Nézőpontok/Kritika

Szellemi Honvédelem — a Bécsi utcai bontások-építések kapcsán *

2010.07.28. 09:01

Néha nem kell mást csinálnunk, csak elővennünk azt, amiben korábban közösen megegyeztünk és össze kell hasonlítani azzal, amit most állítunk. Diszkrepancia esetén nincs más megoldás: közösen elfogadott irányelveinket írjuk ki a tervtanácsi helyiség falára. Mónus János frappáns idézetválogatása a Bécsi utcai ügy apropóján.

Idézetek gyűjteménye a tervbe vett Bécsi utcai bontások-építések kapcsán

„Könnyen és rosszul tanuló nép vagyunk… Oly hamar megtanulja a szót, hogy elmulaszt eljutni a fogalomig. Mind fennen mondja, hogy ő magyar, s ő szocialista. Ha tovább kérdezed, ilyenformán: mi a magyar? – vagy: mi a szocialista? -, zavarba jön és dadogni kezd… Úgy jóllaknak az üres szavakkal, hogy nem éhesek már a gondolatra. Becsvágyuk nem ez: megérteni. Hanem ez: velük mondani.” (Szabó Zoltán, 1939)
megjegyzés (Mónus János): a „szocialista” nem politikai értelemben használt.

„Átfogó tervezésen alapuló fővárosi-kerületi ingatlanfejlesztési politika nem tudott kialakulni Budapesten, hiányzik hozzá a pártsemleges, egységes politikai akarat, társadalmi megegyezés, intézményrendszer.

Helyettesíti a spontán fejlesztési szándékokon nyugvó rövid távú, leszűkített területekre vonatkoztatott városrendezés (sokszor magánfinanszírozással, kényszer-egyeztetési mozzanatokkal). Mintha fordított irányultság jellemezné ezeket a folyamatokat: az ingatlanfejlesztési szándék, akarat mozgatja a városrendezési tervezést, a társadalmi szükségességen alapuló (ahhoz rendelt) tervezéshez illeszkedő ingatlanfejlesztés helyett. Tőkeerős nagyberuházásaink jelentős része így idegen testként jelenik meg városi szövetünkben.”

(forrás: Budapesti Építész Kamara, „Alapelvek – Nyitott könyv” 2009. 16. pont – lásd BÉK honlap)

„Vízió fővárosunkról önállóan nem alakítható ki! A város különböző, jól-rosszul fejlett, hálózat összessége (rengeteg hálózaté: a közművektől a kultúráig, a közlekedéstől a zöldterületekig, az otthon-nélküliektől a lakóparkokig). Ezeknek a hálózatoknak fejlesztéséről lehetnek vízióink (a morfológia, a gazdaság, a különböző identitások, az ország-társadalmi elképzelések, a város térségbeni elhelyezkedése stb. felől).
E hálózatprognózisok (széleskörű egyeztetési, program meghatározó intézményrendszerükkel) alkothatják együttesen fővárosunk differenciált, mindenre kiterjedő vízióját. Röviden: a várost folyamatosan, állandóan, minden ízében tervezni-egyeztetni, tervezni-egyeztetni kell (nagy interaktivitások révén”.

(forrás: BÉK, „Alapelvek – Nyitott könyv” 2009. 23. pont – lásd BÉK honlap)

„A főváros területén bármilyen építés közügy (a magán családi ház építésétől az üzleti célú irodaház építésig, a köztéri padoktól a homlokzat-megvilágításig minden). Ebből fakadóan a nyilvánosság semmilyen építéstől nem tartható távol. A nyilvánosság akkor hatékony, ha intimitást (magán jogokat) nem sért, párbeszéden alapuló, az építés-beruházási folyamatok megfelelő pontjaihoz kapcsolódó és intézményesített, „kalkulálható”. Akkor lesz társadalmi haszon, ha mindenki igényt tart rá, ha bizonyosságot nyújt a létesítőknek, ha elfogadást jelent mindnyájunknak a demokratikus lét megkerülhetetlen tényezőjeként.”

(forrás: BÉK, „Alapelvek – Nyitott könyv” 2009. 27. pont – lásd BÉK honlap)

„Nem a fővárosi strukturális tervezések, elképzelések hatják át a kerületi rendezési elveket, részletes szabályozásokat; a szomszédos kerületek összhangját, együttműködését semmi sem garantálja, a közvetlen társadalmi érdeknek nem nyilvánvalóan (csak áttételesen) alárendelt a politikai érdek a város fejlesztése terén.”
(forrás: BÉK, „Alapelvek – Nyitott könyv” 2009. 11. pont – lásd BÉK honlap)

„Hogyan is képzelhetjük, hogy a százszorosan nagyobb, az százszorosan részletezőbb, sokrétűbb, humánusabb? Nagyberuházáskor a városi folyamatok iránya ellentétesre változik. Nem a város kényszerítette ki magából saját fejlődését, hogy az adott helyen a homogenitást valami magasabb rendűvel váltsa fel, hanem ez a százszoros mérték kezdi alakítani a körötte lévőt. Hiánnyá, űrré, alárendeltté. Így aztán az élő szövet is lassan megszűnik vegetálni, bármit lehet vele tenni, érzéketlenné vált…
A városiasság sajnos fáradságos dolog. A sokrétűség sokkal több szellemi és anyagi ráfordítást igényel, mint a nagyberuházás. Sokkal egyszerűbb valami százszorost egyszer létrehozni, mint százszor az egyszerit, mert a száz egyszeri nyilván százféle szeretne lenni…. Dinamikusan fejlődő, fejleszthető városról – mint a civilizáció nagy eredményéről – beszélni blöff. Ennek a fejlődésnek kiváltójaként kezelni a nagyberuházásokat pedig félrevezetés, a város ellen.”

(forrás: Mónus János: Dunánk partjai, 2009. 06. 29. Építészfórum)

„További feladatok:

3. Az építészeti verseny újraértelmezése, kitágítása, nyilvános jellegű elbírálása (hisz a társadalom érdekeit képviseli, a jó építészeti minőséget szolgálja és nem gátja a társadalmi fejlődésnek)
  • a tervpályázatok számát meg kell sokszorozni (szabályozási tervi előírásokkal, rendeletekkel),

  • ötletpályázatok dömpingjére van szükség, kétlépcsős pályázati eljárásokkal….

5. A tervtanácsi rendszer újraértelmezése

  • a „tervező-szerző” segítésén alapuló tanácsadási rendszer kiépítése

  • az érdemi „tanácsadás” és az érdemi tervezői „befogadás” feltételeinek megteremtése…”

(ÖSSZEGZÉS – „Többék” csoportmunkák, hivatalosan átadva a Magyar Építész Kamarának 2009. 02. 05.)

„Működésének célja:

  • egy olyan fórum biztosítása, ahol nyilvánosságot kapnak a jelentősebb budapesti fejlesztések, építések, tervezések a lakosság, az idegenforgalom és az éptész szakma számára…
  • egy olyan konferencia hely fenntartása, ahol az építész-szakmai városvezetés megjelenítheti elképzeléseit a városfejlesztésről és konkrét építészettámogató tevékenységéről…”

 

(Budapesti Építészeti Központ – FUGA – Bp. V. Petőfi S. u. létesítési célmeghatározás, 2005.)

 

Az „idézeteket” összeállította: Mónus János építész


*Az írás címe, Szabó Zoltánnak,(a „Tardi helyzet”, „Cifra nyomorúság” írójának 1939 és 1944 között megjelent írásainak (szociográfiáinak) gyűjtemény-címe.