Spontán átalakulás a régi tésztagyárban
A jó százéves római tésztagyár közel négy évtizede új életet kezdett. Eleinte spontán módon vették be tereit a művészek, mára pedig megkerülhetetlen kortárs művészeti intézménnyé vált a Pastificio Cerere.
Róma San Lorenzo kerülete a klasszikus városfalakon kívül, a Termini pályaudvar és annak szerelőműhelyeinek szomszédságában terül el. A vasút és a Verrano temető között kialakult városrész kívül esett a hagyományos városszerkezeten, illetve a fejlesztési terveken, az 1880-as évektől kezdve a könnyűipar különböző gyárai, illetve olcsó munkáslakások épültek itt ki. Mára a kerület kezd teljesen átalakulni, a Sapienzia Egyetem közelsége és a sorra felszabaduló ipari létesítmények hatására a városrész fiatalodik és egyre több a lehetőség a kísérletezésre. Kisebb üzemcsarnokokban start-up üzletek, nem hagyományos éttermek, galériák nyílnak.
A negyed egyik legrégebbi üzeme a mezőgazdaság istene nyomán Cererének nevezett malom és tésztagyár a via Tiburtinán, a környék ipari örökségének egy kiemelkedő, szép darabja. Az 1905-ben alapított Cerere tésztagyár Pietro Satti tervei szerint építette fel új üzemét, aminek alapját egy 1898-ban épített kétszintes lakóház, illetve a telek másik részén álló négyemeletes ipari épület adta. Az öntöttvas pilléreken álló téglaépület később több helyen betonberakásokat is kapott, építészetileg mégis egységes maradt. Gyárudvara felett a szárnyakat összekötő hidak ívelnek át.
A termelés azonban alig fél évszázad után, 1960-ban leállt, az épületet néhány kisebb raktár kivételével kiürítették. 1975-ben néhány művész fedezte fel magának és spontán módon stúdiókat kezdett kialakítani az elhagyott épületben. Az 1980-as években itt működött a Nunzio, Bruno Ceccobelli, Gianni Dessì, Giuseppe Gallo, Piero Pizzi Cannella és Marco Tirelli alkotta úgynevezett San Lorenzo Kör, amelynek hagyományaira épül a mostani művészközpont: műtermek, galériák, fényképészeti iskola és grafikai stúdiók.
Az épületet a benne dolgozó művészek gondozták, nem készült egységes felújítási koncepció, mégis sikerült aránylag egységes keretekben tartani annak arculatát. A 2000-es évek első évtizedében több alapítvány vette kezébe a ház kezelését, minél függetlenebb fenntartását. A Fondazione Pastificio Cerere elindulását még az üzleti szférából érkező kezdőtőke segítette, mára azonban – részben a nemrég megnyitott éttermével – saját lábára próbál állni a nemzetközi és hazai művészek, illetve a környező egyetem diákjainak kapcsolatára épülő rezidensprogramokat szervező, a művészeti oktatásban és -népszerűsítésben is aktív szervezet. A Spazio Cerere inkább az előadó művészet számára teremt lehetőségeket az épület felújított, egybefüggő és flexibilisebb tereivel. Mára látható, hogy az elmúlt lassan négy évtized olyam módon volt képes újraéleszteni a régi tésztagyár épületét, ami a korában kerülendő környék új arculatához, felfedezéséhez is nagyban hozzájárult.
Bán Dávid
