Programok

Sou Fujimoto is előad a Brain Bar-on

2021.09.08. 11:36

A Magyar Zene Háza tervezője a  Brain Bar „Jövő városai" témában indított panelbeszélgetésén vesz részt.  A Hogyan tervezhetünk élhető városokat a jövő számára? című szimpózium élőben is követhető lesz online minden érdeklődő számára szeptember 9-én, csütörtökön 15 órától.

A panel résztvevői: Sou Fujimoto, a Magyar Zene Háza tervezője, Lasma Ivaska, a MOME Innovációs Igazgatója, Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára, valamint Roman Sysel, a Bolt regionális menedzsere. A Brain Bar-t, 2021. szeptember 9–10-én, a Millenárison rendezik meg.

A Liget Budapest Projekt részeként épülő Magyar Zene Házát a kortárs japán építésznemzedék egyik legkiemelkedőbb egyénisége, Sou Fujimoto tervezte, a magyar tervező partner pedig az M-Teampannon iroda volt. Az épület év végére készül el, a tervezés szempontjairól szintén beszélni fog Sou Fujimoto az eseményen.

Az épületet 2019-ben a legjobb nemzetközi középületének választották a londoni International Property Awards megmérettetésen, 2020-ban pedig a világ legjobb zenei tematikájú fejlesztésnek járó fődíjat kapta meg az amerikai Music Cities Awards pályázatán. A házat ez év első napjaiban a CNN és a World Architecture Community 2021 legjobban várt épületei közé választotta.

A Városligetbe tervezett épületéről Fujimoto így beszélt: „A Magyar Zene Háza egy parkban épül. Az első, ami erről eszembe jutott, hogy a természetben zenélek. A két földszinti előadótermet ezért úgy akartam elhelyezni, hogy kapcsolatban legyenek a parkkal. Míg a legtöbb koncertterem zárt doboz, én nyílt tereket álmodtam, ahová beszűrődik a természetes fény, ahonnan ki lehet látni a természetbe, és ahová a Ligetből is be lehet látni. Azt akartam, hogy ez egy felszabadító hatású tér legyen, konceptuális értelemben, a gyakorlatban pedig lehetőséget kínáljon a minőségi zenehallgatásra a gyönyörű környezetet tiszteletben tartva. A megbízás ritka és egyedülálló helyzetet nyújt, olyat, amely máshol nem is valósulhatna meg. A Magyar Zene Háza projekt alapját a budapestiek szeretete jelenti a hely iránt. Üvegfalú teret konstruálni zenéléshez hatalmas technikai kihívás. De addig foglalkoztunk a témával, amíg megtaláltuk a megoldást az akusztikai, szerkezeti és más funkcionális problémákra. Azt gondolom, ha elkészül az épület, nagyon különleges teret fedezhetnek fel maguknak a látogatók."

A pandémia okozta lezárások miatt ugyan az elmúlt másfél évben nem utazhatott Magyarországra, ám a technikai lehetőségeknek köszönhetően a rendszeres egyeztetések nem maradtak el. A Magyar Zene Háza megnyitójára természetesen feltett szándéka Budapestre utazni.

A Hogyan tervezhetünk élhető városokat a jövő számára? című panelbeszélgetés a Brain Bar YouTube csatornáján élőben követhető lesz minden érdeklődőnek szeptember 9-én, csütörtökön 15 órától.

Forrás: sajtóközlemény