Szakítás a téglával
Ne sirassuk a Graphisoft parki téglát, hiszen a helyi építészeti hagyományokhoz való kötődésnek egy meglehetősen felszínes, semmitmondó és kényelmetlenül uniformizáló módját jelentette, amitől – mint látható – Horváth Zoltán különösebb nehézségek nélkül vált meg • Kritika a Graphisoft Park ”H”épületeiről.
Amikor megálltam a Graphisoft Park legfrissebb épületének tetőteraszán, egyetlen pillantással tekinthettem át mindazt, ami az elmúlt több mint tíz évben épült a területen. Beigazolódtak sejtéseim, hogy a Graphisoft Park építészeti karaktere, beépítésének jellege alapjaiban változott meg az utóbbi néhány évben: a Cságoly-Keller-féle első épületekhez kapcsolódó víziót a természeti környezetben „úszó” konstruktivista struktúrákról felváltotta a tömeges irodaépítés expanzív világa. Az átalakuló piaci „atmoszféra” hatására nagyot fordult az ingatlanfejlesztési stratégia, s a beruházó évről évre egyre nagyobb épületeket emelt, mely szükségszerűen egyre sűrűbb beépítést eredményezett.* Lehetséges egy másik forgatókönyv is: mindez a tulajdonos szívós munkájával idevonzott óriáscégek növekedésének következménye – a sikeres működés újabb és kiterjedtebb épületeket kívánt. Elképzelhető, hogy már rögtön az elején elmérték a dolgot, s túl kicsi, a várható igényeket alulbecsülő épületek létesültek.
Akárhogy is van, az eredmény építészeti értelemben disszonáns lett. A tömbök ma már bizonyos nézőpontokból többszörösen átfedik egymást, helyenként zárt térfal érzetét keltve. A villaszerű épületeket kínáló – hajdan oly vonzó – zöld imázs csak bizonyos területekre és nézetekre zsugorodott, az eredeti parkszerű környezetalakítás helyébe egyfajta „irodanegyed” lépett utcaszerű tereket képezve. Az eredeti arculat furcsa csapdahelyzetbe kerülve szánalmas díszletté vált.
Nem vitás, ehhez a helyzethez a hivatalosan egynek tekintett, valójában azonban három önálló egységből álló új H-épület is jócskán hozzájárul a maga tekintélyes, több mint 28000 m2-es bruttó összterületével (ebből kb. 16000 m2 iroda, a többit a három épület alatt húzódó hatalmas parkoló teszi ki). A Horváth Zoltán és munkatársai (TEN Építész Műterem Bt.) tervei szerint megvalósult beruházás előkészítő fázisában a jövőbeli bérlőkkel (SAP Hungary Kft., AMRI) folytatott tárgyalások és a helyi szabályozás tette világossá, hogy funkcionális okokból és a beépítési lehetőségek szempontjából egyaránt az a legjobb megoldás, ha a projekt során egy nagyobb irodatömb és két kisebb, kutatólaboratóriumok és irodák kialakítására egyaránt alkalmas épület létesül. Ez a diszpozíció építészeti értelemben is jót tett a fejlesztésnek, hiszen a Graphisoft Park léptékeihez képest amúgy brutális méretű tömeget kisebb darabokra lehetett szeletelni, s így két, nagyjából 3500 m2-es és egy közel 9000 m2-es tömb született. Innen nézve a három tömb dimenziói nem állnak nagyon távol a 8–10 évvel ezelőtti projektekétől, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy – mivel hivatalosan egy épületet kell hogy alkossanak – telepítésük sűrű sort alkot.
A nagyobb, téglalap alaprajzú épület flexibilis irodaegységei a középső, kétszint magas aula két oldalán húzódnak. A három szint fölött tetőszint húzódik, melyet körben terasz övez. A két kisebb, minden szempontból egyforma, négyzetes alaprajzú épület merőben más, sokkal érdekesebb rendszerű: az emeleteken a középső közlekedőmag körül egyfajta kilencosztású tér bontakozik ki. A legfelső szinten a kereszt alakban elrendezett közlekedők az épülettestbe mélyedő négy terasznál végződnek, a sarkokban elhelyezkedő tágas, gúlaformájú mennyezettel lezárt terek multifunkcionálisak, tárgyalónak, irodának, laboratóriumnak egyaránt alkalmasak. Az alsóbb szinteken ugyanez ismétlődik, síkmennyezetek és teraszok nélkül – ez utóbbiak helyén a laboratóriumok speciális igényeit kielégíteni képes gépészeti rendszer fut végig az épületen.
A homlokzatok és a tömegformák éppilyen határozottan különböznek egymástól, bár az építészek igyekeztek olyan közös motívumokat alkotni, melyek – több-kevesebb sikerrel – a három épület esztétikai-vizuális egybefűzését szolgálják. Ilyenek például azok a sarokrizalitszerű elemek, melyek a nagyobb házon sötét tónusú, zöld kőburkolattal, a kisebbeken üvegfalas formában jelennek meg. Míg azonban az előbbiek a kompozíció egészében – méretük, a homlokzatok többi részéhez való viszonyuk okán – alárendelt szerepet játszanak, addig az utóbbiak a homlokzatok legfőbb elemei, s szinte egymáshoz érve ölelik körbe az épület testét. Inkább négy egymás mellé állított tömbnek, semmint függelékszerű sarokrizalitnak tűnnek – ezt a benyomást a négy részre osztott tetőemelet és a négy sátortetőszerű felépítmény is erősíti. A látványt a gépészeti berendezéseket rejtő, sárga téglával burkolt sávok élénkítik, melyek az épület „negatív” (visszahúzott) lábazatára is ráfutnak. A téglafelületek tehát az üvegfalak és a tetőemeletek homlokzati síkja közötti „tartományban” jelennek meg, sajátos vertikális rétegzettséget adva a kompozíciónak. A visszahúzott lábazat mellett ez a részlet akadályozza meg a leginkább, hogy a négy sarokelemet önálló tömegeknek érzékeljük. A két kisebb épület összképét ezek a rejtett feszültségek teszik izgalmassá – az építész úgy tudta ezt elérni, hogy közben semmilyen felhangosított, bombasztikus elemet nem alkalmazott.
Gyengébb a nagyobbik épület homlokzata. A messze kinyúló, rézsűs hasú párkány mint valami penge, úgy vágja le az épületről a lépcsőzetesen emelkedő tetőemeletet. A vizuális hatás annyira erős, hogy minden ami alatta van, versenyezni kénytelen vele. A sarokrizalitok itt – szemben a kisebb házak transzparens, üvegfalas megoldásával – zártak, csak két keskeny szalagablak töri meg őket. Nincs más feladatuk, minthogy megtörjék az egyébként igen nagy és hosszan elnyúló függönyfalak horizontális osztósávjai által uralt látványt. A hosszanti oldalak középrizalitjai az aula helyét és magasságát jelöli ki. A két bejárat eltérő kialakítású: a park belső része felé néző oldalon széles, élénkszínű pillérekkel osztott kapuzat nyílik, fölötte négyzetes ablakok sorával, a túlsó front keskenyebb, magas nyílását kétfelől függélyes ablakok sora fogja közre. A tervező minden lehetséges eszközt bevetett, hogy a kissé kellemetlen arányú tömegformát feltagolja – van itt minden, anyagváltogatás (kő, üveg, fa), a homlokzati síkok visszahúzása-előreléptetése, nyílásformák kontrasztja. Az egyes tagolóelemek mégis mintha függetlenek maradnának egymástól, s elszigetelten küzdenének a hatalmas tömeggel. A bomláshoz hozzájárul, hogy a sarok- és középrizalitok burkolata csak látszólag azonos: a színárnyalat és a textúra indokolatlanul eltérő. Az épület látványa ugyan megszabadult a terjengősségtől, de maga a homlokzati kompozíció nem áll össze feszes egységgé, meggyőző építészeti gondolattá. Sokat emelnek azonban a homlokzatok kvalitásán a jól megválasztott pontokon (a főbejárat pillérein és a párkány rézsűjén) alkalmazott, élénk színű fa- és kerámiaburkolatok.
Enyhén szólva nem válik az épület előnyére a két szint magas, emeleti galériákkal bővített aula nyersbeton-burkolatainak kivitele sem. A tér egyébként visszafogott, eszköztelen formavilága nem tud kibontakozni a foltosra sikerült, utólagos javításokkal tarkított betonfalak miatt, melyeket ráadásul barnás árnyalatú, áttetsző, de fényes felületű védőanyaggal is lekezeltek. A hangulat nagyon lelombozó, a durva igénytelenség eluralt mindent. Ezzel szemben az egyéb kiszolgálóterek (főként a szaniterek) kivitele jó színvonalú és a láthatóan alacsonyan tartott költségek ellenére is elegáns. A kisebb épületek finoman differenciált, igen sokféle használatra alkalmas, mégis jól áttekinthető térrendszeréhez éppígy nem méltóak a szűk és sötét bejárati előterek, melyekben valódi közösségi tér nincs, csak a liftet a kapuval összekapcsoló magas lépcső számára adnak helyet.
A már-már gigantikus méretű mélygarázsba a déli oldalon, illetve a két kisebb épület és a nagyobbik tömb közötti téren kialakított spirális rámpán lehet lejutni. A parkolótechnika csúcsberendezéseit építették be a létesítménybe, amely főként azért érdekes, mert egyes térszakaszok óvóhelyként is használhatók hermetikusan záró, tűz- és bombabiztos acélkapukkal, légszűrőberendezésekkel, az irodaházak összedőlt tömegének súlyát is elbíró födémekkel.
Összefoglalva, a ”H” épület tervezői lényegében azt az építészeti formanyelvet követték, melyet a közelben álló, 2005-ben emelt épületükön (D-épület, Comgenex székház) vezettek be a Graphisoft Parkba, de ezúttal annak egy sokkal kevésbé dekoratív, szigorúbb és – legfőképp – a szimmetriára épülő változatát alakították ki. A sötétebb tónusok és az erős színek kontrasztját már Lukács István, Vikár András és Gaschler Gábor is átvette az ”M” épület tervezése során (megépült: 2007), de mind a részletek, mind a tömegformálás tekintetében egy, a D épülettől merőben eltérő, redukáltabb, zártabb struktúrát alkottak, s visszatértek a tégla dominanciájához. A H-épületben a tégla már csupán néhány sávra szorítkozik, sőt, a nagyobbik tömbről már teljesen eltűnt. Míg a D épületben még mellérendelt szerepe volt a fa, a kő, az üveg és a beton mellett, addig a H épületen már teljesen alárendelt helyzetben van. Ez csak azért fontos momentum, mert a Graphisoft Park imázsának egyik lényegi eleme eredetileg a tégla (elsősorban a vöröstégla) mint a helyi építészeti örökség (Gázgyár) és a kortárs építészet közötti „híd” volt. A Lukács-Vikár-Gashler trió még megpróbálkozik a közös nevezővel és sötétebb árnyalatú, fényesebb téglát választ, hogy valamelyest hasonuljon a D épület zöldes-szürkés kőburkolataihoz, sötétbarna téglájához. Horváth Zoltán azonban a radikális váltás szinte provokatív jelzéseként – tudatosan vagy tudattalanul – világítóan sárga téglát alkalmaz, s azt is minimálisan kicsi felületeken. Ne sirassuk a Graphisoft parki téglát, hiszen a helyi építészeti hagyományokhoz való kötődésnek egy meglehetősen felszínes, semmitmondó és kényelmetlenül uniformizáló módját jelentette, amitől – mint látható – Horváth Zoltán különösebb nehézségek nélkül vált meg.
Haba Péter
* évszámok és összterületek
1998: A-épület, 844 m2, B-épület 1667 m2, G-épület 3297 m2; 2000: C-épület, 4618 m2; 2001: F-épület, 4524 m2; 2005: D-épület, 5559 m2; 2007: M-épület 23436 m2; 2009: H-épület, 28018 m2
