Székesfehérvár, Nemzeti Emlékhely – újabb felvonás

„...valami azt súgta, hogy ebből az egészből (mármint a feladatba való bekapcsolódásomból) úgysem lesz semmi. Akkor meg miért csináltam mégis? Nem tudom. Szent István, az ezer év, a Hely, az Ügy miatt? Vagy csak úgy, mert szeretek álmodozni, „rajzikálni”? Van valami patetikus az eleve kudarcra ítélt vállalkozások Don Quijote-i eszelősségében.”
Basa Péter építész beszámol elvetett tervéről

Felvonást írtam a címben, de ez inkább csak egy mellékszál. A fő cselekmény halad a maga útján, feltartóztathatatlanul. Nem vagyok egy tájékozott, társasági ember, ezért csak azt tudom és fogom leírni, amit én érzékeltem – szándékaim szerint a lehető legtárgyilagosabban.

Nyáron, július végén megkeresett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal képviseletében Cséfalvay Gyula, s felkért egy meghívásos építészeti tervpályázaton való részvételre, melynek célja a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely kialakításának építészeti újrafogalmazása lett volna. Tájékoztatott arról, hogy az Emlékhelyre vonatkozólag érvényes engedélyezett tervekkel rendelkezik Székesfehérvár városa. Az engedélyt a KÖH adta ki, azzal a feltétellel, hogy az Emlékhelyet azért mégsem pont ezek alapján a tervek alapján fogják felépíteni, de az idő szorítására való tekintettel – nem akarván az ügy menetét hátráltatni – a KÖH nem tagadta meg az engedélyt, noha az abban foglaltak nem minden részletével értettek egyet. Értik, ugye: egy politikus, Székesfehérvár polgármestere mélyen a szemébe nézett a KÖH igazgatójának, s megígérte neki, hogy „Tamáskám, kiadjátok az engedélyt, aztán majd úgy módosíttattok a terveken, ahogy akartok, akár tervpályázatot is csinálhattok”. No comment.

Ennek ellenére a felkérésre igent mondtam (első hiba!), gondolván, hogy egy tervpályázat keretében talán valóban lehet még javítani a terveken. Szabó Zoltán építész terveiről van szó, aki a romterülettel, Szent István Bazilikájával idestova több, mint húsz éve foglalkozik. Ennek tükrében elmondható, hogy jelenleg aligha akad az országban, aki többet tudna erről az elpusztult templomról, mint a területet azóta is áldozatos munkával kutató Szabó Zoltán. Sietek a legőszintébben leszögezni: mindez már önmagában is a legnagyobb tiszteletet és megbecsülést ébreszti bennem. A tervei viszont nem – ezért vállaltam a felkérést.

A jelenleg érvényben levő engedélyezett tervek a Bazilika romjainak tömör, szilárd vasbeton lemezzel történő lefedését irányozzák elő. A romokat a további pusztulást megakadályozandó kell lefedni, ez tény. A vasbeton lemez tetején kialakul egy városi tér, újrarajzolva rajta a hajdani Bazilika alaprajzát. A Bazilika boltozati hevedereinek vonalában bevilágító üvegcsíkok engednének némi fényt a betonlemez alatti, 3,50 m belmagasságú, több, mint 1000 m²-es területre. A vasbeton lemezt a romok közötti szabad helyeken, ennek megfelelő ad-hoc kiosztással, hármasával összefogott pillérkötegek gyámolítják. A Szent István néhai sírja fölötti boltozati mezőkben a tervező az általa elképzelt Bazilika metszetét szándékozik megépíteni, a külső szemlélő számára is érzékeltetni szándékozván a hajdani templom méreteit és formálását. A valaha volt Bazilika pontos kialakításáról sajnos nem maradt fenn hitelt érdemlő, részletes mennyiségű adat. A korábbi tervtanácsi állásfoglalások is leginkább ezt a „bazilika-metszetet” kifogásolták, a KÖH engedélye is ennek átdolgozását írja elő.

A júliusi, tájékozódó felkérést követően szeptember 30-án került sor a meghívásos pályázat feltételeinek, körülményeinek helyszíni ismertetésére. Egy kisebb balesetből fakadóan én mindennek a befejezésére érkeztem – mint kiderült, a tájékoztató elhangzása után a felkért négy másik építész visszamondta a pályázaton való részvételt. A kérdés irányomba úgy tevődött föl ezek után, hogy hajlandó vagyok-e – immár egyedüliként – tanulmánytervet készíteni, majd annak elfogadása esetén a jelenlegi tervező, Szabó Zoltán alvállalkozójaként bekapcsolódni a munkába. A KÖH képviselői, leginkább annak igazgatója, Mezős Tamás határozott kérésére elvállaltam a feladatot (második hiba!), mivel ez volt a műemléki hivatal utolsó lehetősége arra, hogy valamilyen módon – személyemen és készítendő tervemen keresztül – módosíttasson az általuk ellenzett tervi részleteken. Tájékoztattak arról is, hogy minderre rendkívül kevés idő áll majd rendelkezésemre, november 17-ére le kell adni a terveket. A sietség oka az, hogy Székesfehérvár városa megpályázott és el is nyert 2 milliárd forintot jelen projekt megvalósítására. Az ő szempontjukból teljesen érthető, hogy nem kívánnak holmi építész-fanyalgás miatt elesni egy ekkora összegtől. Amennyiben tehát néhány hét alatt még ki tudunk találni valamit – ám legyen, ha nem, „nyomják tovább” azt a tervet, melyre engedélyük van. (Homályosulni látszik a Mezős Tamásnak tett ígéret…) Nyilván ezek fonákságát érzékelve mondta vissza a másik négy kolléga a tervpályázaton való részvételt. Én meg mire is gondoltam? Azt reméltem, hogy lehet segíteni valamit e helyzeten? Ki tudok találni valami jobbat, mint Szabó Zoltán terve? És ha igen, és ha ezt el is fogadja a város, akkor szerzőtársként hozzájutok egy olyan feladathoz, melyre kultúrországokban nyilvános, de legalábbis meghívásos tervpályázat keretében választják ki a szerzőt? Ez utóbbi körülmény talán azért nem zavart, mert valami azt súgta, hogy ebből az egészből (mármint a feladatba való bekapcsolódásomból) úgysem lesz semmi. Akkor meg miért csináltam mégis? Nem tudom. Szent István, az ezer év, a Hely, az Ügy miatt? Vagy csak úgy, mert szeretek álmodozni, „rajzikálni”? Van valami patetikus az eleve kudarcra ítélt vállalkozások Don Quijote-i eszelősségében.

Október 31-én kaptam meg a munkára felkérő szerződés tervezetét, melyet aznap visszaigazoltam (talán érthető, hogy egy ilyen „sikamlós” helyzetben azért egy szerződést mégiscsak látni szerettem volna). Ezek után a munkát a kért november 17-i határidőre elkészítettem. A tervezési szerződést a megbízónak, Székesfehérvár polgármesterének a mai napig nem sikerült aláírnia.          

Írásomhoz mellékelem tervemet, így szavakban csak tömören, a lényeget igyekszem összefoglalni.

Mivel nem ismerjük pontosan, hogy milyen volt a hajdani Bazilika, ezért véleményem szerint nem hiteles semmiféle rekonstrukció és újraépítés. Bízni kell a területen valóban ott levő kövek, romok erejében, a hely szellemében és kisugárzásában. Hagynunk kell az eredeti emlékeket, hadd beszéljenek azok. Másik kiinduló szempont annak felismerése, hogy Székesfehérvár jelenlegi történelmi belvárosa már nem a Bazilika, hanem annak hiánya köré szerveződött, ezért nyomasztó és esetlen lenne benne a Bazilika néhai mérete szerint visszaépített metszet-részlet. A kitüntetett helyet más eszközzel kell megjelölni. Elképzeléseim ezek nyomán a következők voltak:

• A romokat könnyed, acélszerkezetű, vízszintes síkú üvegfedéssel védeném. A fedés szerkezete felülről nézve kirajzolná a hajdani Bazilika alaprajzi struktúráját. A fedés síkja olyan magasságban húzódna, hogy a romterületre a mellette vezető gyalogos sétányról be lehet tekinteni, a tervezett tető alá be lehet látni. A védőtető szélei nyitottak, külön gépi szellőzést nem igényel a terület. A vízszintes üvegtetőre – annak magasságbéli elhelyezkedése miatt – nem lehet rálépni. A tervezett üvegtető alatt a jelenleg tervezettnél jóval nagyobb lenne a belmagasság, a szakrális tér érzetét tovább fokozná az üvegezés által biztosított szabadság.
• Az üvegtetőt a néhai Bazilika pilléreinek helyén támasztanám le – e helyeken stabil alapokra számíthatunk, és biztos, hogy nem sértünk a föld alatt szunnyadó, jelenleg még ismeretlen emlékeket. Ezzel a rendszerrel érzékeltetjük a hajdani templom térbeli rendjét (az új pillérek természetesen mentesek lennének mindenféle archaizálástól).
• A romterületet, a tulajdonképpeni Bazilika területét ott javaslom megközelíteni, ahol ide mindig is be lehetett lépni: a nyugati főkapu irányából (nem pontosan a templom középtengelyében tudunk belépni, de a Püspöki Palota és Ozorai Pipó tornya között még van arra mód, hogy a területre a Városház tér irányából lejussunk).
• A város által igényelt reprezentációs teret, ünnepségek, megemlékezések helyszínét nem a Bazilika területén, hanem a 30-as években épült „L” alakú Lux-féle kőtár épület öblében javasolnám kialakítani. A város léptékéhez jobban illő, kedvezőbb elhelyezkedésű terület ez.
• A kiemelt jelentőségű helyet a jelenleg tervezett metszet-részlet helyett egy toronnyal jelölném meg, melyet a Lux-féle épület zárásaként emelnék. Itt mai eszközökkel, vitatható rekonstruálásokat elkerülve állíthatunk tisztelgő jelet. A torony egyébként a látogatók számára kilátó, ahonnan a romterületet jól áttekinthetik és a Bazilika arányait érzékelhetik, továbbá egy tulajdonképpeni szobor-posztamens is: tetejére a „Szent István felajánlja országát Szűz Máriának” című alkotást lehetne elhelyezni. Vannak helyzetek, mikor az építész háttérbe húzódik, mert más művészeti ágak képviselői jobban, kifejezőbben szólnak a témáról.

Tervemet és az eredeti tervet december 2-i ülésén vitatta meg a Nemzeti Emlékhely Kuratóriuma. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség december 4-éig várta a végleges terveket, e dátumhoz kötötte a támogatási összeg esetleges folyósítását. Ha viccelődni akarnék, megkérdezném: az olvasó szerint hajlandóak voltak-e bármit is változtatni az engedéllyel rendelkező terveken? A Kuratórium döntnök-politikusai meg sem hallgatták a tervek ismertetését (az egyiket már ismerték, a másikat meg nem is akarták megismerni). A szavazásra jogosultak 5:1 arányban döntöttek az engedélyezett terv mellett. Az 1 ellenszavazat a Kuratórium szavazásra jogosult egyedüli építész tagjától érkezett. Az ülésen jelen volt többek között a feladatra felkérő és bátorító szervezet, a KÖH elnöke, Mezős Tamás is. Az ülésen nem szólalt fel, nem érvelt. A Kuratórium döntése után kérdésemre sajnálatát fejezte ki és bocsánatot kért…

Az NFÜ december 4-i határideje régóta ismert kellett, hogy legyen. Ennek tükrében tehát még egyszer a kronológia tömören:
2008. július: elvi felkérés a meghívásos tervpályázatra, tervmódosításra;
2008. szeptember 30.: a feladat ismertetése;
2008. október 31.: az egyedüli tervező felé szerződéstervezet megküldése;
2008. november 17.: alternatív tanulmányterv leadása;
2008. december 2.: a Nemzeti Emlékhely Kuratóriumának ülése és döntése;
2008. december 4.: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség döntése.

Mit mondhatunk? Keleten a helyzet változatlan.

Basa Péter építész
2008. december 6.