Közélet, hírek

Székesfehérvár 5,1 milliárdot kapott a murvás parkolóért

2008.01.23. 12:11

Eladta legértékesebb belvárosi telekét a székesfehérvári önkormányzat. A nyertes kétszer annyit ígért, mint a második helyen befutott pályázó. Egyelőre csak annyi biztos, hogy egy hatalmas mélygarázs és egy konferenciaközpont is helyet kap az 5.700 négyzetméteres területen, melyet a helyiek csak murvás parkolóként ismernek.

Székesfehérvár polgármestere, Warvasovszky Tihamér hangsúlyozta: a döntést politikai együttgondolkodással, több fordulós egyeztető tárgyalások eredményeként hozta meg a képviselő-testület.

Az 5.700 négyzetméteres, úgynevezett murvás parkoló eladására tavaly írt ki pályázatot az önkormányzat. A kiírásra öt ajánlat érkezett, a legnagyobb összeget egy francia tulajdonú cég, az Új Alba 2002 Kft. tette.
A vállalkozás a benyújtott tervek szerint a jelenleg rendezetlen területen olyan épületegyüttest emel, amely az önkormányzat által megbízott külső szakértők véleménye szerint kialakításában és egyedi megjelenésében megfelel a központi területen elvárható színvonalnak.

A beruházás része lesz egy 1.200 négyzetméter alapterületű konferencia- és koncertterem, amit a befektető húsz évre ingyenesen a város rendelkezésére bocsát.
A város parkolási gondjait enyhíti majd az az 1.312 autó részére épülő mélygarázs, amelyben a parkolóhelyek egy részét háromórás időtartamig ingyen használhatják majd az autósok, 200 beállóhelyet pedig bérbe vehetnek.

A beruházás megkezdésének idejéről, továbbá az épületegyüttessel kapcsolatos egyéb részletekről a szerződés aláírását követően, a befektetővel közösen ad majd tájékoztatást az önkormányzat - mondta a polgármester.

Forrás: ingatlanok.hu