Széndioxid és smúzolás
Az építészkongresszus előadóinak egy része pontos „feladatmeghatározás”, „iránymutatás” híján nehezen találta fel magát, s szereplésük parttalanná váló terv- és épületismertetésbe, felsorolásszerű életműprezentációba fulladt.
Haba Péter és Vargha Mihály esemény-beszámolója.
Az elmúlt években láthattuk, hogy az Építészkongresszus szervezői nem törekednek szigorú koncepcióra, inkább a tartalmi sokféleség és a spontaneitás hívei. Ez az elgondolás nagyon szép és szimpatikus, ám számos veszélyt rejt magában. Konferenciaszervező legyen a talpán, aki az eseményt képes úgy organizálni, hogy a vendégek a nap végén azt érezzék, igazi szabadelvű, kötetlen, mégis minden pillanatában fajsúlyos szakmai találkozón járt.
A Csörsz utcai Sportmax 2 csarnokban március 7-én megtartott idei Építészkongresszuson ezt nem sikerült maradéktalanul elérni. Az előadók egy része pontos „feladatmeghatározás”, vagy „iránymutatás” híján nehezen találta fel magát, s szereplésük parttalanná váló terv- és épületismertetésbe, felsorolásszerű életműprezentációba fulladt. Sok volt az üresjárat, az indokolatlanul hosszú technikai szünet is. Világos, hogy a félórás kávészünetek igazi funkciója a szakmai smúzolás, de az azért elég csüggesztő, ha egy közel egyórás „kávészünet” rögtön a reggeli köszöntők után, „ad hoc” rendeltetik el...
A napot Kálmán Ernő, a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) elnöke és Ms. Louise Cox, az Union Internationale des Architectes (UIA) elnöke beszédei nyitották – mindketten a gazdasági válságot forszírozták. Kálmán inkább az ezzel kapcsolatos szorongásoknak adott hangot, Cox szerint a problémákat derűlátással könnyebb megoldani. Köztisztviselői minőségében Fegyverneky Sándor országos főépítész a gyakorlati teendőkre irányította a figyelmet, Pokorni Zoltán, a XII. kerület Fideszes polgármestere személyes érzelmekkel erősen telített köszöntőjében politikusi vízióiról és a sportcsarnokhoz kapcsolódó élményeiről beszélt (vágyaiban a város belső területeihez közelebb fekvő bérházas övezet modern közösségi zónává válik, irodaházakkal, kulturális- és sportintézményekkel, s a lakóterület teljes mértékben a zöldövezetbe húzódik).
Az egymást követő előadások a protokollmegnyitó felütése („gazdasági válság és építészet”) révén szükségképpen belekerültek a kríziskezeléssel kapcsolatos problémák kontextusába, függetlenül attól, hogy az előadó személyének szándékában állt-e ezzel foglalkozni vagy sem. A konferencia ebből a szempontból érdekes fordulatokat vett a sokszor egymástól markánsan eltérő építészi magatartásokat, elveket tükröző előadások révén.
Az első előadó Zoboki Gábor a környezettudatos gondolkodás új irányaira összpontosított. véleménye szerint a CO2-kibocsátás csökkentése terén óriási a tudatlanság Magyarországon mind a beruházói, mind a tervezői szférában, ugyanakkor a jelenlegi gazdasági viszonyok sem kedveznek a környezettudatos gondolkodás erősödésének. Cége 2005 óta foglalkozik a problémával, s mára már a legfrissebb nyugat-európai módszerek szerint dolgoznak. Ők már nem az épülethez függelékként illeszkedő, helypazarló és rossz élettani hatású gépészeti rendszerekben gondolkodnak, hanem a ház szerkezetével szerves egységben álló struktúrákban. Németországi tapasztalataik nyomán épületeikben sugárzó hőt adó rendszereket már nem alkalmaznak, s egyre inkább előnyben részesítik a geotermikus energiát és a folyami víz használatát. Az előadás egy idő után elszakadt ettől a témától és mintegy átúszott a cég legfrissebb projektjeinek bemutatójába, aminek során egy nagyszabású kínai tanulmánytervről is szó esett.
Jo Noero dél-afrikai építész előadása – kimondatlanul – a hely és lakói ismeretének fontosságára, a modernizmussal kapcsolatos nyolcévtizedes tapasztalatunk jelentőségére, az etikus és empatikus tervezői magatartásra hívta fel a figyelmet. Formai bravúroktól mentes építészetét a speciális igényeket követő, visszafogott, de karakteres alkotások jellemzik: a hagyományokat azért kutatja, hogy a „bevált”, „működőképes” megoldások lényegét találja meg, s közben keresi azt is, miként lehet ezeket a mai technikai-anyagi lehetőségekhez és az új funkciókhoz igazítani.
A sztárvendég, Hani Rashid szemlélete szinte össze sem hasonlítató ezzel: az előadásában felvázolt alkotómódszer inkább a stylinghoz és a látványtervezéshez áll közel. Digitális formakísérleteinek kulcsszavai – fluid, skin, organic, biomorf, blob, virtual, stb. – élesen tükrözik azt az építészeti trendet, melynek kétségtelenül ő az egyik legvirtuózabb képviselője.
A délutáni porgram a délelőttihez hasonló szellemben folytatódott. Andrija Rusan, zágrábi horvát építész épületek vetítésén túl – egy kollégája hathatós technikai segítségével – több zenés építészeti videóklipet is mutatott, igaz, nem csak saját munkáit, hanem több más horvát építész házait is felvillantva. Amit mindezzel kiválóan sikerült érzékeltetnie: az építészet sokkal inkább „közügy” Zágrábban és Horvátországban, az emberek őszintén érdeklődnek a kortárs építészet ügyei iránt – és ez a tény némileg elviselhetővé tudta tenni azokat a kommersz, túl hangos zenéket, ami az építészeti klipeket kísérte.
Az előadás után vitafórum következett Ms. Louise Cox (az UIA jelenlegi elnöke), Ms. Elisabeth Siola (Görögország, alelnök, mint az UIA II. régiójának vezetője), Gaëtan Siew (Mauritius, az UIA előző elnöke), Albert Dubler (Franciaország, alelnök, mint az UIA I. régiójának vezetője) részvételével, a beszélgetést Csanády Pál (az Alaprajz főszerkesztője, a kongresszus szervezője) vezette. Még a vitafórum előtt Gaëtan Siew rövid prezentációban ismertette az UIA tevékenységét, legfontosabb feladatait. Részletes statisztikai adatokkal érzékeltette, hogy mennyire egyenlőtlen a munkaeloszlás a világban, a feladat még mindig sokkal több, mint amennyi építész rendelkezésre áll – persze nem feltétlenül esik egybe az építész lakhelye a tervezési-építési feladat helyszínével.
Csanády Pál kérdéseiben elsősorban a világválság hatásait próbálta fürkészni, már ami abból következően az építészetet illeti, és invitjeire rendre pozitív választ kapott. A lényeg: például természeti katasztrófák után hosszabb távon új eredmények születnek, az élet visszatér a normális kerékvágásba emberi összefogással, gyakran az ENSZ segítségével. Ugyanígy fogja fel szerepét az UIA is, ahogy azt mind a négy vezető személyiség megerősítette. Nagy a lehetőség a minőségi építészet ősi örökségen alapuló kibontakoztatására, és a nemzetközi szervezet igyekszik ebben hathatós segítséget adni. Az új nemzedék ezt érti, hangsúlyozta Siew.
A továbbiakban egy külföldi előadás következett még, továbbá két vetítettképes bemutató a kongresszus helyszínéről. A francia Rudy Ricciotti itt jóval rövidebben ismételhette meg hitvallásának és munkásságának bemutatását, amit előző nap már megtett a Francia Intézetben. A francia Építészeti Országos Nagydíj 2006. évi nyertese beszélt például arról is, hogy a párizsi Louvre udvarának lefedési tervezését visszautasította, mert ő másképp, "lebegő fátyolként" képzelte volna azt el, az iszlám művészetet bemutató szárnyhoz kapcsolódva. Megépült munkái is elsősorban kulturális intézmények, melyek tervezésénél határozottan kerüli a high-tech építészetet, elutasítja a transzparenciát, viszont sokszor él nagyszilárdságú beton alkalmazásával.
A helyszín, a Sportmax 2 bemutatását a kettősség jellemezte. Turányi Gábor ismertette a tervet, aminek jellemzésére hosszan idézett Kapy Jenőtől, aki – a csarnokról írva az Alaprajzban – szintén elsősorban a kettősségeket hangsúlyozta. Többek között az alaprajz szigorú szögletes rendje és a lefedés/felépítmény mozgalmassága közötti eltérést. Előadását végighallgatta a pódiumon Maczelka László építész (MATERV). Turányi Gábor befejezte, de nem ült le ugyanúgy a pódiumra, csupán átadta a szót Maczelkának, aki mint a kiviteli tervek készítője, sok-sok képet vetített az építés folyamatáról. A 2009. évi építészkongresszus a Sportmax 2 végigjárásával fejeződött be.
Haba Péter (szöveg), Vargha Mihály (szöveg és képek)
