Székből sosem elég: 200 éves a Thonet
1819-ben, azaz épp kétszáz éve nyitotta meg műhelyét Michael Thonet. Aligha sejtette bárki, hogy az aprócska boppardi helyiségből indul hódító útjára Bécs és Párizs kávéházain keresztül a világ legnagyobb példányszámban gyártott bútorának alapötlete, és ezzel együtt a máig élő Thonet-legenda.
Az évfordulóra december 17-én nyílt nagyszabású kiállítás a világ egyik legnagyobb Thonet-kollekcióját őrző bécsi MAK - Museum für angewandte Kunstban. A 240 tárgy installációja nem csak az anyagfeldolgozás fejlődését, de a típusok változását is bemutatja. A Thonet ugyanis messze több, mint az ikonikus No 14…
A Koblenztől délre fekvő Boppardban született Michael Thonet (1796-1871) huszonhárom évesen nyitott saját asztalosműhelyt szülővárosában, majd egy évtized múlva kezdett a gőzöléssel hajlított bútorokkal kísérletezni. Korai darabjaira felfigyelt Metternich herceg, akinek invitálására Thonet 1842-ben a császárvárosba települt át. Az évtized végére eljutott a tömeggyártásig; első komoly megrendelését egy bécsi kávéház adta, de az úttörő megbízók között szerepelt a pesti Angol Királynő Szálló is, ahova 1850-ben négyszáz széket szállítottak. Ezek jól láthatóak a szálló kávéházát ábrázoló képeken, de minden bizonnyal használta őket az 1854-től tizenöt éven át itt élő Deák Ferenc is.
Michael Thonet első nagy nemzetközi sikerét az 1851-es londoni világkiállítás hozta meg. Két évvel később üzletét öt fiára ruházta át; ekkor jött létre a Gebrüder Thonet, azaz Thonet-testvérek önálló vállalatként. A cég irányítását továbbra is kézben tartotta, és az ő vezetésével jött ki a gyár máig legismertebb és leghíresebb darabja, a 14-es számot viselő szék 1859-ben. A könnyed, egyszerű vonalú bútor a bécsi és párizsi kávéházak alapdarabjává vált; a gyár kimutatásai szerint 1930-ig ötvenmilliót adtak el belőle. 160 évével ez a világ legrégebb óta sorozatgyártásban levő terméke: ma is újabb és újabb darabjai kerülnek ki a Thonet jogutódjaiból.
A Thonet-bútorok sikeréhez számos tényező járult hozzá. Legendássá lett a könnyű szerelhetőség és remek szállíthatóság: egyetlen légköbméternyi ládában nem kevesebb mint 36 széket lehetett elhelyezni. Az összeszerelt bútorok könnyedsége, praktikussága, tisztíthatósága is fontosnak bizonyult: a 19. század közepén rohamosan nőtt az igény a tömeges vendéglátásra. Thonet géniusza azonban alapvetően a gőzöléses eljárás feltalálásában és tökéletesítésében rejlett. „A zseniális találmány felfedezőjét a 19. század nagy technikai újítói és a formatervező művészet történetének legnagyobb alakjai között tartjuk számon. Az általa kialakított bútorok tartóssága, egyszerűsége, logikus felépítése és eleganciája a racionalizmusból adódó józan szépség időtlenségét hirdeti” – írta Kiss Éva bútortörténész 1988-ban.1
„A németül Bugholznak, angolul bentwoodnak nevezett találmány lényege, hogy a megfelelő rostszerkezetű fát – nevezetesen csomómentes, szálas bükköt – fűrészgépen mindjárt a döntés után hosszú, négyszög formájú lécekre fűrészelik, méretre szabják és körbeesztergályozzák, majd zárt tartályokban, forró, enyves vízben főzik, gőzölik. A puhává és hajlékonnyá váló bükkfarudakat ezután a kívánt alakúra kovácsolt vaskalodákba szorítják, vasékekkel rögzítik, majd két napon át 50-60 fokra fűtött kemencében szárítják. A szoros vaspánt megakadályozza, hogy az ív külső oldalán megnyúló farostok kihajoljanak és elszakadjanak, a kalodából történő kivétel után pedig a munkadarab maradandóan megőrzi a felvett formát. Újabb megmunkálás-felületreszelés és -csiszolás után még három napig szárítják 30 fokos hőmérsékleten, végül a kész alkatrészeket már csak össze kell szerelni, géppel készített csapolással, négyszögletes vagy süllyesztett fejű acélcsavarokkal, és végül a kívánt színre lehet pácolni, fényezni.”2
Thonet az első valódi designer, aki a szó mai értelmében a tervezés, a gyártás és a kivitelezés minden részletére azonos hangsúlyt helyez. A gyártási folyamat mechanizálása, egyszerűsítése, a valódi tömeggyártás lehetővé tétele ugyancsak nagy eredményei közé tartozik. Kaesz Gyula szavaival „a Thonet-bútor fogalommá lett, sokáig egyedülállóan merész kísérlet az ember igazi szolgálatára rendelt olyan bútor létrehozására, amely jellegzetesen használati tárgy és nem műtárgy többé.”3
A gyár Budapest építészetén is otthagyta névjegyét. 1869-1871 között felépíttették a pesti rakparton négyemeletes, neoreneszánsz bérpalotájukat Szkalnitzky Antal és Koch Henrik tervei alapján – ez az egyetlen máig megmaradt épület az egykori rakparti palotákból, a Vigadó tér oldalán. A főváros legforgalmasabb kereskedőutcájában, a Váci utcában a Gebrüder Thonet 1882-ben vásárolt ingatlant, amelynek helyén 1888-1889-ben Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján felépítették új pesti székhelyüket. A lakóházzal kombinált üzletház műfajában és építészeti kialakításában is újdonságnak számított, emellett Lechnerék lehetőséget kaptak az építészeti kerámia nagyszabású alkalmazására. A pirogránittal és kék mázas kerámiával burkolt homlokzat csempéin ma is jól kivehetőek az építtetőre utaló T betűk.
A köznevesülő tonett-technológia ismertté válásával természetesen a riválisok is színre léptek; 1893-ban csak a Monarchia területén 25, Európában összesen 51 hajlítottbútorgyár működött. Magyarországon a Thonet saját gyárai mellett többek között a Mundus Egyesült Magyar Hajlított Fabútorgyárak Rt. (1921-től, a nemzetközi anyacégek egyesülését követően Thonet Mundus néven a világ legnagyobb bútorgyártójának leányvállalata), a Hajlított Bútorgyárak Rt. vagy Kohn Jakab gyára foglalkozott ilyesmivel. A máig túlélők közé tartozik az 1907-ben alapított Debreceni Gőzfűrész- és Faárugyár Rt., mai nevén a Sellaton, az újabb követők közé pedig a Plydesign.
A Thonet innovációs szemléletét azonban nem volt egyszerű lekörözni. Az 1930-as években a gyár ismét átugrotta saját árnyékát, amikor csőbútorokkal kezdett foglalkozni, olyan tervezők bevonásával, mint Ludwig Mies van der Rohe vagy Breuer Marcell. Mondani sem kell, hogy ennek is világhírű bútordarabok lettek az eredményei – előbbitől az utánozhatatlan eleganciájú S 533 szék, utóbbitól a máig klasszikusnak számító S 32 és S 34.
A Thonetet azonban így is megviselte a 20. század. A család újfent kivásárolta a céget a Mundus-szal kötött üzletből 1938-ban, a második világháborúban azonban a bécsi székhely, valamint a helyi gyár is megsemmisült, a rákövetkező években pedig egymást követték a kisajátítások a szovjet fennhatóság alá került szomszédos államokban. Georg Thonet végül a Hesse állambeli Frankenbergig menekítette a céget, ahol Thonet GmbH néven ma is működik, családi felügyelettel. 1976-ban azonban Gebrüder Thonet Vienna néven újjáalakult a bécsi gyár is, a frankenbergitől független módon, sőt, az örökösök között tartja magát számon a csehországi Bystřice pod Hostýnem városkában 1861 óta működő bútorgyár is. Az üzemet maga Michael Thonet alapította; a család számára épített villában ma bemutatóterem található. Az üzem az 1946-os államosítást követően vette fel a TON nevet (a „Továrna Ohýbaného Nábytku”, azaz „hajlítottbútor-gyár” kifejezés rövidítéséből, de egyértelműen az eredeti márkanévre utalva).
Valahol a történelmi megbékélés szép jele, hogy a MAK aktuális kiállításában mindhárom cég szerepet vállal: az Ausztriából Németországig menekült eredeti, a Bécsbe visszatelepült utód és a hagyományos technológiát máig autentikus helyszínen művelő cseh. A Thonet története a közép-európai innováció hányatott sorsát is példázza, de talán reményt adhat, hogy a legmélyebb helyzetből is képes volt újra felkapaszkodni. A német központ ma a klasszikus darabok gyártása mellett olyan tervezőkkel dolgozik, mint Claudio Bellini, James Irvine vagy Naoto Fukusawa, de a cseh vállalat is befutott és feltörekvő designerek sorát foglalkoztatja. A bécsi Thonet pedig többek között a breadedEscalope designműhelyt vonta be a termékfejlesztésbe, így kerültek a becses bükkszalagok közé a leghétköznapibb kerti plasztikszékek... Innováció megalkuvás nélkül: ez a 200 éve alapított Thonet ma is érvényes receptje.
Kovács Dániel
A BUGHOLZ, VIELSCHICHTIG. Thonet und das moderne Möbeldesign című kiállítás 2020. április 13-ig látogatható a MAK – Museum für angewandte Kunst épületében (Stubenring 5, Bécs). A kiállítás kurátora Sebastian Hackenschmidt, vendégkurátora Wolfgang Thillmann. A cikket a kiállításon bemutatott bútorok képeivel illusztráltuk.
Jegyzetek
1. Kiss Éva: A hajlított bútor. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1988. Az Iparművészeti Múzeum ebben az évben szentelt kiállítást a bútorgyár történetének. Nem véletlenül: a budapesti múzeum több tucatot őriz a Thonet híres termékeiből, többek közt a Ludwig Mies van der Rohe tervezte MR20 karosszék egy példányát vagy a Breuer Marcell tervezte háromdarabos bútorkollekciót, amely Borbiró Virgil tulajdonából került a gyűjteménybe.
2. L. E.: No 4. a Kaffe Daumban. Metternich promóciója - A tonettlegenda. Magyar Nemzet, 2009. február 14. 30-31. o.
3. Kaesz Gyula: Típuskeresés - Típusbútor. Tér és Forma, 1947/6. 125-128. o.
