Épületek/Lakóépület

Szociális lakóház, Krapinske Toplice

2006.03.14. 08:47

Építész tervezők: Iva Letilović, Morana Vlahović

A két fiatal építész, Iva Letilović és Morana Vlahović lakóháza az egyik első olyan épület, amely a horvát kormány 2000-ben meghozott szociális lakásépítési programja keretében valósult meg. A koncepció egyértelműen meghatározta a lakások és szobák számát és méretét, valamint a négyzetméterenkénti legmagasabb építési költséget (640 euro). A program lakásvásárlási nehézségekkel küzdő családoknak szólt elsősorban, akik így a piaci ár alatt juthattak lakáshoz. A projektre rengetegen jelentkeztek, és a családtagok száma illetve rászorultsági szempontok alapján választották ki őket a várólistáról.




Mégis, amikor elkészült az épület, olyan sokan vonták vissza a vásárlási szándékukat - mert „csúnyának” találták az épületet -, hogy az átadást követően több lakás sokáig üresen állt. A tervezők elmondása szerint a ház megítélése a pozitív sajtóvisszhang hatására változott meg, míg végül minden lakás elkelt. Most már mindenki elégedett vele, azok is, akik új erkélyek hozzátoldásával vagy a bejárat melletti üvegfelület téglára cserélésével a maguk ízlése szerint átalakították lakhelyüket (a tervezők legnagyobb megrökönyödésére).

Az épület Zágrábtól 30 kilométerre, a termálvizeiről nevezetes Krapinske Toplice határában található. A körülbelül 1300 lelket számláló település környezetét a mezőgazdasági tevékenység és a tájban elszórt családi házak határozzák meg. Típusát tekintve a ház a lakóház-együttes és a társasház kombinációja. A főbejárat az első emeletre vezető rézhíd, amely két egyszobás apartmanhoz, majd egy nyitott lépcsőházhoz vezet, ahonnan elérhető a földszinti galéria. A galériáról két egyszobás és hat kétszobás apartman nyílik. A végében négy szinttel érintkező zárt lépcsőház található, amely egy négyszobás és három háromszobás apartmanhoz vezet. Ugyanakkor a lépcsőház kapcsolatot teremt az első emelet és a földszinti, fapadlós terasz között, ahonnan hat két és fél szobás apartmanba jutunk.



Az apartmanokat félszintekre osztották. Mindegyikük külön bejárattal, legtöbbjük saját kerttel is rendelkezik, így kis családi házakra emlékeztetnek. Az egyszobás lakások étkezője, konyhája és fürdőszobája a bejárati szinten, míg a nappali fél szinttel lejjebb helyezkedik el. A kétszobás lakások a bejárati szinten étkezővel, konyhával, mosdóval és előszobával rendelkeznek, míg a nappali itt fél szinttel magasabban, a hálószoba és a fürdő ehhez képest még egy fél szinttel magasabban található. A két és fél szobás lakások kialakítása hasonló. A három- és négyszobás lakásokban csak a hálószobát helyezték magasabbra.

A projekt koncepciójában és megtervezésében felhasználták a hagyományos helyi építészet elemeit. Az épület struktúrája egy nagyméretű kozlec-re emlékeztet („melléképület” a helyi hagyományok szerint). A galéria és a balkon kiterjedése a ganjak-ra asszociál (tornác). Ezeket az elemeket a kortárs elvárásokkal és funkciókkal összhangban fogalmazták újra. Az épület sötétbarna árnyalata a környék faépítészetét idézi.

Forrás: Iva Letilović, Morana Vlahović


Szociális lakóház, Krapinske Toplice, Horvátország, 2005 

Építész tervezők: Iva Letilović, Morana Vlahović
Éptész munkatárs: Marin Mikelić
Fotó: Jasenko Rasol
Lakások száma: 20
Hasznos négyzetméterek száma: 2100 m2
Teljes alapterület: 3650 m2
Építési összköltség: 1.100.000 €