Épülettervek

Szőlő a várlejtőn

2009.11.19. 06:13

A városarculati tanácsnoki iroda rendelkezésünkre bocsátotta a Bojár Iván András mint ötletgazda által propagált vári szőlőskert látványterveit. A 0,7 hektáros ültetvény a magyar borászat és borkultúra kirakata lehetne.

Történeti szőlőskertet hozna létre a budai Várhegy nyugati oldalán a fővárosi önkormányzat. Az erről szóló határozatot október 12-én fogadta el a közgyűlés Bojár Iván András városarculati tanácsnok előterjesztésére. A telepítésre és a négy éves fenntartásra 30 millió forintot különítettek el, a kertet a tervek szerint a Budapesti Városvédő Egyesület gondozná.

 

 

 

A szőlőskert egy meredek, ligetes, teraszokkal tagolt területen jönne létre a Fehérvári rondella alatt. A telket az egyik oldalról a Fehérvári kapuhoz felvezető gyalogos lépcső, fentről a várfal, lentről az autóút, délről a félbehagyott Raiffeisen-mélygarázs üres gödre határolja. A várlejtő nyugati oldalát a 19. század végéig szőlőskertek borították. A tervek szerint a történeti kertben kadarkát telepítenének, ebből készült egykor a budai vörösnek nevezett, hungarikumnak számító budai bor. A 0,7 hektáros ültetvény a magyar borászat és borkultúra kirakata lehetne. A városarculati tanácsnoki iroda rendelkezésünkre bocsátotta a vári szőlőskert látványterveit.