kreativitás jellemző az építész, belsőépítész, F. Kovács Attila által tervezett épületegyüttesre és a kiállítási installációkra is, amelyek - ha megvalósulnak alighanem Közép-Európa kiemelkedő múzeumi élményét jelenthetik majd. Emellett egy olyan értékes, iparterület-revitalizációs projekt lehetne, ami pozitív példaként állna a jövőbeni városfejlesztések előtt.
Mizsei Anett
Többek között a Sorsok Háza is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.