Szimbolikus óvás

Gyakorlatilag bármelyik pillanatban nyilvánosságra kerülhetnek a Liget Budapest által kiírt építészeti pályázatok eredményei a Városligetbe tervezett múzeumépületekkel kapcsolatosan. Addig is, amíg várunk, megéri elolvasni Jánossy Péter Sámuel írását.

Tisztelt Miniszteri Biztos Úr!

Mindenekelőtt, hadd gratuláljak önnek, mint szorgalmas múzeumlátogató, azért, hogy a Szépművészeti Múzeum a világ hat leghíresebb múzeuma közé került, az Ön irányítása alatt, nemzetközileg jegyzik és remek kiállításoknak ad otthont. Ez hatalmas teljesítmény! Büszke vagyok arra, hogy tömegek zarándokolnak el időszaki kiállításaikra Magyarországról és szerte Európából. Ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy a tervpályázat kiírója, a Városliget Zrt. jól felkészült, fiatal csapata tudományosan megalapozottan és profi módon állította össze a kiírást kifogástalan grafikai megjelenéssel, kifogástalan digitális adatkezeléssel. Elismerés illeti őket! Profik!

A kiírás csak tartalmilag aggályos, ezért ma az Emberi Jogok Világnapján kezdeményezem annak apró módosítását.

Egy jó értelemben vett kulturális forradalommal ért fel, hogy a kormányzat a kultúránkra költ, múzeumot épít, műemlékeket állít helyre nagy műgonddal és helyre akarja állítani a Budai Királyi Palotát és a Várat. Kastély programot indít el a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ jól szervezett ütemterve alapján. Ezzel multiplikáló építőipari növekedést is generál. De az igazi cél az, hogy egy önmagára adó nemzet becsülje meg kulturális örökségét és műkincseit! Emlékezzünk csak: volt egyszer egy hatalom, amely visszamondta az Expót, lelkiismeret furdalás nélkül lebontotta a Nemzetit és majdnem lebontotta az Erkel Színházat. Csak rombolt. Soha nem épített. Ma mindkét színházunkban nagyszerű előadások vannak. A mindenkori kormányfő visszaköltözik a várba, ahol mindig is a helye volt és a Nemzeti Táncszínház új házat kap. Végre a Magyar Művészeti Akadémia is kiteljesedhet.

Ezért rendkívüli módon sajnálom, hogy kénytelen vagyok megóvni a pályázatot.

A magyar nemzetiségű építészmérnökkel szembeni faji-nemzetiségi megkülönböztetés alapos vélelme miatt megóvom az Új Nemzeti Galéria és Ludwig Múzeum Tervpályázat előminősítési szakaszára kiírt meghívásos tervpályázatot.

INDOKLÁS 

1. Az angol nyelv kizárólagossága

A tárgyi tervpályázaton a kiíró az angol nyelv kizárólagos használatát írta elő, és ezzel a nyelvi szupremációval nemzetiségi és faji alapon hátrányosan megkülönböztette a hazai magyar nemzetiségű pályázókat, versenyhátrányba kényszerítve a magyar anyanyelvűeket saját hazájukban az angolszász és amerikai nyelvterületről pályázókkal szemben.

Hivatkozva - az egyenlő bánásmód biztosítékaira ésa hátrányos megkülönböztetés megelőzésére vonatkozó - 2003.évi CXXV. törvényre, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről, valamint a Magyarország nemzetközi kötelezettségeire és az EU-ban kötelező európai közösségi jog vívmányaira, a kiírás 5.1.1.3 NYELV című fejezete ellentétes a törvénnyel akkor, amikor a következőket köti ki: „A tervpályázat nyelve kizárólag az angol, beleértve a kiadott előminősítési dokumentációt”.

2003.évi CXXV. törvény „4. §Az egyenlő bánásmód követelményét

a) a magyar állam,...

e) a közalapítványok, köztestületek, valamint munkavállalók és munkáltatók érdekképviseleti szervezetei,

f) a közszolgáltatást végző szervezetek,...

i) a muzeális intézmények, a könyvtárak, a közművelődési intézmények,...

m) az a)-l) pontok alá nem tartozó költségvetési szervek

jogviszonyaik létesítése során, jogviszonyaikban, eljárásaik és intézkedéseik során (a továbbiakban együtt: jogviszony) kötelesek megtartani.”

A pályázat egy szerződéses jogviszony és egyben egy múzeumi közbeszerzési eljárás is. Tehát vonatkozik rá a 2003.évi CXXV. törvény, amelyet kiíró vélelmezhetően figyelmen kívül hagyott.

2. Az Alaptörvény durva megsértése

A tervpályázat az angol nyelv kizárólagossá tételével durván megsértik az alaptörvényt: „Magyarország Alaptörvénye

(2011. április 25.)

Isten, áldd meg a magyart!

H) cikk

(1) Magyarországon a hivatalos nyelv a magyar.

(2) Magyarország védi a magyar nyelvet.

(3) Magyarország védi a magyar jelnyelvet, mint a magyar kultúra részét.

R) cikk

(1) Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja.

(2) Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek.

(3) Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.”

A magyar adófizetők pénzén létesülő múzeum tervpályázat lebonyolításakor joggal elvárható az alkotmányunk és általában törvényeink betartása. Az igaz, hogy a kiíró vélhetően rengeteg pénzt fizetett az UIA-nak, hogy terjessze ezt a pályázatot, de az UIA szabályzata sem zárja ki a pályáztató ország nyelvének használatát. Ha így lenne, akkor sem írhatná fölül ennek a nemzetközi szervezetnek vonatkozó szabályzata a magyar Alkotmányt. A rend kedvéért emlékeztetünk arra, hogy az EU 28 nyelve, közte a magyar is hivatalos nyelv.

Különösen aggályos, hogy Magyarországon, magyar építészek egy digitális jelentkezési űrlapon történő pályázati regisztrációnál sem használhatják anyanyelvűket.

Vajon előfordulhatna-e az, hogy Párizsban egy korszakos jelentőségű új múzeum tervpályázaton kizárják a francia nyelvet? Vajon kizárnák-e az angolt a spanyol kedvéért az USA–ban, mondjuk egy Déli államban, ahol a latin-amerikai bevándorló többségben él már? Az új japán modern művészeti múzeum nemzetközi pályázatán kizárólagossá tehető lenne-e a kínai nyelv, mert Kína a legnépesebb gazdag állam a világon?

Természetesen tudunk angolul, mert ez lett a világnyelv. Természetesen helyes előírni egy nemzetközi pályázaton a világnyelv használatát. De mi vagyunk itthon, ez a mi országunk, ez mi galériánk – úgy hívják, hogy nemzeti – és ezért nemcsak jogunk a magyart használni, hanem kötelességünk magyarul beszélni, írni és regisztrálni a magyarok pénzén kiírt pályázaton, hogy a külföld szokjon hozzá a magyar nyelvhez.

Ha Wignernek Jenőnek, Szilárd Leónak, Teller Edének és Neumann Jánosnak megfelelt a magyar anyanyelvük, ha komoly dolgokról, a Manhattan tervről konzultáltak Los Alamosban, akkor a jelen pályázaton Budapesten is meg lehetne tűrni a magyar nyelvet és a „tiltottból a tűrt kategóriába” kellene sorolni. Ahogy a fasori diákok, Wigner, Szilárd, Teller és Neumann büszkék voltak magyarságukra, úgy mi magyar építészek is.

3. Hátrányos megkülönböztetés a 2003.évi CXXV. törvény 8. § - a szerint:

„8.§Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt ...

b) faji hovatartozása,...

d) nemzetisége,...

f) anyanyelve,...

p) társadalmi származása,

q) vagyoni helyzete,

t) egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője, (a továbbiakban együtt: tulajdonsága)...

miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne. (esetünkben az angolszász nyelvterületről jelentkező)

9. §Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely a 8.§-ban meghatározott tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport volt, van, vagy lenne.”

Ez esetünkben a társadalmi helyzet és anyagi helyzet miatti hátrányos megkülönböztetés. A pályázat kiírásából egyértelműen megállapítható, hogy nemzeti és faji alapon diszkriminálják a hazai építész pályázót. De társadalmi és anyagi helyzete miatt is hátrányos megkülönböztetés éri a Liget Budapest vonatkozó pályázatán a magyar építészt.

4. A társadalmi helyzet miatti hátrányos megkülönböztetés

A kiírás regisztrációs feltétel rendszerét úgy állították össze, hogy azon lehetőleg csak a külföldi multinacionális nagy építész irodák indulhassanak és vélelmezhetően azok közül is az, akinek a kiíró a munkát szánta.

Egy építtetőnek joga van azzal dolgoztatni, akivel akar. Akkor viszont minek formális nemzetközi pályázatokat rendezni egy vagyonért: fizetni az UIA-nak a promócióért, tejben-vajban füröszteni a bíráló bizottság külföldi tagjait, fenntartani 100 milliókért a Városliget Zrt.-t egy méregdrága bérirodaházban. Nagyvonalúan szórják a közpénzt, miközben lejáratják magukat egy bruttó 345.000 eurós, nevetségesen alacsony meghívási díjjal, amely már a 27%os ÁFÁ-t is magában foglalja. Természetesen az ÁFA csak a magyar pályázót érinti, a nyertes külföldről beszámlázó ÁFA mentes. A nagyobb nevesebb építésziroda multik ingyen nem dolgoznak! Ha tényleg az volt a céljuk, hogy legyen hazánkban egy híres külföldi építésznek egy emblematikus középülete, akkor 3-4 millió eurót kellett volna virítani. Olyan részletességet kérnek a pályázaton és akkora a megtervezendő térvolumen, hogy a pályázat elkészítésének rezsije – közvetlen tapasztalatom szerint – messze meghaladja az elérhető díjazást. Tehát felmerül a már-már közhelyes kérdés:

A pályázat lebonyolítója miért magára költi Krőzus módjára az állam jó célra szánt pénzét, miért nem azokra a vállalkozó szellemű építészekre, akik pályáznak a nagyvilágból?

Lenyomott meghívási díjon csak bóvlit lehet vásárolni. Nem elegáns kihasználni a nemzetközi építész társadalmat sem, mert ez rossz fényben tünteti fel hazámat az UIA védnökség miatt rendkívül széles körben.

Rendkívül rossz volt a visszhangja a világban az első forduló eredménytelenné nyilvánításának is. Megdolgoztatták a világ építészeit, azután, rájöttek, hogy túl szűk volt az Önök által megadott telek. Elszámították. Tévedtek. Van ilyen. Ha a kiíró hibájából lesz eredménytelen egy tervpályázat, akkor miért nem fizetnek kártérítést a résztvevőknek? Korrekt-e bíztatni a pályázókat a munkára, majd eredménytelennek nyilvánítani a versenyt, mikor rájönnek, hogy hibás a kiinduló adat: „garbage in, garbage out!” (az amerikai angolban: ha csacsiságot táplálsz be, ostobaság jön ki!) Hol a pályázatba befektetett pénzünk, hol vannak a beadott terveink, a leadott digitális információ és az elmaradt haszon? Hol maradt a becsület?

Most zárult az Ybl emlékév. Óriási siker volt! Újra él a Várbazár és a Vigadó. A repedt aszfalt helyett méltó környezete lett végre a Parlamentnek. Világsiker a 4-es metró. Itt emlékeztetek arra, hogy Hauszman műtermének falán ott függött Ybl és Feszl portréja. Miért? Mert becsülték egymást! Minket Önök lebecsülnek, mert csak magyarok vagyunk.

Hogyan nőjön ki az új magyar Ybl, Feszl, Hauszman, ha csak két remek magyar meghívott építész van a túlnyomó többségében külföldi multi mellett (6:2 az arány) és mindössze három meghívási helyre pályázhat a „futottak még” kategóriában a magyar építészmérnök. Miért kell porig alázni az amúgy is vergődő magyar építész társadalmat a ma épülő legjelentősebb középületünk tervpályázatán – kérdezhetnénk joggal.

Attól még, hogy egy építész külföldi és az iroda nagy és gazdag, még nem biztos, hogy jó. Szervilizmusnak és parvenü magatartásnak vélem azt, hogy a kiírók főleg csak külföldi építészekre bíznák a nemzeti galériánk tervezését, mintha mi magyar építészek semmit sem érnénk. Az ismertség, a ma divatos „komoly” referenciák semmi garanciát nem jelentenek: a nagy művészet kiszámíthatatlan pillanatban születik és nem tervezhető a művészeti minőség közgazdasági módszerekkel. Nem függ például attól, hogy hány tanult építész dolgozik egy irodában, ahogy azt kiíró modellezi. Viszont rutinos középszerre biztosan számíthatunk egy pályázaton, ha egy ekkora épület volumenéhez képest olyan kevés meghívási díjat szánnak rá a kiírók, mint ennél a pályázatnál.

Tehát az iroda nagysága a társadalmi helyzet szerinti megkülönböztetés azért aggályos a kiírásban, mert így kiszorítják a pályázatból a tehetséges magyar újítókat, belép a nemzetközi építészeti közhely és sérül az esélyegyenlőség.

5. Vagyoni helyzet alapján történő megkülönböztetés

2013. decemberben tette ad acta az Országgyűlés azt a saláta törvényt, amelyben a Magyar Építész Kamara évtizedes törvényelőkészítő munkáját söpörték le véglegesen: a német tervezői honorárium díjszabáshoz, a HOAI - hoz hasonló kamarai díjszabás lépett volna életbe, amely meghatározta volna a díjak alsó határát az építési költségek százalékában. Sir Norman Foster 17%-ért tervez. A multi építészirodák 8-13%-ért. Az EU átlag 6-8%. Nálunk még közbeszerzésen sem ritka az 1% alatt „kiharcolt” díj. Ekkora díj az éhen haláshoz sok, a túléléshez és adózáshoz kevés. Nem kétséges, hogy kiíró meg kell, hogy szűrje az indulókat valamilyen eszközzel. Ezért írták bele a kiírásba 250 ezer és az 1 millió €-os limitet. Mégis súlyos anyagi alapon történő diszkrimináció az, hogy miközben a törvényhozás tudatosan meggátolta a MÉK törvénytervezetének végleges félre tételével azt, hogy a magyar építőművész társadalom egyáltalán megéljen, és legalább közelítsen az európai tervezési díjakhoz, aközben egy közpénzből megvalósuló pályázaton anyagilag diszkriminálják a magyar építész szakmát. Viszont a pangó gazdasággal és munkanélküliséggel pusztítják azt. Ugyan akkor a jelen tervpályázaton a magyar építész számára teljesíthetetlen anyagi követelményeket támaszt a kiíró úgy, mintha nem is Magyarországon élnénk. Miért a faragott, festett kakukkos órába vágják a baltát a tönk helyett?

Lehetetlen állapot és hátrányos anyagi megkülönböztetés, hogy az államot képviselő kiíró súlyos anyagi feltételek kiírásával rekeszti ki a magyar építészt a saját hazájában a legjelentősebb ma épülő középület tervpályázatából. A magyar építészek honorárium törvényét a Parlament lesöpörte az asztalról, hogy az építtető multinacionális cégeknek spóroljon. A NAV - noha MÉSZ évtizedek óta harcol ezért - nem tesz különbséget egy építőművész tevékenysége, mint művészeti alkotó munka és az üzleti szféra üzleti tevékenysége között. Pedig a művész nem szatócs! A művészet nem üzlet. Mégis az adózása az. Sajnos a NAV agyon adóztatja az építő művészeti alkotást. Ugyanakkor a politikusok elvárják a nyolcad annyiért dolgozó, nyomorgó építésztől, hogy virágozzon a nemzetközi versenytérben, legyen pénzügyileg is versenyképes, miközben Önök az amúgy is anyagilag – a magas nyugati tervezési díjak miatt – jól eleresztett multi építész irodákat sztárolják.

Jørn Utzon 1956-ban a Sydney-i Operaház tervpályázatán egy barna csomagoló papíron adta be pitt-krétával felrajzolt csodálatos tervét. Nyert. Ha ma Utzon pályázna, Önök egyből kidobnák, mert neki sem volt akkoriban annyi munkája korábban, hogy a regisztrációban szereplő forgalmi limitet igazolja az éves mérleggel. Egymaga volt a műtermében. 50 fős komplex irodát nem tudott volna eltartani, ahogy most Önök előírták nekünk a regisztrációnál. Ma Sydney jelképe az Opera. Hát Budapesté mi lesz?

A fentiek miatt követelem a törvényesség helyreállítását a Liget Budapest, Új Nemzeti Galéria és Ludwig Múzeum Tervpályázat előminősítési szakaszában és a továbbiakban is. Szíveskedjenek lehetővé tenni, hogy az angol mellett magyarul is be lehessen adni az előminősítési regisztrációt és a legyen kétnyelvű a pályázat tervezési szakasza! Annyiszor eltolták már a beadási határidőket, hogy most sem késő, itt az idő, hogy újra megtegyék!

Óvásom szimbolikus. Nem áll szándékomban az egyenlő bánásmód követelményének megsértése esetén az alkalmazható jogkövetkezmények miatt bírói jogorvoslattal élni az Emberi Jogok Nemzetközi Bíróságán. Nem szokásom külföldre szaladgálni magyar belügyekben. De eleve elvárható a pályázati kiírótól a jogsértő, a magyar nyelvvel és a magyar építőművészekkel szembeni faji-nemzetiségi társadalmi, gazdasági diszkriminatív állapotot hivatalból megszünteti. Önökre is kötelező érvényű az alaptörvény és az esélyegyenlőségre és az egyenlő bánásmódra vonatkozó törvény betartása és az ENSZ-ben 1948. december 10.-én aláírt Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának messzemenő figyelembe vétele. Megaláztak bennünket, magyar építészeket, jár a bocsánatkérés!

Tisztelettel és nagyrabecsüléssel,

Jánossy Péter Sámuel
Ybl-díjas építészmérnök