Helyek

Szociális városrehabilitációs modellkísérletek Budapesten

2005.02.21. 19:54

Idén indul a négyéves program három kiemelt körzetben - kollokvium a Városházán, 2005. február 17-18.

Idén indul a négyéves program három kiemelt körzetben - kollokvium a Városházán
2005. február 17-18.

A kijelölt három körzet:
- Bihari út 8/c., Kőbánya (X. kerület) - egy ún. ”szegénytelep”.
- A Magdolna negyed a Józsefvárosban (VIII. kerület, a Nagyfuvaros utca - Népszínház utca - Fiumei út - Baross utca - Koszorú utca - Mátyás tér által határolt terület).
- Az ún. Dzsumbuj, Ferencváros (IX. kerület, az Illatos út és a Gubacsi út sarkán).

A Fővárosi Közgyűlés januári ülésén hozott döntést arról, hogy a budapesti városrehabilitációs programon belül modellkísérletek indulhatnak a szociális városrehabilitációra. A felsorolt három körzet három eltérő típusú akciót jelent, melyekre összesen 1,8 milliárd forintot irányoztak elő négy éves bontásban. 2005-ben 130 mFt-ot fordítanak a Bihari útra, 170 mFt-ot a Magdolna negyedre. A harmadik program jövőre indul, és 2008-ig évenként 500 millió forintot lehet majd felhasználni.

A mély szegénységben élők szegregált lakónegyedeit kívánják megújítani, nem csupán az épületek fizikai állapotának ”gépies” kijavításával. Az újjáépítéshez erős szociális program kapcsolódik, hogy az ott élők közül többen juthassanak munkához, életkörülményeik javuljanak, kirekesztettségük oldódjon, s a program végén a lakosság legalább 70%-a továbbra is helyben lakhasson. A modellkísérlet szakmai hátterét a Városkutatás Kft. készítette el, a tanulmány letölthető a http://varoskutatas.hu/downloads/publikaciok/szocrehab_vegtan.pdf címről.






A modellkísérlet fontos jellemzője, hogy azt nem csupán a Fővárosi Önkormányzat indítja, hanem abban már a kezdetektől szerepet kap a kormányzat, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium s persze maguk a kerületek is. Nyilvánvaló, hogy a mégoly tiszteletreméltó egyedi akciókat, a gyakran nem elég eredményes, szétforgácsolódó kezdeményezéseket érdemes egybefűzni, összehangolni, és így sokkal hatékonyabbá tenni.


Budapest számos körzetében a városrehabilitáció nem tudott olyan mértékben beindulni az utóbbi néhány évben, mint amit számos városrész szociális helyzete és épületszövetének állapota megkívánt volna. Hiába alakult át a város irányítása önkormányzati rendszerre, menetközben alig-alig sikerült folytatni, kiteljesíteni az egyébként sem túl hatékony kezdeményezéseket, melyeket még a Fővárosi Tanács tett a városrehabilitációra. Szociális városrehabilitációról pedig szinte nem is beszélhetünk, ha mérlegre tesszük az eddigi gyakorlatot. Pedig már a 25. órában vagyunk, mint ahogy azt megfogalmazta az új főpolgármesterhelyettes, Ikvai-Szabó Imre, aki dr. Győri Péter szociológust helyettesítve tartott rövid előadást a kollokviumon, melyet az új kezdeményezés kapcsán rendeztek meg a Városházán 2005. február 17-18-án. A kollokviumot a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottsága és a Studio Metropolitana Kht. rendezte.

A kollokvium első napján, a bevezető előadásokat követő szünetben dr. Göncz Kinga miniszter (Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium) és dr. Demszky Gábor főpolgármester tartott sajtótájékoztatót. Itt szó esett egy aznapi eseményről, mely nem a témába vág, de ahhoz valamilyen módon mégiscsak kapcsolódik. A Dobozi utcában kilakoltattak egy négygyermekes családot, akik egy raktárhelyiséget béreltek lakás céljára. Ennek kapcsán szó esett arról is, hogy a roma önkormányzathoz 20 kerülettől érkezett válasz a kérdésre: hány esetben lehet számítani kilakoltatásra ebben az évben. A szám elég magas, összesen 2500 család van abban a helyzetben, hogy eleve nehéz lakáskörülményeik egyik napról a másikra lehetetlenné válhatnak. (A Fővárosi Önkormányzat kérésére a téli időszakban kevesebb kilakoltatás történik.)

Mindezek azt bizonyítják, hogy feltétlenül szükség van arra az összefogásra, amit a bejelentett program tűzött ki a célok megvalósításához.
Érdekes egybeesés volt még, hogy 18-én, pénteken Demszky Gábor főpolgármester irodájában újabb találkozóra hívták a sajtó képviselőit abból az alkalomból, hogy Ikvai-Szabó Imre március 1-től főpolgármester-helyettesként folytatja munkáját a Városházán. A folytatás szó nem szokvány szófordulat. Ikvai-Szabó Imre, mint a Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottság elnöke, már eddig is erőfeszítéseket tett, hogy a szakterülete, a szociálpolitika közvetlen kapcsolatba kerülhessen egy másik fontos szakterülettel, az építéssel-építészettel. Elég itt csupán utalni egy fontos kezdeményezésére, a Városházi beszélgetésekre, melynek soronkövetkező témája a Moszkva tér rendezése lesz február 22-én 15 órai kezdettel a Városháza Dísztermében.
vm