Szakrális művészet, kortárs templomépítészet - beszélgetés Schneller Istvánnal
A korábbi budapesti főépítész, a BCE Tájépítészeti Karának Településépítészeti Tanszékének egyetemi tanára Szakrális művészet, kortárs templomépítészet címmel tartott előadást a kelenföldi evangélikus gyülekezeti teremben a nyitott templomok napján. 2014. szeptember 29-én Fabiny Tamás püspök meghívására hasonló témáról a Budavári Szabadegyetemen is beszélni fog. Galambos Ádám interjúja.
Galambos Ádám: A hely szelleme a keresztény templomépítészetben címmel Frédéric Debuyst írt egy meghatározó művet. A mai magyar kortárs templomépítészetben Ön szerint mit jelent a hely szelleme?
Schneller István: Olyannyira inspirált engem is ez a mű, hogy jó pár templomot meg is néztem azok közül, amelyre Debuyst felhívja a figyelmet. Magyarországon ez bonyolult kérdés, ugyanis a rendszerváltást követően nagyon sok olyan templomépítés történt, ami azt a hiányt igyekezett pótolni, amit az előző rendszer nem engedett. Gondolok a volt szocialista lakótelepekre, például Káposztásmegyerre, Békásmegyerre, Újpalotára. Az ilyen helyeken a szakrális terek sokszor kényszerűségből származó helyszínre kerültek, azaz maradék telkekre. Ez nem azt jelenti, hogy a tervezők nem próbáltak megtenni mindent azért, hogy a helyhez igazodó templomot építsenek, vagy a helyet próbálják felemelni az épület segítségével, de ez nem mindig sikerült. Azoknak a telkeknek a nagy része, amiket az önkormányzatok odaítéltek, nem voltak elég inspiratívak ahhoz, hogy a hely szelleme valóban hatott volna a tervezett templomra.
Az evangélikus templomépítészetben azonban vannak nagyon jó példák is. Külföldi szakkönyvekben is szerepel Nagy Tamás építész dunaújvárosi temploma. Úgy érzem, hogy itt az építész sokkal inkább a protestantizmus történetéhez, mintsem a hely szelleméhez nyúlt vissza. Ennél a templomnál a szász erődtemplomok és a magyarországi téglaépítészet vonulatának egyesítése érvényesül. Ez tulajdonképpen teljesen elkülönül attól, ahova épült. Tudni kell, hogy Dunaújváros nagyon összetett, hiszen egy viszonylag új város, mely a második világháborút követő szocialista építészet különböző lenyomatait és a rendszerváltást követő posztmodern építészet összevisszaságát egyaránt ötvözi. Így nem a hely szelleme, hanem az építészeti minőség volt ennél a templomnál a mérvadó.
G.Á.: A Pazár Béla által Békásmegyerre tervezett templomnál is hasonlót érezhetünk mind a környezet tekintetében, mind a protestantizmus történetiségéhez való visszanyúlásban...
Sch.I.: Ott is szigetként jelenik meg a templom, vagyis kevésbé a hely szelleme volt az inspiráló, mintsem a protestáns történetiség, a magtárra való visszautalás. A „sziget” megoldásra korábban is volt példa. Pápán és Győrött is Insula Lutherana, azaz evangélikus sziget keletkezett. A hely szellemét legerősebben a szentendrei templomunknál érzem. Ennél lehet arról beszélni, hogy a szentendreiség inspirálóan hatott a tervezőre.
G.Á.: Mit jelent az, hogy kortárs templomépítészet?
Sch.I.: Én kortársnak az 1914 és a 2014 közötti időszakot tekintem. 1914-ben volt egy radikális szakítás a történeti építészet vonulatával, addig nagyon sokszor visszanyúltak a neogótikához, neorománhoz stb. Az első világháborút követően kezdtek megjelenni azok a templomok, amik már vasbetont, vagy vasat használtak, azaz eltérnek az elődöktől.
G.Á.: A kortárs templomépítészet nagyon sokszínű. Ön hogyan csoportosítaná ezeket?
Sch.I.: Az egyik kategória a hagyományos plébániatemplomok. A másik a speciális célú zarándoktemplomok, temetőkápolnák, egyetemi- vagy diákkápolnák. Ezek sokkal nagyobb szabadságfokkal rendelkeznek, mint a gyülekezeti templomok. Az utolsó kategória most kezd igazából divatba jönni, az ökumenikus csendkápolnák. Ilyen például a finn fővárosban, annak is a legforgalmasabb részén épült, kehely formájú kápolna, ahová bárki bemehet, aki akar. Jó példa még az UNESCO párizsi épületében, több vallást is kiszolgáló csendkápolna, vagy a Czigány Tamás által Pannonhalmára, az erdő közepére tervezett zarándokkápolna. Ezeknél már olyan különleges megoldásokat is alkalmaznak, amiket nagyon nehéz rendszerbe foglalni.
G.Á.: A meglévő sokszínűség mellett milyen hasonlóságot lehet felfedezni?
Sch.I.: A mai templomépítészetnek talán legmeghatározóbb szempontja a csendesség. A korábbi, „hagyományos” templomnál - a díszítettség, a szobrok, a tagolás által - számos szimbólumot alkalmaztak elődeink. A mai építészetben ezek hiányaként, a fal tagolása, vagy akár még a templomtorony is átalakultak egy nagyon lecsendesített, minimalista formává. Bár eltűnik a díszítettség, de megmarad a fény alkalmazása. Ez lehet egy hasadékon keresztül megjelenő fény, vagy a természeti környezetből beáradó fény, súrolt fény, vagy zárt térben a mennyezet-közeli fényforrásból megjelenő ragyogás egyaránt. Emellett katolikus részről is az új liturgia szerinti építészet kezd dominálni, ami azt jelenti, hogy communio terek jönnek létre, azaz a papok nem válnak el a hívektől, így eltűnik a szószék, helyére ambó kerül. A templomépítészetnél egyre inkább egy ökumenikus építészet kezd kialakulni, azaz elsőre sok templomnál nem tudjuk megmondani, hogy az adott Isten háza melyik felekezethez tartozik.
G.Á.: Mennyire tekinthető ma a templom önálló egységnek?
Sch.I.: A gyülekezeti templomok már nem a tér közepén álló önálló egységet képeznek, hanem egy olyan együttes részét alkotják, ahol a paplak, a hittanterem, tanácsterem, óvoda vagy idősek otthona is megtalálható. A templom ezen belül szerepel, ebből emelkedik ki és magassága által egy felszívó térélményt ad. A térszervezéssel, a tér kifeszítésével, a fénnyel és a minél egyszerűbb falfelület megjelenítésével, a sokszor homogén anyaghasználattal válik építészetileg is egységben lévő, de önálló szakrális térré. Például Pazár Béla templomainál a téglarakás sokszínűsége alakít ki díszítettséget, míg a skandináv templomoknál a fa erőt képező használata alkotja a díszítettséget.
G.Á.: A kelenföldi templom és a hozzá tartozó kiszolgálóhelységek nagyon izgalmas szerkezetet jelenítenek meg. Ön szerint az, hogy a templom különböző funkciójú épületekbe ágyazódik pozitív iránynak tekinthető?
Sch.I.: A kelenföldi templom, ha stílusában nem is volt úttörő, de térszervezésében korát megelőző építészeti megoldással bír. Ez nemcsak építészeti, hanem hitéleti értelemben is nagyon pozitív irány, hiszen a gyülekezet sokféle, mégis egybefonódó helyen tud találkozni vagy éppen elkülönülni. Az ifjúsági alkalmaknak, az időseknek szóló bibliaóráknak, a ruhaosztásoknak, a gyülekezeti élet különböző eseményeinek jó, ha megfelelő tere van. A budahegyvidéki templomnál is az tapasztalható, hogy számos funkciót kielégít, így azt is példának hoznám.
G.Á.: Egy templom tervezői szándékától az utódok sok esetben eltérnek, a letisztult formákra számos alkotás, díszítés kerül. Hogy lehet ezt egészségesen kezelni?
Sch.I.: Az egyik legnehezebbet kérdezte meg. Jártam egy olyan, Rudolf Schwarz által tervezett templomban, ahol a már meghalt építész helyett felesége fejezte be a kivitelezést. A templom üvegfelületei a tervek szerint csupa fehér-üvegből készültek volna. A gyülekezet azonban színes üvegeket akart. Az özvegy ragaszkodott az eredeti tervekhez, amikor a plébános azt mondta neki: „Értse meg, hogy ez nem egy építész mauzóleuma, hanem egy gyülekezet otthona.” Pannonhalmán évszázadok díszítettségétől szabadították meg a templomot és tértek vissza az eredetihez, úgy, hogy a lehető legminimalistább mai díszítést alkalmazzák. Természetesen előfordulhat, hogy ott is jönnek majd olyan időszakok, amikor egy-egy műtárgy bekerül...
Érdemes megtalálni annak az arányát, hogyan lehet egy templomot a későbbiekben alakítani. Sokszor sok felesleges dolog kerül a templomba, de azt is gondolom, hogy - akár egyeztetés által - a templom kaphat új tárgyakat, képeket. Azt nem lehet megtiltani, hogy a gyülekezet saját igényeinek megfelelően díszítse az épületet, de ennek ízléses aránya nagyon fontos. Ezeket egyedi esetben kell vizsgálni.
G.Á.: Városépítészeti szempontból a templom ma mennyire találkozási pont?
Sch.I.: Megjelenésében már nem olyan szerepük van a mai templomoknak, mint egy középkori városok katedrálisainak. Méretében és jelentőségében is fokozatosan nő a világi épületek aránya. Nagyon sok templom eltűnik az irodaházak tövében, míg számos templomot könyvtárrá vagy más közösségi hellyé alakítanak. A város terében főterek, agórák jönnek létre. Azt hiszem, hogy a templomok mára sokkal inkább egy-egy kisebb közösség találkozási pontjai.
Galambos Ádám
Forrás: evangelikus.hu
