Közélet, hírek

Szűkülő és táguló körök

2006.10.31. 12:20



Lezárult a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pályázata, melyben a kormányzati negyed helyszínére vonatkozó javaslatokat vártak. Az eljárási dokumentációt 33 ajánlattevő vásárolta meg, de csak 27 javaslat érkezett. Eredményhirdetésre a tervek szerint november 8-án kerül sor.

Lezárult a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pályázata, melyben a kormányzati negyed helyszínére vonatkozó javaslatokat vártak. Közben a Futureal Csoport azt tervezgeti, hogy a Corvin Sétány projekt részeként ők létesítenék a kormányzati negyedet. A VI. kerület a MÁV-val közösen pályázott arra, hogy a Nyugati pályaudvarhoz kapcsolódó ún. MÁV-telep lehessen a helyszín – a vágányok fölött.
Mint arról már hírt adtunk, az október 27-én lezárult pályázatra elsősorban a kerületi önkormányzatoktól vártak javaslatot, de részt vehetett bármely szervezet, vagy személy, feltéve, ha pályázatát véleményeztette azzal a kerületi önkormányzattal, melynek közigazgatási határán belül a javasolt terület elhelyezkedik.
Görözdi György, a KVI projektvezetője elmondta, hogy a Bíráló Bizottság építész többségű, de szükségszerűen beruházói és üzemeltetői tapasztalattal rendelkező tagjai is vannak. A Bíráló Bizottság munkáját Szakértői Testület segíti, melynek elnöke dr. Fiala István az Építész Kamara Terület és Településrendezési Tagozat elnöke. A testület tagjai között Varga-Ötvös Béla és Zoboki Gábor is – ők a kormányzati negyed fejlesztésével összefüggő tanulmány szerzői –, valamint Ráday Mihály, városvédő, művészettörténész is helyet kapott. A Bíráló Bizottság és a Szakértői Testület munkájában szerepet vállaltak a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztikai Tanszéke, az építész- és mérnöki kamarák szakemberei is.

Az eljárási dokumentációt 33 ajánlattevő vásárolta meg, de csak 27 javaslat érkezett. Ebből 10-10 származik kerületi önkormányzattól illetve magánbefektetőtől, a fennmaradó 7-et építészirodák nyújtották be. Görözdi György a projekt további lépéseire vonatkozóan kifejtette, hogy a jelen eljárás lezárását követően, a helyszín ismeretében, további részletes elemző és összegző munka eredménye lesz a terület előkészítéséhez, valamint a megvalósítás további fázisaihoz kötődő mozzanatok meghatározása.

Egy héttel ezelőtt betekintést nyerhettünk az egyik pályázó szándékaiba. Mihályfi László, Terézváros főépítésze tájékoztatta a sajtót arról, hogy a VI. kerület a MÁV-val közösen a Nyugati pályaudvarhoz kapcsolódó ún. MÁV-telepre készített tervet, melynek legfőbb előnyeként a Parlamenthez való közelségét említette. Az elgondolások szerint a hivatali épületek jelentős részben a vágányok fölött, a hozzájuk tartozó parkolók azok alatt helyezkednének el. A pályázat főbb pontjai között szerepel az általánosságokon és a tulajdoni kérdések tisztázásán túl az épített örökséggel való együttélés fontossága és a nagy zöldterületek szükségessége. Hangsúlyozzák az adott infrastuktúra fejlettségét, illetve a hosszú távú tervekben rejlő lehetőségeket  – ti. a MÁV felvetette, hogy a ferihegyi gyorsvasút a Nyugatiba futna be, továbbá a majdani föld alatti körvasútnak is fontos pontja lenne a terület. Mihályfi hivatkozott arra is, hogy a Podmaniczky-program számos pontjára megoldást kínál tervük, így a pl. MÁV-területek, és barnamezős beruházások problémáira. A tervezet szerint 150 ezer nm lenne a beépítendő terület, mely teljesíti a jelenleg is hatályos terveket (ez 130-180 ezer nm-t irányoz elő). A megnövekedő forgalom tekintetében növelnék a közutak kapacitását bővítésekkel (pl. Vágány utca) és mélyparkolók létesítésével. Ehhez kapcsolódna Terézváros most készülő közlekedésfejlesztési koncepciója is, melyben a Felvonulási tér (újabban Ötvenhatos Forradalmárok Tere) alatti építendő parkoló is szerepelhet.


Ide kapcsolódik a Futureal Csoport új elképzelése is, mely szerint a Corvin Sétányon létesítenék a kormányzati negyedet. Feltehető, hogy a szeptemberben bemutatott, Corvin Irodák néven futó projektet kínálná fel a befektetői csoport a kormányzati negyed számára. A beruházás a Corvin Sétány projekt keretében zajlik: a több mint 150 000 mn bérbe adható területen épülő „A” kategóriás irodakomplexum – a Futureal honlapja szerint – jelenleg a belváros legnagyobb irodafejlesztése, mely a Corvin mozitól a Klinikákig terjedő területet öleli majd fel.



Noha az elmúlt hónapokban tucatnyi helyszínért folyt a befektetői lobbi, a Corvin Sétányról eddig ez ügyben nemigen lehetett hallani. Amikor azt gondoltuk, hogy lassan szűkül a kör a szóba jöhető helyszínek tekintetében, megjelent a színen egy újabb nagybefektető – felettébb csábító ajánlattal. Tágul a kör.

HP


A KVI pályázatának eredményhirdetésére a tervek szerint november 8-án 11 órakor kerül sor a Kincstári Vagyoni Igazgatóság III. emeleti tanácstermében.

A Bíráló Bizottság tagjai:

Elnök: Görözdi György – Kincstári Vagyoni Igazgatóság
Társelnök: Aczél Gábor – Budapesti Építész Kamara
Szakmai titkár: Keszthelyi Péter – BM Beruházási és Közbeszerzési Zrt.
Tagok:
Beleznay Éva – Budapest Főváros Önkormányzata
Dr. Gecser Szilvia – Budapest Főváros Önkormányzata
Schwarczuk Ágnes – Magyar Építész Kamara
Hajdu Endre – BM Beruházási és Közbeszerzési Zrt.
dr. Rákosi Ferenc – Miniszterelnöki Hivatal
Kovács Imre – Kincstári Vagyoni Igazgatóság
Jogi szakértő – dr. Poczkodi Balázs