Stedelijk Museum bővítése és rehabilitációja, Amszterdam
Formabontó bővítéssel gazdagodott az amszterdami Stedelijk Museum századfordulós épülete. A reprezentatív, régi szárny megőrzése mellett a régihez csatlakozó közlekedési rendszerrel és egységes belsőépítészeti koncepcióval megtervezett új szárnyat Mels Crouwel, Joost Vos és Jan Benthem (Benthem Crouwel Architects) jegyzik.
A Stedelijk Museumot ezidáig inkább csak méltán ismert és elismert kortárs műkincsei miatt jegyezték. Annak ellenére, hogy művészeti gyűjteménye a nemzetközi viszonylatban is élvonalbeli múzeumokéval vetekszik, épülete meglehetősen idejétmúltnak hatott. Központi elhelyezkedése az amszterdami Múzeum tér mellett, a Rijksmuseum, a Van Gogh Múzeum és a koncertterem szomszédsága azonban ideális környezetet biztosítanak ahhoz, hogy egy teljes felújítás és bővítés után szó szerint véve is csúcsformában lehessen a gyűjtemény.
Az A.W. Weismann által tervezett egykori épület legfőbb erényei közt elegáns lépcsőházát, tágas termeit és természetes bevilágítási rendszerét említhetjük meg. Ezeket az erősségeket, valamint a Willem Sandberg korábbi igazgatósága (1945-62.) alatt bevezetett egységes fehér színt a Benthem Crouwel Architects jelen átalakítási koncepciója is megőrizte. A bővítés során nem folytatták a sort hasonló szellemiségű kiállítóterekkel, hanem csak némi változatossággal kiegészítették azokat és lehetőséget teremtettek új kiállítások létrehozására. A régi tehát megmaradt, és egységbe került az újjal. Mind a bejárási útvonal, mind a kiállítások rendezése szempontjából feloldották azokat a feszültségeket, amelyek elválasztanák egymástól a két épületrészt, és a látogatót akár átvitt, akár konkrét értelemben a kettő közötti döntésre kényszerítenék. A bővítést nem alárendelt vagy élesen elkülönülő pavilonként, hanem egységet alkotó kiegészítésként fogalmazták meg a tervezők. Jóllehet kívülről érzékelhetően kontrasztot alkot a két fél, belül járva alig észrevehető a váltás, amikor az újból átlépünk a régibe.
A régi bejárat már nem tudta megfelelően ellátni feladatát, és az ahhoz ma már szükségképpen csatlakozó kiszolgáló funkciókat. A régi épület fent felsorolt értékeinek megtartása mellett, csupán annak átalakításával nem voltak biztosíthatók mindazon új közösségi rendeltetésű terek, amelyek hozzátartoznak egy 21. századi múzeumhoz. E korlátozás hozta aztán azt a kézenfekvő megoldást, hogy az új koncepcióban az intézmény nyisson a Múzeum tér felé. Ezzel a Stedelijk lett az első olyan múzeum, amelynek közvetlen kapcsolata van a térrel. Az elforgatott feltárás optimálisan kihasználható annak érdekében, hogy a telek túlépítését elkerülve külső fogadótér alakuljon ki a bejárat előtt. Az új megközelítési útvonal zökkenőmentesen illeszkedik a meglévő, szimmetrikus épület közlekedési rendszerébe, azáltal, hogy kiterjeszti azt az új szárnyra is. A hozzáépített tömeg egy részét térszint alá süllyesztve, másik részét pedig a földtől elemelve a meglévő épület érintetlennek hat, és továbbra is szépen érvényesül.
Az új bejárati területen a Múzeum tér szintjét a régi épületig továbbfuttatva valamennyi közösségi funkció, mint például az információs pultok, tudásközpont, ajándékbolt és az étterem nagy, nyitott és átlátható zónába került. Ez a terület ugyanannyira része az épületegyüttesnek, mint a Múzeum térnek. A kő nyíláskeretezés fölötti magasságba emelt, szárnyat formáló, konzolos tető hangsúlyozza a szabadon bejárható teret, és semmi kétséget nem hagy a feltárás helyét illetően. A finom, fehér felület, melyet "fürdőkádnak" is becéznek, szálerősítésű, kompozit anyagból készült. Az épület jellegzetes formája úgy alakult ki, hogy egész egyszerűen homlokzati felületet húztak szorosan a szükséges kiállítóterek köré, miközben a kiugró tető védelmet nyújt az eső és a napsütés ellen. A régi épület háttere előtt kirajzolódó fehér felület és az alatta képzett tömeg a Stedelijk Museum új, erőteljes jelképévé lett.
A bejárati fogadótérben a látogatók megismerhetik és kiválaszthatják a lehetséges útvonalakat, amelyeken bejárhatják az épületet. Az útvonalat felépíthetjük az ajánlott program szerint, de kötelezően kijelölt haladási irány nincsen. Így az is lehetséges, hogy egyből besétáljunk a régi épületbe, és elinduljunk valamelyik lehetséges lehetséges körúton. A monumentális lépcsőháznak - eredeti funkciójában megtartva - továbbra is fontos szerepe van a vertikális közlekedésben. Ugyanakkor az előcsarnokból arra is van lehetőség, hogy azonnal az új építésű terek során haladjunk végig. Mindeközben az előcsarnokban elhelyezett, széles lépcsőről további rálátások nyílnak az útvonalakra, melyek az alsó szinti kiállítótermekhez vezetnek. Itt, a térszint alatt többek között egy körülbelül 1100 négyzetméteres kiállítótér istalálható.
Erről a legalsó szintről is lehetőségünk van eljutni az új, lebegő tömeg valamely termébe, hiszen a fogadótéren keresztülsuhanó sárga csőben haladó két mozgólépcső közvetlenül összeköti a kiállítási szinteket. Ily módon a látogató a fogadószint kihagyásával folytathatja útját a kiállítások közt, anélkül, hogy a közösségi funkciók megzavarnák a műalkotások befogadásában, vagy hogy kizökkennének a múzeumi hangulatból. A lebegő tömegben található tér közvetlen kapcsolatban áll a régi szárny dísztermével, s így válik kerek egésszé a bejárás. A különböző típusú tereknek köszönhetően a megújult múzeum új élmények és kiállítási lehetőségek gazdag kínálatával várja a látogatókat. A sértetlenül megőrzött régi múzeum régi pompáját megőrizve kezdett új életet, kinyílva a Múzeum tér felé, s békésen megférve egy tető alatt az új épülettel.
Benthem Crouwel Architects
