"Szélsőséges, szürreális helyzet" - Interjú a hetvenéves Makovecz Imrével

Építészfórum: Németh Lajostól kicsíptem egy jó gondolatot. A kérdés - írta valamikor a nyolcvanas évek elején -, hogy napjainkban beszélhetünk-e egyáltalán architektúráról Magyarországon. Ő persze nagyon is úgy véli, hogy igen, tér-teremtésről elsősorban, és hogy neked ebben kimondottan nagy szereped van.

Makovecz Imre: Tulajdonképpen számomra a térteremtés nem sokat jelent. Azért nem, mert számomra a tér-idő folytonosság a legfontosabb. A tér-idő folytonosságban, hogy egy primitív példát mondjak, a pont nem az euklideszi értelemben vett pont, hanem a térben egy drámai időpont. Ez azt jelenti, hogy mindennek el kell mozdulnia. Nem a húszas évek dinamizmusáról van szó, hanem valami olyasmiről, amit mérhetetlenül nehéz megcsinálni vagy akár megfogalmazni is.

Ma egy tervet úgy kap meg az építő cég, hogy a kivitelezést lehetőség szerint a legtöbb alvállalkozóra bontják szét, és nem az kapja a megbízást, aki a legjobb ajánlatot teszi, hanem aki a legtöbbet adja vissza zsebbe. A Királyhágó térre tervezek egy nagy házat. A befektetőnek százhetvenezer forintba kerül a ház négyzetmétere, a lakásforgalmazó cég pedig ötszázötven és hétszázezer forint között adja el. Akinek sok a pénze, szerintem a Svábhegyen épít magának házat. Egy hetven-nyolcvan négyzetméteres lakást nem gazdag ember vesz meg. De ez a beruházót nem érdekli, én meg a tervezési díjból akkor még egy fillért sem vittem haza, mert mindent visszafizetek az államnak. Mindegy, hogy melyik politikai szféráról beszélünk, a dolog lényegében azonos.

MI: A tér-idő folytonosság építészeti megfogalmazása másfajta gondolkodást igényel. Nem arról van szó, hogy komponált terek egymáshoz való viszonyát hozza létre az ember, még arról sem, hogy terek sorát. Nem egy funkciójában logikus folyamatról van szó. Hanem arról, hogy mi történik, mi történhet az épületben, és annak melyek a kulmináns pontjai, amelyek köré szervezni kell tudni valamit, ami számítás szerint adekvát azzal, ami ott van. Ez bizonyos értelemben visszatérés nagyon régi alapvetésekhez.

Mondok egy példát. A keleti egyházban a templomot kizárólag négyzet alaprajzúnak lehet tervezni, mert alapelemekre - föld, tűz, víz, levegő - épül. Kizárólag félgömb kupolát lehet ráhelyezni, mert az az univerzumot fejezi ki, és az ember a kettő között egzisztál a csegelynél. A tervezés során akarva-akaratlanul archetípusokat érint az ember, mert olyan általános vagy gyűjtőfogalmakat kell tudnia használni, amelyek annak a funkciónak a lényegét jelentik. És a térben lezajló események összefüggenek azzal a célzott funkcióval, amire kitalálták azt a helyiséget. Tehát egy másfajta gondolkodást igényel ez a tér-idő kontinuum-ügy annál, hogy valaki huzigálja a vonalakat, és majdcsak kijön valami. Ti jöttök.

MI: Ott csak pénzről beszélünk. A megrendelő közli, hogy ő ezt a területet be szeretné építeni, lehetőség szerint a legtöbb lakással és üzlettel. Ma már nem létezik másféle megrendelő, kivéve a családi házak vagy a kisebb építmények esetében. A Királyhágó téren van egy üres telek, azon az én gyerekkoromban, illetve még a háború után is egy hatalmas proliház működött, óriási élettel. Aztán mellette építettek egy bankot, az rádőlt erre az öreg házra, a házat le kellett bontani, és ki kellett költöztetni az embereket. Ez a telek L alakban átnyúlik a Németvölgyi útra. Tehát van egyszer egy Királyhágó tér és van egy Németvölgyi út. És én azt gondoltam, hogy ne kelljen felmenni a fodrászüzletig, és úgy bekanyarodni a Németvölgyi útra az Agárdi út felé, hanem át lehessen menni rajta. Így egy belső passzázs alakult ki, amiben sok mindent el lehet helyezni. Én nem tudom letörölni azt a szociális struktúrát, ami azelőtt volt ezen a helyen, és ezért ez már egy morális kategória is, ami közelkerült az építészethez.

Megpróbáltam küzdeni azért, hogy lehetőség szerint olcsó, és emberek által megvehető lakások legyenek ott, de megbuktam. Mert úgy korrupt az egész beruházási világunk is, ahogy van. És nincs lehetőség reális és erkölcsileg megfelelő körülményeket teremteni. Természetesen, ez rendjén is van, így kell az üzletet csinálni. De a dolog dramaturgiája szellem-ellenes és amorális. Valójában nem lakást építünk, hanem pénzből pénzt csinálunk, ez a virtuális valóság lényege. Tehát például bizalomról, ami eredetileg az üzlet alapja volt, szó sincs. A kilencvenvalahány éves makói zsidó haverom úgy kötötte az üzletet a hagymás paraszttal, hogy megvette a legjobb helyen a dughagymát, odament a paraszthoz, azt mondta, hogy egyezzünk meg, Jani bácsi, ennyiért fogom megvenni. Év közben kiment megnézni, hogy tisztességesen kapálják-e, és azt mondja az öreg magyar, hogy nem fordult elő, hogy a zsidó azt mondja, hogy a kereskedelemben most ez van, és ezért nem tudok annyit adni. Az adott szó volt. Közös érdekről ma szó sincs. Többet nem tudok erről mondani.

MI: Most szenteltük fel Vargyason a református templomot, ami hét évig épült, mert persze a falunak csak az öregasszonyoktól kis zsebkendőkben összegyűjtött pénzecskéje volt. Először egy falusi építésszel rajzoltattak valamit, és amikor elkezdték az alapokat ásni, kiderült, hogy a földben egy tizenegyedik századi kora román templom alapjai vannak. Az eredeti oltár középső gyámköve faragott kőből készült. A templomot a tatárok elpusztították. A tizennegyedik században gótikus templomot emeltek, előjött a földből az oszlopnyaláb talpa, a rózsaablak közepe stb. Amikor a vargyasiak idáig eljutottak, akkor azt mondták, hogy a régi terv nem jó, akkor Makovecz úr, ha már küldött pénzt, akkor rajzolja is meg, természetesen ingyen, mert hogy tudnál abban a kis faluban pénzt kérni. A tizennegyedik századi alaprajzot vettem tekintetbe, felépítettük a templomot, és az Úrasztala alá a tizenegyedik századi oltár gyámja került, aminek a teteje ferdén van építve, hogy a tíz centi vastag kőmenza rá tudjon ülni. Tehát senki nem látta a ferde felületet addig, amíg össze nem tört ez a tíz centi vastag kő, amire rovásírással fel van írva, hogy Szent Mihály Isten szentje.

Most miért érdekes ez? Azért, mert az első ezredfordulón a világ végét várták. Itt Európában germán grófságok ölték egymást a kereszténység nevében, szakrális királyság nem volt. És Géza, aki keleti keresztény volt, kitalálta, hogy a fia hozzon létre egy szakrális királyságot Európa közepén, és kapcsolódjon be a Szent Mihály-kultuszba. Aki Krisztus arcát felöltve küzdött a Sátán ellen. Ez az emberek tudatában realitás volt az első ezredfordulón. És a Szent Mihály-kultusz tökéletesen integrálódott ebbe a félfasiszta, bunkó, bűnös nemzetbe, hiszen egy vargyasi falucskában azt írták fel, hogy Szent Mihály Isten szentje. Persze amikor összejön hat-hétszáz ember egy ilyen templom felszentelésén, és azt éneklik Erdély közepén, hogy ”tebenned bíztunk elejitől fogva” akkor ez rendben van. Szemben azzal a pénz-világgal, amiről beszélgettünk.

A másik: befejeztem a tornyok építését. Amikor a budapesti világkiállítás lett volna, akkor Ferencz Pista zseniális találmánya volt, hogy egy száznegyven méter átmérőjű kört kell csinálni, egy zöld fallal, azon kapukkal, amiken keresztül be lehet menni a belső térbe. Amikor jött az SZDSZ, és lesöpörték az asztalról a világkiállítást, megfogadtam, hogy megépítem azokat a tornyokat. Ez épült meg Egerben, Strassburgban, Lendván, a legkülönbözőbb helyeken, és most az utolsó Sepsiszentgyörgyön. Most már több torony nincs. Egy nagyobb körben épültek meg.

MI: Ott nem. Az egy kemény meló. Tizenöt éve vagyunk ott. Az egy szétvert város. A szlovákok nemcsak a lakóházakat és az utcákat döntötték romba lakótelep-építés címén, hanem ledöntöttek templomot és zsinagógát is. Mi a volt zsinagóga oldalán terveztünk egy panziót. Elővettük a fényképeket a régi zsinagógáról, és a panziónak a régi zsinagóga homlokzatát csináltuk meg, csak megcsavarva. El akartunk elhelyezni rajta egy táblát, hogy ”Ezt az emlékképet a hűlt helyével szemben az elpusztított zsidó hazánkfiainak emlékére emeltük, X.Y.”. Felhívtam a budapesti rabbit, hogy szentelje fel, találjunk erre egy alkalmat. Azt mondta, hogy nem ő az illetékes ebben, hanem a pozsonyi főrabbi. Elmentem a pozsonyi főrabbihoz, aki azt mondta, hogy ezeket maguk ölték meg, úgyhogy mi nem fogunk ezzel foglalkozni. A vége az lett, hogy kimentünk néhányan, és mondtuk, hogy ne haragudjatok. Ez a dramaturgia alapja. Szörnyű ez. Nemcsak rabbi-ügyben tudom ezt elmondani. A szövetség, a minisztérium kapcsán ugyanezeket a viszonylatokat éli meg az ember. Úgyhogy be kell rendezkedni a komplett önellátásra.

MI: Sepsiszentgyörgyön adtunk át most egy halotti templomot, Kolozsváron egy református templom épül mérhetetlenül lassan, Temesváron egy másik még lassabban, pénz nélkül, teljes szerencsétlenkedésben, de nagyszerű kezekben. Csíkszeredában megbíztak az egész város revitalizációs tervével. Nem én fogom végigcsinálni, erre egy nagyon komoly csapatot kell összeszedni, szociológustól pszichológuson keresztül talajmechanikusig. Ott is már csak darabka utcafélék maradtak, és lakótelep az egész, úgy, ahogy van, méghozzá olyan rossz fizikai állapotban, hogy azzal is tudni kell kezdeni valamit, mert hihetetlen a lakások amortizációja.

MI: Hát mi az hogy! Természetesen! De nem a fősodorban jön ez, hanem én azt állítom, hogy a nemzetközi politika ellenére épül a második Magyarország. Az illegitim Magyarország. Az adócsalástól az egymásra találásig ez abszolút működőképes. A magyarok kitanulták, hogy ezt hogy kell csinálni. A török alatt mi volt itt? Nem tudunk semmit, mert elhazudta az osztrák történetírás. Szabad királyi városi kategóriában működött például Debrecen. Adózott a portának, és közben azt csinálta a városon belül, amit tudott. Kibulizta. Nyilvánvalóan elintézték ezt az akkori emberek. Most is ez van.

MI: Sehogy. Az építészszakmán belül nekem Magyarországon nincs saját helyzetem. A reális válaszom az, hogy nem foglalkozom ezzel. Nyolcvanhárom óta, amióta magánépítész vagyok, fel sem merül bennem ez a kérdés. Csinálom, amit csinálok.

MI: Természetesen van. A Kós Károly Egyesülés huszonhat céget jelent. Most a rendes évi összejövetelét Illyefalván tartottuk, és harminchat résztvevővel megalapítottuk a romániai szekciót. És ettől kezdve a vándoriskolások, tehát az ír gyerek vagy a német kislány most már nemcsak Magyarországon kóvályog három évig, hanem átmegy Románia területére is. Engem ez érdekel. Az, hogy amit én vagy mások szerves gondolkodásnak mondunk, ez a mentalitás az építészetben meg tudjon erősödni. A szerves gondolkodást kifejezetten közép-európai jelenségnek tartom, amihez érzék is van az emberekben. Ráadásul engem elkényeztet az a helyzet, hogy ezt a mentalitást és ezt az építészeti gyakorlatot a nemzetközi építészeti irodalom is számon tartja, és elismeri a jelentőségét, olyannyira, hogy érzékeli az impulzusadó jellegét.

MI: Konkrét eseményekben. Most például el kell mennem Stuttgartba vagy máskor Rómába, és az egyetemen előadást kell tartanom. A nyugat-európai vagy más folyóiratok érdeklődnek, van-e valami újabb. Van egy elevennek mondható, állandó készenléti állapot. Amikor a Kós Károly Egyesülés megcsinálta az erdélyi szekcióját, azonnal tájékoztattam a romániai építészszövetséget, hogy románok is beszállhatnak. Volt is, aki doktorált Makoveczből. Egy szót nem tudott magyarul. Melléültettem a fiatal székely gyerekeket, hogy minden szót fordítsanak. Itt nem nacionalizmusról van szó, hanem egy univerzális gondolkodásmódról.

MI: A szerves gondolkodásban semmiféle újdonság nincs. Valójában egy ókonzervatív jelenség. Azt jelenti, amit Hermész Triszmegisztosz mondott, hogy ami fenn van, az van lenn is, és ami lenn van, az van fenn is. Magyarul: egy szétszakított világban nagyon rossz élni. Más a pénz, és más a szerelem, más az ég, és más a föld. Járjunk a földön, rendszerint inkább ez hangzik el, mint az, hogy járjunk egy kicsit az égben. A kettőnek egymással kapcsolatban kell lennie.

Mit jelent ez az építészetben? Azt, hogy nemcsak a természetnek megfelelően kell tudni gondolkozni, tehát onnan analógiákat venni, nemcsak a természet fantasztikus szimmetriarendszereiről és aszimmetrikus alrendszereiről kell tudni, hanem az ember természetéről is tudni kell. Az ember természete nem csak a szelleme és a lelki világa, hanem a teremtett állapota. És ebben a személy isteni princípium. Megközelíthetetlen isteni princípium. Ha az ember nem antropomorf módon közelít az építészethez, akkor abból indul ki, amiből a zseniális orosz zsidó, Malevics, amikor egy fehér négyzetet festett, és azt mondta, hogy ez a ”túloldalt” sugározza át. Azt mondta, ebből a tartalmas semmiből kell kiindulni. Erre összeálltak egy csomóan, és ez volt a Bauhaus. Nem a kockológia a Bauhaus, hanem a sugárzása valami láthatatlannak. Ezt elfelejtette a modern építészet, és szélhámoskodik, utánoz. Szükség van tehát a megújításra, ami az én esetemben egy ókonzervatív dolog - az egyiptomi kultúrából kell merítenem ahhoz, hogy megelevenedjen a görög, és megelevenedjen az ózsidó. És így tovább a sumértól kezdve az egész ótörténet. És akkor látszik, hogy hogy van velünk kitolva. Ha nem érzékeljük ezt a szélsőséges, szürreális helyzetet, akkor a fene megette az egészet. Gyalázat, ami történik... Megint ti jöttök.

MI: Én szétválasztom a két dolgot. A vándoriskolában a legkeményebben és a legegyenesebben törekszem arra, hogy a mesterek megerősítsék a fiatalokat ezzel a folyamattal szemben. Olyan belső lelki erőkre van szükség, amelyek átsegítik őket azon, hogy ne csalódjanak, hanem megértsék. Ez nem olyan egyszerű. Sokaknak nem ártana elmenni a Siratófalhoz, és megnézni azt, hogy az emberek hogyan dugdossák be a kis hézagokba a papír cetlijeiket, hogyan hajlonganak egy néhai templom falánál. Akkor megéreznék, hogy mit jelent egy olyan templom, amelyben valóságos képzetük van arról, hogy abban a teremtő isten lakik. Ezt tudom szembeállítani a pénzhez való feltétlen, állati szintű vonzalommal. Ezzel szemben kell tudni egy olyan erejű szellemiséget produkálni, ami a fiatalokat alkalmassá teszi arra, hogy ezt a nagyon komoly ellenlábast sátánnak tekintsék. Ehhez Szent Mihály erejére van szükség. Ez nem újdonság.

A vándoriskola azt jelenti, hogy a vándorok utánzással tanulnak. Nem az én rajzaimat, hanem a magatartást utánozzák. Aztán mennek a következőhöz. A gyereknek hiába dumál az anyja, apja, azt utánozza, azokat a formákat veszi fel, amiket át tud élni. A szülőkön keresztül éli át a világot. Csak kicsit későn van, mert felnőtt emberekről van szó.

MI: Nincs, ott a nagyobb fiam tanított huszonvalahány éven keresztül ábrázoló geometriát, és kirúgták. Nincs kapcsolatom.

MI: Nem. A Műegyetem az kivétel. Lázár Tóni biztosította azt, hogy ott elhangozzék a szerves építészet. Jönnek is, elég élénk az érdeklődés. Problémát a Műegyetemen csak a tanárokkal való viszony jelent. Tudniillik egy ilyen kurzuson kiderül, hogy nem tanultak építészettörténetet, vagy nem tanultak épületszerkezettant, stb. Olyan középkáder réteg uralkodik ott, amelyet nem Csonka Pálhoz és Weichinger Károlyhoz lehet hasonlítani, hanem nem tudom kihez. Sajnos.

MI: Díszlet van, Szörényi Levente ”Árpád népe” című zeneművéhez csinálok egy díszletet, ami valószínűleg meg fog valósulni. Egy furcsa anakronisztikus munkám is van: Szilvásvárad fölött egy tábort csinálok, jurtákból, faházakból stb.

De van egy nagyon érdekes munkám. Róma fölött, nem messze a várostól, egy etruszk város van a föld alatt. Elképesztő, félelmetes kultúra. Erre a területre Portoghesivel tervezünk egy városrészt, aminek a lakóházait Portoghesi csinálja, a középületeit pedig én. Egy romos falon megmaradt egy felfestett kapu. El van húzva rajta egy függöny, mögüle előlép egy férfi és egy nő. És a kapu mögül fény árad, az egyébként fénnyel elárasztott előtérbe. Elől három ember áll, akik visszanéznek ezekre, akik kiléptek a kapun át. Kísértetszerű lényekről van szó, akik beléptek az emberi világba, tisztán és világosan erről szól a történet. Ráadásul olyan realitással, mint amit Lukács evangelista írt le, hogy a feltámadt Krisztus átment a bezárt helyiség falán. Kenyeret meg halat adtak neki, és a szemük láttára evett. Eszméletlen súllyal ellátott szürrealizmus ez. Megkísérti a valóságot.

Egy ilyen helyre kávéházat rajzolni azt jelenti, hogy meg kell idézni azt, ami a földből árad. Ha tér-idő folytonosságban utazik valaki, akkor még a fákat is ki kell találni körülötte, meg kell próbálni időzavart létrehozni. Na ilyen munka is van.

MI: Németországba rengeteget rajzoltam, de nem lett belőle semmi. A legaranyosabb a wittenanneni munka volt, egy főiskolát kellett bővíteni, elég nagy beruházás volt. Körülnéztem a környéken, hogy milyenek a régi házak, és abból csináltam valamit. Amikor bemutattam a tervet, azt mondták, hogy túl német. Vicces. Ennek a mondatnak nincs tartalma, csak félelme van. Attól fél, hogy ő hangsúlyozott németséggel jelenik meg, és az bűn.

Van, ahol aztán teljesen csődbe jutunk. Amikor Kézpásárhely környékén mindent elöntött a víz, felajánlottuk a szolgálatainkat a magyar származású miniszternek. Azt mondták, hogy a problémát már megoldottuk, négylakásos panelből épült épületekkel. Mondom nekik: és a disznót, a tyúkokat azt hova tetszenek tenni? Azt meg fogják oldani az emberek. Az emberek ezt nem fogják megoldani, akkor sem, ha ingyen adják a lakásokat, mert a telkük megvan. Sokat szidom a Fideszt, de azt el kell ismerni, hogy amikor a szatmári árvíz volt, akkor azt nagyon elegánsan oldották meg, mert mindenki, akinek elvitte a víz a házát, minimum akkorát kaphatott, és tíz évig nem adhatta el. Négyszáz házat csináltunk, szenzációs volt.

MI: Sosem indultam. A meghívásos pályázatok kötelezőek a közbeszerzéses eljárásban, és akkor felhívják az embert, hogy veled akarjuk terveztetni, indulj a pályázaton. Esztergomban is volt egy ilyen, egy fürdővel. Megnéztem, hogy a Mária-Valéria híd mit jelent, ott a Prímás-sziget és a város. Az emberek szépen felöltöznek vasárnap, és promeníroznak Párkány és Esztergom között. És láttam, hogy út mellett, ahova azt a fürdőt akarják tenni, nincs semmi. Úgyhogy egy utcasort terveztem oda különböző kis üzletekkel, és pavilonosan mögé raktam a fürdőt. Na, Finta Jóska nyerte meg a pályázatot egy vasbeton dologgal, ami olyan sok pénzbe kerül, hogy csak nagy kínnal tudják majd befejezni.

MI: Nagyon. Madas László nyugdíjba ment, és attól kezdve egy másik világ folytatódott. Az én épületeim nem lesznek műemlékek. A Sió-csárda megszűnt. A tatabányai csárda leégett. A visegrádi üzletház biztosítási játszma áldozata lett, leégett porig az egész. De Zalaszentlászló például abszolút működik. Ezeknek a régi faluházaknak a zöme működik. Az egy nagyon jó játszma volt, szél ellen. Amikor vidékre mentünk, mindig ment előttünk egy Volga, és próbálta lebeszélni a tanácselnököt, hogy szóba álljon velünk. Mi meg nevettünk rajtuk, nem vettük komolyan őket.

MI: Nagyon élénken figyelem azt az antiépítészt, akit Calatravának hívnak. És van még jó néhány ilyen pasas, aki érdekel. Az a folyamat is foglalkoztat, hogy Barcelonában például a mai napig épül a Sagrada Familia egy átok miatt. Gaudí azt mondta, hogy ez a templom a katalán nép maga, ha nem fejezitek be, el fogtok pusztulni. Azóta ezt komolyan veszik. Baromi ügyetlenül építik, de igyekeznek. Mert a dráma folytatódik.

MI: Itthoni dolgokban nagyon érdekes, és szerintem nagyobb figyelmet érdemelne Csete Gyuri személye és tevékenysége. Egy rendkívüli képességű ember, aki kitart egy dolog mellett a végsőkig, a halálig. Ez nagyon figyelemre méltó, megbecsülnivaló dolog. Amiket csinált, például Pusztaszeren - a debreceni református templom nekem kevésbé tetszik -, az autentikus. Akkor is, ha anakronisztikus. Ő fontos személyisége a mai magyar szellemi építészeti életnek, és abszolút marginális helyzetben van. Mindenhonnan kiszállt, vagy kiutálták.

MI: A Dévényi Sándor és egész udvara. Noha abban is van egy kis kehe. Mert a posztmodern, szürrealizmus nélkül., szóval játékos addícióval történelmi álvilágot létrehozni - az ma már szerintem eladhatatlan. A Bububan van egy bizonyos szürrealista érzék, de egy kicsit bolondabbat kellene csinálnia ahhoz, hogy az jöjjön ki, amit ő igazából szeretne. De rendkívül jelentősnek tartom.

Aztán Ferencz Pista és fia. Amit a Várba rajzoltak a volt Honvédelmi Minisztérium helyére, az zseniális. Tudniillik indiai impulzust vittek ebbe a világba, és én ezt sokkal fontosabbnak tartom, mint mondjuk egy Helmut Jahn impulzusát alkalmazni Magyarországon. Magyarország nem az a hely, ahol Helmut Jahnoknak és másoknak van helyük. Az egy közepes szintű ember ócska kis utánzó gesztusa. De amikor megpróbálja a nyugat-indiai világ szellemiségét bevinni a Honvédelmi Minisztérium tetejére, az szenzációs. A gyerek is tehetséges, és az apját én nagyon szeretem, tisztelem.

És nagyon érdekes számomra Kőszeghy Attila, aki egyre kevesebb házat csinál a főiskola miatt. De megpróbált valamit, ami érdekes számomra. Sajnálom, de modern építészt nem tudok idehozni, aki felizgatna azzal, hogy mennyire profi. Sajnos Reimholz Péter épülő vagy készülő munkájáról nem tudok, noha rendszeresen találkozom vele a XII. kerületi zsűriben. Az asszony [Csomay Zsófia, a szerk.] viszont dolgozik. De ami azon a Duna-parti szakaszon van, az komolyan mondom, egy elképesztő termékgyűjtemény, természetesen a Művészetek Palotájávál együtt.

MI: Komjáthyval nekem súlyos konfliktusom keletkezett, persze nem mostanában. Ez az ember, akit a kommunizmusából sikerült kiemelnem, és a néhai magán mesteriskolában, és aztán a munkahelyen is megpróbáltam elvinni egy másik irányba, a teljes csődömet jelenti. Amit Szécsivel együtt műveltek Kecskeméten, az megbocsáthatatlan. Ha a kamara kamara lenne, tehát köztestület, akkor Komjáthynak nem lehetne önálló tervezési jogosultsága. De arról is szó van, hogy megvette az Országos Típustervező Intézetet, és közölte az ottlévő tekintélyes építészekkel, hogy beláthatják, hogy nagyon sokba került neki ezt a házat megvenni, szívesen együttműködik, de fizetést nem tud adni.

MI: Ki kell provokálni a parlamentből a nagykamarai törvény létrehozását. Ha a szakszervezeteket is ellátják köztestületi jogokkal, akkor a szakszervezet joggal léphet fel a munkásvédelemben. Ez Magyarországon ismeretlen, mert a magyarokból kizárólag bunkó fogyasztót akarnak csinálni. Csak úgy lehetne, ha a szövetség meghirdetne egy hatalmas építész összejövetelt, aminek az a kimondott tárgya, hogy a kamara köztestület legyen. Szóval a negyvenöt év alaposan megtette a magáét. Az egyesülés nem tudja egyedül mozgósítani a többieket, mivel tulajdonképpen diszkriminatív helyzetben van a magyar építészet egén, azt mondják, hogy ezek nacionalista ilyen-olyan. De a szövetség megteheti.

MI: Ugyanazt gondolom, mint amit az irodaházakról. Körülbelül tízszer annyi iroda épül meg, mint amennyit elfoglalnak. Csak arra lehet gondolni, hogy idejönnek majd emberek és intézmények. Az nem hülye, aki megépít egy irodaházat, ami aztán öt vagy tíz évig üresen áll. Budapest regionális központ lesz, ahol éppen ezekre az irodaházakra és ezekre a lakásokra lesz szükség. Hogy mikor, azt nem tudom, én egy hetven éves öreg bácsi vagyok, akinek gőze sincs arról, hogy kik hogyan döntenek. Ahogyan van második Magyarország, úgy a nemzetközi világnak is van háttérkonstrukciója, ami természetesen tervez. Nem úgy, ahogy azt mi képzeljük, hanem másképpen, és nyilvánvalóan nagyon profi módon.