Technológia

Stabil üzleti évet zárt a magyarországi Siemens-csoport

2012.11.27. 13:45

A kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére stabil üzleti évet zárt és bővítette dolgozói létszámát a magyarországi Siemens-csoport. A cégcsoport hazai eredményeiről sajtótájékoztatón számolt be Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója.
(x)

Folyamatos helyi értékteremtés

Stabil rendelésállomány, ugyanakkor csökkenő árbevétel jellemezte a magyarországi Siemens-csoport szeptember 30-án zárult 2012-es üzleti évét. Az új megrendelések 334 millió eurót, az árbevétel pedig 312 millió eurót tett ki. A megelőző esztendőhöz képest – amely többek közt a gönyűi erőmű beruházásának köszönhetően kiemelkedő forgalmat és eredményt hozott – ez csökkenő, de a korábbi évekhez viszonyítva stabil árbevételnek számít – ismertette Dale A. Martin.

A cégcsoport exportbevétele az import mértékét meghaladóan, folyamatosan növekszik. Ezen túlmenően a sikeres beszállítói programnak köszönhetően egyre jelentősebb a nemzetközi Siemens-csoport számára beszállítók volumene. Dale A. Martin a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyarországra stratégiai partnerként tekintő Siemens egyre több hazai beszállítóval és alvállalkozóval működik együtt.

A most zárult üzleti évben a magyar és a nemzetközi Siemens-csoport összesen 169 millió euróért vásárolt termékeket és szolgáltatásokat magyar beszállítóktól.

Tovább bővült a foglalkoztatottak száma

Az elnök-vezérigazgató szerint a Siemens hazai jelenléte nagymértékben a jól képzett szakemberállományon alapul. Az elmúlt két esztendőben a Siemens több mint 400 új munkahelyet teremtett Magyarországon – köszönhetően elsősorban az exportvolumen növekedésének –, és ugyanezen időszak alatt közel megháromszorozódott a cégcsoportnál alkalmazott gyakornokok száma is. A csoporthoz tartozó termelő, fejlesztő, szolgáltató és kereskedelmi tevékenységet végző hazai vállalatok a 2012-es üzleti év végén így együttesen több mint kétezer munkatársat foglalkoztatnak, a kölcsönzött munkavállalók száma pedig megközelíti a 300 főt.

Jelentős megbízások mind a négy szektorban

A Siemens a 2012-es üzleti évben mind a négy szektorában jelentős megbízásokat teljesített.

Ipar: Dale A. Martin példaként emelte ki az ipari automatizáció területén a kecskeméti Mercedes-gyár fényezőüzemét és a győri Audi karosszériaelem-tároló létesítményét. További jelentős projekt valósult meg a MOL algyői üzemében is.

Infrastruktúra és városok: Az infrastrukturális beruházások közül a legjelentősebbek közé tartozik az Óbuda-Piliscsabai vasútvonal biztosítóberendezéseire vonatkozó megbízás, valamint a Budapesti Forgalomirányító Központ korszerűsítése. A cég épülettechnológiai divíziója újította fel a budaörsi IKEA áruház léghűtésrendszerét, és az Audi új, győri üzemcsarnokának is szállított épületautomatizálási-, valamint kis- és középfeszültségű berendezéseket.

Energia: Folytatódott a partneri együttműködés a Lőrinci Erőművel: a Siemens részvételével a teljes irányítási rendszer cseréjére került sor. A megelőző üzleti év legjelentősebb beruházása, a gönyűi kombinált ciklusú erőmű 100%-os rendelkezésre állással üzemel.

Egészségügy: Számos projekt közül kiemelkedik az első kétirányú flat detektoros angiográfiás gép átadása a győri Petz Aladár Kórház számára, valamint az Országos Onkológiai Intézet részére szállított angiográfiás berendezések.

Siemens a hazai oktatás-képzési rendszerben

A duális képzés terén Németországban több mint 100 éves tapasztalattal rendelkező Siemens idén Magyarországon is elindította szakképzését a gödöllői Madách Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiummal közösen. A Siemens a következő tanévtől új szakkal – ipari mechanikus képzéssel - bővíti kínálatát, középtávon pedig 120 főre tervezi növelni a tanulói létszámot.

A Siemens Zrt. a hazai mérnökképzés színvonalának erősítéséhez is hozzájárult a három hazai felsőoktatási intézménynek juttatott, listaáron több mint 1 milliárd forint összértékű PLM szoftvertámogatásával.

(x)