Épülettervek/Középület

Szandaszőlősi református templom – tervpályázat eredménye

2009.02.01. 23:43

A Szolnok-Szandaszőlősi Református Templomért Alapítvány meghívásos tervpályázatot írt új templom tervezésére Szolnok családi házas elővárosának fiatal református közössége részére. A pályázat nyertese a SAGRA Architects Kft. lett.

Háttér
Szandaszőlősön, Szolnok dinamikusan fejlődő kertvárosi övezetében 1977 óta minden hónap első vasárnapján református istentiszteletre gyülekeznek a hívek a Krúdy Gyula úti római katolikus templomban. 2001 januárjában 174 szandaszőlősi református aláírásával fejezte ki azon szándékát, hogy lakóövezetükben református templom épüljön. Kérésüket eljuttatták a szolnoki Polgármesteri Hivatalhoz, melynek eredményeképpen Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése Szandaszőlősön egy megfelelő nagyságú területet adományozott az egyházközségnek templomépítés céljára.

Az ezt követően létrejött Szolnok-Szandaszőlősi Református Templomért Alapítvány elsődleges célja egy olyan épületegyüttes létrehozása Szolnok-Szandaszőlősön, amely magában foglalja a református templomot ökumenikus urnatemetővel, valamint a lelkészi hivatalt, hitoktató termet, és református népfőiskolai irodát. Az alapítvány további célja ezen épületegyüttes fenntartása és működtetése hitre hívó, hitmélyítő, keresztyén ismeretterjesztő, karitatív és szociális programok otthonaként.

Tervezési feladat
Szandaszőlős régen önálló település volt, jelenleg Szolnok családi házas elővárosa. Az itt élő református hívők a szolnoki gyülekezet tagjai, de a belvárosban lévő templomtól való távolság és a nehézkes közlekedés miatt évek óta szeretnének egy önálló gyülekezeti központot. A feladat egy a közösség életének keretet adó épület tervezése. Fontos adalék, hogy a telek a mögötte levő közterületi játszótérből lett leválasztva és az egyházközség és az önkormányzat közötti megállapodás szerint nem keríthető be. Az épületet tehát úgy kell megtervezni, hogy az esetleges vandalizmusnak ellenálljon, hiszen az állandó felügyelet nem biztosítható.

Értékelés
A beérkezett terveket szakmai szempontból Nagy Tamás építész, a MOME Építész Tanszékének tanszékvezető tanára és Nagy Béla egyházkerületi építész szakértő egymástól függetlenül értékelték és rangsorolták. Ezen túl a kuratórium a gyülekezet véleményét is figyelembe vette, a három legtöbb szavazatot kapott tanulmányterv a következő volt:

1. Mt 23,21 (6. sz. terv)
SAGRA Architects Kft. Budapest
Sajtos Gábor vezető tervező
Munkatársak: Grand Gabriella, Páll András, Németh Regina, Kurunczi György, Gombás Lukács, Wágnerné Deák Dóra

2. Uram, hajlékodat…  (4. sz. terv)
Hadas Építész Kft. Miskolc
Rudolf Mihály DLA építész

3. Éden  (5. sz. terv)
Ártér Kft. Szolnok
Csendes Monika és Álmosdi Árpád építészek

Az 5 fős kuratórium szavazásakor, melyen az elnök a gyülekezet fenti véleményét képviselte, - figyelembe véve a szakmai értékeléseket is - 3:2 arányban a Mt 23,21 jeligéjű terv került ki győztes pályázatként.

További pályaművek:

4. Magvető (1. sz. terv)
Czirják Szabó Építészeti és Mérnöki Kft. Budapest
Szabó Árpád DLA vezető tervező
Czirják Ágnes, Csízy László építészek
Modell: Bajusz Csaba

5. Cygnus (2. sz. terv)
Katona Vilmos, Vukoszávlyev Zorán PhD építészek
Konzulens: Marosi Bálint építész

6. Jel-Ige (3. sz. terv)
Lévai Tamás és Helmle Csaba építészek
Munkatársak: Jószai Ági, Árva József