Emberek/Portré

Stílszerű vagy újszerű. De időszerű? – Lux Kálmánra emlékezünk

2020.02.14. 09:32

Provinciális dolog-e a múltbéli stílusokban történő tervezés? Ez a kérdés bizony átszövi az építészet történetét és nem volt ez másként az 1930-as években sem. Talán a mai műemlékvédelmi szituációt tekintve pont ezért lehet ajánlatos felidézni az éppen ma 140 éve született Lux Kálmán építészetét is.

Korunk műemlékvédelmi szituációja van, amiben hasonlít és van, amiben jócskán különbözik is az 1920-as, 1930-as évek Magyarországához képest: a bizottsági formában működő műemlékvédelemnek akkoriban nem volt túl sok hatósági jogköre, se forrása, a fővárosi ingatlanfejlesztők viszont egyre nagyobb álmokat dédelgettek a régi épületek helyén. Az új építésű házak esetében már több kortárs stílus is felütötte a fejét, míg a felújításokat tekintve még mindig jellemző volt a purista hangnem. Ám lassan-lassan utóbbi irányába is elkezdtek megszületni a kritikus hangnemek. 

Aztán az 1934-es évszámtól kezdve valami megváltozott és a műemlékvédelemnek újra  megnőtt a kultúrpolitikai szerepe: a cél az volt, hogy az épített örökségi reprezentatívan közvetítse azt, hogy a térségben bizony egy majd 1000 éve virágzó kultúrkörről van szó, és ezen a nemrégiben kirajzolódott új trianoni határvonalak bizony nem fognak változtatni. A program és a Műemlékek Országos Bizottsága élére ekkor Gerevich Tibort nevezték ki, a szakhivatal vezetőépítészi, műszaki tanácsosi pozíciójára pedig Lux Kálmán került, aki mindez idő alatt a műemléki helyreállítások specialistájává vált. 



1935-ben, miután a kinevezés megtörtént, már javában folytak főművének előkészületei. Az 1934 és 1938 között zajló esztergomi várrekonstrukció máig úgy él emlékezetünkben, mint a műemlékvédelem egy új korszakának kezdete. Egy újfajta megközelítéssel kiegészített várrom, amely jól szimbolizálja a dilemmát: stílszerűen egészítsük ki az emlékeket, vagy neutrális hozzáépítést kell alkalmazni a néző informálására? Egyszerre érhető tetten rajta az anastylosis rekonstrukciós jelensége és a semleges kiegészítés is. Mindez Gerevich Tibor olasz kapcsolatai és a korszak külpoltikai irányultsága lévén az olasz műemléki elvek adaptációjáról tanúskodik, de ez nem jelentette azt, hogy Lux Kálmán és szintén tehetséges fia, Lux Géza már nem léptek volna egy új út kezdetére a helyreállítás megtervezése előtt. 

Épített Ő kortárs és stílszerű szellemben egyaránt, de hogyan gondolkodott mégis a rekonstrukciók kérdéséről? Beszédes az építész selmecbányai óvárról írt építészettörténeti tanulmánya. Benne ugyanis számos, látványos elméleti rekonstrukciót közöl, ennek ellenére tanulmányát mégis e szavakkal fejezi be:

(„(…) óvakodjunk lehetőleg a rekonstrukczió terveinek tényleges végrehajtásától, mert félő, hogy ilyen kifejlesztő művelet egyszerű utánzatot fog eredményezni. Szorítkozzék a helyreállítás műve lehetőleg mindenkor csak az épület szerkezetének biztosítására, hogy az az örökséget, melyet műemlékeinkben apáinktól örököltünk, reánk maradt alakjában, csak szerkezetében megerősítve tartsuk fenn az utókor számára. )



Időben nem járunk messze a margitszigeti premontrei prépostság templomának kiépítésétől sem. Az sziget ásatásait Lux Kálmán irányításával 1921-ben kezdték meg, ekkor sikerült megtalálni a Szent Mihály kápolna maradványait is. Lényegében egy alaprajzból és némi falfelületből építettek fel egy teljes templomot, ám a kiegészítésnek inkább politikai indítékai voltak. 1926-ban ugyanis Horthy Miklósné tett látogatást a margitszigeti ásatásoknál, melyekre megjegyezte, hogy valamely romot kiépítve kívánja látni. Döntés született, melynek értelmében Horthy Miklós kormányzóságának 10. évfordulójára akarták átadni az impozáns rekonstrukciót. A kolostorokkal ellentétben erre csak a Szent Mihály templom kisméretű épülete tűnt kevésbé drasztikus lépésnek. Lux Kálmán az ásatások során napvilágra került eredeti köveket igyekezett beépíteni az új szerkezetbe, a hiányzó pontokon pedig a börzsönyi templom részletei nyújtottak segítséget.

A margitszigeti romkulutúra más aktuálitást is kaphat napjainkban.  A szintén Lux Kálmán és Géza által feltárt, konzervált Domonkos Apácakolostor revitalizációjára utoljára 1994-ben írtak ki ötletpályázatot, mely akcióval egyúttal a további kutatások megindítását is kezdeményezte a főváros. Felfedezték az ismert épületrészek egészét, azon kívül a templomtól északra és keletre elhelyezkedő, korábban nem ismert maradványokat is. A romokat az 1930-as évek visszafogott megközelítéséhez hasonlóan Roth János DLA és csapata konzerválta, restaurálta, és érzékelhetővé tette a részletek olvashatóságát, a külső és belső terek építészeti viszonyát a néző számára. A munkát 2009-ben ICOMOS díjjal is elismerték és tervben volt e felújítás folytatásának újabb ütemezése is. A folyamat azonban megszakadt, a romok pedig sajnos ismét elhanyagoltak, a zöldterületek pedig egy ilyen frekventált helyen is gondozatlanok.

Aktualitás van bőven, akad ugyanis az esztergomi várrom esetében is. A komplexum természetesen nem őrizhette meg az 1930-as évekbeli állapotokat, ennek ellenére a nemzetközi hírnévnek is örvendő felújításnak még van egy mementója, ez pedig a várkápolna. 2013-ban azonban ezt is felújították a beltér tégla kiegészítéseit pedig lefestették. Mindez jóindulattal történt, a cél a didaktika volt, a freskótöredékek hangsúlyos kiemelése jutott ezáltal ugyanis érvénybe. Az 1930-as évek céljaihoz viszonyítva viszont így pont a szerkezeti  didaktikát, az olasz gyakorlat esszenciáját vesztettük el. 



Lux Kálmán munkásságának bemutatását nehéz volna e cikk keretein belül folytatni, célunk csupán nevének felelevenítése lehet korunk vélt vagy valós műemlékes diskurzusában. Dolgozott többek között az óbudai vár ásatásán, a belvárosi plébániatemplom helyreállításán, a visegrádi Salamon-torony konzerválásán, a feldebrői katolikus templom ásatásán és helyreállításán, a zsámbéki templomrom biztosításán, vagy a székesfehérvári romkert kiépítésén.

Az Athéni Charta szellemében alkotó legismertebb magyar építészről van szó, aki nem gondolkozott feketén-fehéren a műeméki helyreállítások gyakorlati megoldásait tekintve.Kiegészített műemlékeket kortárs szellemben, de rajzasztalain végig ott voltak az elméleti rekonstrukciós elképzelések is, és stílszerű épületei sem arról tanúskodnak, hogy egyetlen egy oldalt képviselt volna. A lényeg számára az volt, hogy a műemlék hitele ne sérüljön, kerüljön ez akár mekkora árba is. Egyszerre volt amatőr régész, műemlékes szakember és korának magánépítésze. Bármilyen középkori emléket is vizsgálunk Budapesten, neve fiával, Gézával együtt előbb-utóbb felbukkan építészettörténetünkben.